Szeged és környéke

2019.03.03. 11:41

A hajléktalanok miatt tűnnek el a padok, de most visszakerültek a Mikszáth Kálmán utcán

Szeged - Hol van, hol nincs pad a Mikszáth Kálmán utcai buszmegállóban - erre panaszkodnak olvasóink. Utánajártunk, kiderült, a hajléktalanok dorbézolása zavarja az ott élőket, ezért kérték, hogy távolítsák el az ülőalkalmatosságokat.

H. E.

Több olvasónk panaszolta: elkeserítő, ami a 71A-s és 74-es busz végállomásán történik a padokkal. Korábban volt ott kettő is, aztán egyet elvittek, most pedig már egyáltalán nincs ott ülőalkalmatosság, pedig az időseknek jól jönne. Sokan, sokszor, több fórumon is panaszkodnak emiatt, változás mégsem történik. Egy nyugdíjas hölgy elmondta, a piaci bevásárlás után jó lenne leülnie, nem érti, miért vitték el onnan a padokat.

Ismét van pad a Mikszáth Kálmán utcai megállóban, egyelőre csak mobil. Fotó: Frank Yvette

Ismét van pad a Mikszáth Kálmán utcai megállóban, egyelőre csak mobil. Fotó: Frank Yvette

Utánajártunk a problémának, Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezetője lapunknak elmondta, több ott lakó és egy cégvezető is kérte a padok eltávolítását. Szondi Ildikótól, a körzet önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, valóban lakossági kérésre vitték el ezeket. – Nemcsak a Mikszáth Kálmán utcáról, a Bartók térről is el kellett távolítani a padok egy részét az ott lakók panaszai miatt. Sokan vannak a téren a hajléktalanok, az éjszakai dorbézolásukat, a szemetelést így lehet megszüntetni. Gyakran nagydolgukat is itt végzik a kapualjakban, ez zavarja az ott élőket – mondta szerdán lapunknak Szondi Ildikó. Azt is hozzátette, mivel sok a panasz a másik oldalról is, így kísérleti jelleggel lehet, hogy visszateszik az ülőalkalmatosságot. 

 A Bartók térről viszont eltávolítottak jó néhányat, az ott dorbézoló hajléktalanok miatt. Fotó: Frank Yvette

A Bartók térről viszont eltávolítottak jó néhányat, az ott dorbézoló hajléktalanok miatt. Fotó: Frank Yvette

Csütörtök reggel ez meg is történt, Makrai László arról tájékoztatta lapunkat, mobil padot helyeztek ki a buszmegállóba. – Azonnal felszedhető padot tettünk ki, amelyet csavarral rögzítettek a kollégáim. Próbálunk eleget tenni azok kívánságainak is, akik itt élnek, és azokéinak is, akik a buszmegállóban szeretnének leülni – magyarázta a környezetgazdálkodás ügyvezetője. Makrai hozzátette, a Bartók tér környékén tanyázik a négy-öt fős, hajléktalanokból álló banda. Meglátják, változik-e a helyzet, ám ha ismét sok lakossági panasz érkezik, újra elviszik a padokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!