A Dóm téri vásárban lehet alkudni, a Széchenyi téren nem

Nem piac ez, csókolom! – mondták a Széchenyi téren. Persze, hogy lehet alkudni, hiszen ez egy vásár! – válaszolták a Dóm téren. Mindkét helyen azt kérdeztük az árusoktól: engednének-e az árból.

A Dóm téri vásárban ennyire egyszerű dolgunk volt:

Egyéni szociális probléma

Azért a Dóm téren sem minden úgy történt, ahogy mi akartuk. A fenyőfaárustól próbáltuk megtudni a nevét, de nem akarta elárulni. Minket Schmidt Andreának és Gonda Zsuzsannának hívnak – mutatkoztunk be fortélyosan, mire még fortélyosabban így válaszolt: egyéni szociális probléma.

– Mennyi ez a fenyőfa?
– Háromezer-ötszáz.
– Adja háromezerért.
– Jó.

Mégsem vettük meg – nem azért jöttünk. Ennek ellenére kaptunk néhány gallyacskát a korábban vásárolt madáretetőnkbe dísznek. Az etetőt különben 1600 helyett 1200-ért sikerült megvenni a klárafalvi Zsótér Jánosnétól. Ő azt mondta, általában 10 százalékot enged, de csak annak, aki kéri. Legtöbbször a férfiak kérik, a nők nem annyira alkudoznak. Hogy miért, azt nem tudja, ő maga ugyanis szokott alkudni. Szerinte azok, akik rászánják magukat az egyezkedésre, biztosan vásárolni fognak, ezért ritkán mond nemet.

– Ha azt válaszolom, hogy nem adom olcsóbban, mert nekem ennyi meg ennyi volt a bérleti díj, akkor elmegy a vevő kedve – fogalmazott.

Cseh Hari szerint inkább a nők szoktak alkudozni, nem a férfiak – persze ő illatszereket, kézzel készített szappanokat árul, lehet, hogy nála eleve több a női vásárló. Ő is enged, de csak bizonyos darabszám felett. Kivételezni azért szokott:

Az etetőt 1600 forint helyett 1200-ért sikerült megvenni a klárafalvi Zsótér Jánosnétól a Dóm téren. Fotó: Schmidt Andrea
– Két kispap alkudozott egy szappanra. Olcsóbban adtam nekik és isteni áldást kaptam. Azóta jobban megy a bolt. Visszajöttek, elmeséltem, hogy megnőtt a forgalom és újabb áldásban részesítettek – mondott példát az előnyös üzletre Hari (a neve egyébként azt jelenti, hogy Isten szolgája).

Miután a Dóm téren minden megkérdezett árus biztosított róla, hogy alkudni egyáltalán nem pofátlanság, a Széchenyi téren az egyik standnál a képünkbe vágták a fent már idézett mondatot: „nem piac ez, csókolom!" Nem vette el a kedvünket az elutasítás és a zoknisnál rögtön azt kérdeztük, mennyit kell venni, hogy kedvezményt kapjunk.

– Nem adhatom olcsóbban, mert alkalmazott vagyok. De jöjjenek máskor is – hangzott a válasz. Nem kaptuk olcsóbban a forralt bort sem, pedig kilátásba helyeztük, hogy egy litert veszünk. Egyáltalán nem hatotta meg az eladót.