A helyzet ma is egyre fokozódik

Miért épp a Csárdáskirálynőt adják a magyar narancskutatók tiszteletére rendezett díszelőadáson A tanú című filmben? A választ állítólag illik tudni: azért, mert Rákosi Mátyásnak ez volt a kedvenc operettje. Bástya elvtárs alakját is Rákosi és az akkori honvédelmi miniszter, Farkas Mihály karakteréből gyúrták össze, Virág elvtársban pedig Péter Gábort, az ÁVH vezetőjét tisztelhetjük. Dániel Zoltán, a koncepciós vád alapján elítélt miniszter sorsa Rajk Lászlóéra utal.

Tíz év a dobozban

A mű élvezeti értékét ma már nem befolyásolják ezek az információk, ám 1969-ben nyilván ezek miatt (is) tilthatták meg a vetítését. 1979-ig hevert dobozban, és a legenda szerint csak azért engedték meg végül, hogy egy moziban bemutassák, nehogy a betiltott filmek fesztiválján szerepeljen. Bacsó Péter munkáján nem fogott az idő, népszerűsége azóta is folyamatosan nő. Két-három havonta, félévente el lehet csípni valamelyik magyar nyelvű tévécsatornán – a közszolgálati Bacsó Péter halála után vetítette –, s nemrég a femina.hu című internetes oldal első helyen említette, azzal a kilenc másik magyar filmmel együtt, amelyet „mindenképp látnod kell, mielőtt meghalsz…" Újabban egy kínai videomegosztó oldalon is látható a kalózváltozata – kínai felirattal. Bikácsy Gergely kritikus szerint a film „azonban állja az időmúlást: vitaanyag szatíra és filmes történelemlátás bonyolult ügyében". Mások – mint az egyik utolsó Bacsó-interjút közlő hircity.hu névtelen szerzője – azt tartják, A tanú azért hat elevenen ma is, mert a tévéhíradóban ugyanolyan bohózatokkal, tragikus, tragikomikus helyzetekkel szembesülünk.

Pelikán és az üvöltő Bástya elvtárs a vidámparkban. Utóbbi Rákosi és Farkas egy személyben.
Derűs búcsú?

„Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derűsen váljék meg a múltjától" – olvashatjuk a film végén a Marx-idézetet. Érdemes megkérdezni a kor sokat megélt tanúit, mit gondolnak a filmről, és tudnak-e rajta nevetni.

– Én láttam, milyen az, amikor az ólban nevelt négy mangalicából csak egynek van passzusa, és milyen a feketevágás. Nekünk szerencsére rendes szomszédaink voltak – mondja a szegedi Csoma Lajos jogász és kutató, aki Az elfelejtett forradalom címmel megírta a vásárhelyi Bethlen-gimnázium diákjainak 56-os történetét. A megtorláskor elszenvedett bántalmazás maradandóan károsította egészségét. A három évvel ezelőtti bemutatón leleplezte ügynökké vált diáktársait. – Azt azért fontos tudni, hogy gátőrház alá betonozott pincét nemigen lehetett építeni, s én először 56 januárjában láttam déligyümölcsöt, amikor segédmunkásként dolgoztam a Füszért vállalatnál, előtte sokáig citromot sem. Így aztán lehet, a filmbeli magyar narancson nevetni kellene, én mégsem tudok. Az egész, elfogadom, karikatúrája a rendszernek, de azt hiszem, az én korosztályomat, a hetveneseket mégis szorongással tölti el, hogy A tanú gyakran látható az utóbbi időben. Nekem például az jut eszembe, hogy míg annak idején százötvenezer fős hadserege volt az országnak, élhetett az a hit az emberekben, hogy a katonaságunk végső soron megvéd minket, ma tudomásom szerint a rendőrség nagyobb létszámú a hadseregnél. Mintha önmagától kellene megvédeni ezt az országot – mégsem sikerül megakadályozni, hogy szélsőséges utcai megmozdulások legyenek. A belpolitikai helyzet is zavaros. És én azt sem feledem, amikor a filmet nézem, hogy Bacsó és a Pelikán szerepét alakító Kállai Ferenc is híve volt az MSZMP-nek.

Katona Pál plébános a földeáki Szent István-szobor avatásán.
Fotó: Tésik Attila
Az igazi Rákosi előtt

– Örülök, hogy erről megkérdezett, mert szerintem ha ezen elgondolkodunk, mai gondjaink gyökeréig jutunk – véli Katona Pál földeáki plébános. Az ezredfordulón az általa vezetett makói egyházközség és az önkormányzat összekülönbözött a Szent István-szobor felállítása kapcsán. Katona Pál aztán évekkel később Földeákon elérte, hogy ott is Szent István-szobor létesüljön, jórészt közadakozásból. Az ügynek megnyerte korábbi szenvedélyes vitapartnerét, a makói polgármestert és képviselőt, Buzás Pétert is. A plébános nem a mi vidékünkön született: szüleivel együtt a Felvidékről telepítették ide, erőszakkal, gyerekkorában. – Szüleim és a többi felnőtt aggódott, hogy mi lesz, tán Szibériába visznek minket, mi pedig, amikor megállt velünk a vonat valahol, azonnal fociztunk. Szinte semmink sem volt, amikor megérkeztünk Pitvarosra. Mi, katolikus jövevények nemcsak templomot építettünk magunknak, hanem közösséget is; én az ottani hagyományőrző együttessel gyerekként Rákosi előtt is felléptem. Nekem mindig a hittel együtt járó derű segített elviselni a bajokat. Ahogyan Pál apostol is mondja: istenhívőnek minden a javára válik. Mások talán úgy mondanák ezt, a jövőbeli tervek segítenek elviselni a bajt. Sajnos úgy alakult, hogy ebben az azonnali fájdalomcsillapítókkal élő országban sokan nem veszik tudomásul: azzal, hogy a világon vannak, értéket hordoznak és hozhatnak létre.

Vagyis nem föltétlenül függ össze korral, tapasztalattal és világnézettel, ki hogyan éli meg a történelem viszontagságait. Talán kimondható, hogy Marx, ha jól is ismerte a történelem működését, az emberi természetről nem sokat tudott. A tanú, ezért is meghatározó élmény marad még néhány évtizedig; és aki nevetni tud rajta, ezt tekintse óriási szerencséjének.

Néhány mondat a zsarnokságról

„Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit." „A nemzetközi helyzet egyre fokozódik." „Csapásokat adunk és csapásokat kapunk." „Az élet nem habostorta." „Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség." „Virág elvtárs, se ajtó, se ablak?" „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!" „Kellő időben a kellő csapást!" „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk." „Az a gyanús, ami nem gyanús." „Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység." „– Hát gratulálok, magát rehabilitálni fogják! - Inkább tessék akasztani." „A duma bojkottja? Szerintem az, hogy mindenki fogja be a pofáját." „A tények makacs dolgok!"