Hallgassa élőben!

A Fidesz a bérletről

A napokban nyilvánosságra hozott utasszámlálás adatai egyértelműen alátámasztják, hogy a külvárosban élők nem akarnak olyan szolgáltatásért, troliért, villamosért fizetni, amit nem vehetnek igénybe – jelentette ki a petőfitelepi Fő téri buszmegállóban tartott tegnapi sajtótájékoztatóján Dobó László és Makrai László.

A fideszes önkormányzati képviselők hangsúlyozták: a 12 százalékos utascsökkenésnek a tavaly tavasszal bevezetett és szerintük igazságtalan bérletösszevonás az oka, hisz a legutóbbi, 1999-es felmérés óta más változás nem történt a szegedi tömegközlekedésben. Az emberek az emelkedő benzinárak ellenére inkább a gépkocsit választják, nem veszik meg a drága bérletet.

A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezi, hogy a közgyűlés állítsa vissza a régi rendszert.

Friss hírek a koronavírussal kapcsolatban Csongrád-Csanád megyéből
A Szegedi Tudományegyetem munkatársai mostanáig már csaknem 120 ezer embernek adták be valamelyik oltóanyagot.
Jön az első tartós hőhullám a héten
Szentélyt emeltek a koronavírus ellen egy indiai faluban
Maszkos istennő segítségét kérték a vírus eltűnéséhez.
Mirco Brodthage váltja Rábai Dánielt a Continentalnál
Mirco Brodthage veszi át Rábai Dánieltől a Continental délkelet-európai régiós gumiabroncs kereskedelmi üzletágának vezetését 2021. július 1-jétől. A szakember korábban az osztrák piac ügyvezető igazgatója, valamint a nemzetközi kiskereskedelmi és német kiskereskedelmi üzletág igazgatója volt, ahol átfogó és alapos ismereteket szerzett a gumiabroncsok világáról.
Előzzük meg a bajt: tartsuk titokban a biztonsági kódot
Ne adjuk ki illetékteleneknek a biztonsági kódot, és ne dőljünk be a jelentős árengedménynek – ezt kéri a rendőrség mindenkitől.
Brüsszelnek üzenik a magyar gazdák, nem kérnek az agrárdiktátumból
Bár a tagállamok megvédték a termelőket, ez nem érdekli Frans Timmermans-t és a baloldali EP-képviselőket.