Szeged és környéke

2007.11.15. 23:04

A határig kétszer két sávos lesz az M43

Szeged - A kilencedik nemzetközi közlekedési konferencia kezdődött el csütörtökön a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Megnyitó előadásában Ujhelyi István államtitkár bejelentette, hogy az M43-as Makótól az országhatárig tartó szakasza is kétszer két sávos lesz.

Fekete Klára

[namelink name="Ujhelyi István"], az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára tartotta a csütörtökön elkezdődött közlekedési konferencia nyitó előadását. Ezen jelentette be, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) előző nap lezajlott tárgyaláson eldőlt: az M43-as sztráda Makótól kétszer két sávos autópályaként folytatódik a határig, nem kétszer egy sávos gyorsforgalmi útként. Ezt a hatalmas forgalom indokolja. Az államtitkár, Csongrád megyei országgyűlési képviselő elmondta, 2013-ig kétezermilliárd forintot költenek Brüsszelben is jóváhagyott forrásokból közlekedésfejlesztésre. Ezen a fórumon tolmácsolta azon szakmai aggodalmakat is, hogy vajon lesz-e Szeged környékén annyi építőipari szak- és segédmunkás, amennyi a több 10 milliárd forintos beruházásokhoz szükséges.

Balról az önkormányzati szövetség elnöke, Gémesi György, az elnökségben Dabóczi Kálmán, [namelink name="Szeri István"], [namelink name="Ujhelyi István"], [namelink name="Nagy Sándor"]. Fotó: Frank Yvette
A közlekedési konferenciát – amely ma a délutáni órákban ér véget – idén is a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és annak Euro Info Központja szervezte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával. A közlekedésszervezéssel, területfejlesztéssel, önkormányzatisággal foglalkozó előadások a három terület legfontosabb kérdéseire szeretnének rávilágítani, s bemutatni az uniós és a hazai szabályozás közös és eltérő feltételeit.

A mintegy 200 fős, az ország minden tájáról és a határokon túlról is érkező hallgatóságnak Dabóczi Kálmán, a GKM főosztályvezetője a 2008-ban várható szabályozásról számolt be. Ma [namelink name="Nagy Sándor"], Szeged alpolgármestere a város helyi tömegközlekedésének fejlesztéséről, [namelink name="Szeri István"], a kamara elnöke, a Tisza Volán Zrt. vezérigazgatója Önkormányzati lehetőségek a magyar közforgalmú közlekedésben címmel tart előadást.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!