Szeged és környéke

2014.01.14. 19:57

˝A hetedikes gyerekem kineveti, mit tanulok érettségizett fejjel˝

Szeged - Dolgoznának vagy valami hasznosat tanulnának inkább a közfoglalkoztatottak. Ehelyett havi 49 ezerért előbb cincogtak, mekegtek, szótagoltak, most összetett szavakat gyakorolnak.

Dombai Tünde

– Egyesek végett elég sűrűn szondáztat a polgármester asszony. Tudja, azok miatt, akik kísérővel jöttek – magyarázza az iskolában szokatlan műveletet az egyik közfoglalkoztatott, aki a ruzsai művelődési házban tanul. Társai elismerik, szükség volt az ellenőrzésre, mert az elején vadultak, előfordult, hogy valaki pár felest bedobott kezdésre, mások szünetben lógtak át a kocsmába, amikor azt megtiltották, becsempészték az italt a vécébe.

Hogy mit tanulnak? Alapkompetenciát, magyarul írást, olvasást, fogalmazást. December óta „kitanulták" a munkaügyi központtól kapott tankönyvüket, és mivel a számtankönyvük nem érkezett meg, ezt tanulják napi hat órában. Meg két órában otthon – elméletileg. Mert a két csoportba járó 34 emberből ketten gyakorolnak odahaza. Azt mondták, ilyen primitív tananyaghoz nem kell. Mindnyájuknak megvan a nyolc általánosa, de van, aki nem lépett tovább, olyan, aki több szakmát is felhalmozott, és olyan is, aki érettségizett és felsőfokú szakképzést végzett. Páran nyár óta, mások több mint tíz éve munkanélküliek, 21 és 59 éves kor között igen vegyes a társaság.

Az iskolai foglalkozás alkoholszondával kezdődik. Fotó: Frank Yvette

Az iskolai foglalkozás alkoholszondával kezdődik. Fotó: Frank Yvette

4 milliárdból

A megyében 7593-an vesznek részt a téli közfoglalkoztatásban, képzést közülük 4766-an kapnak. Megírtuk: a megyei téli közfoglalkoztatási program 4,1 milliárd forintból valósul meg, a képzést ezen felül 877 millió forint uniós támogatás fedezi.

Mesélik, a kurzus elején a betűfelismerő feladatnál cincogtak, mekegtek, így mutatták, mit csinál a macska meg a kecske. Utána képek alá írták, málnát vagy vonalzót ábrázol, majd szótagolva olvastak (szi-ta, dé-di) és a szabályos szépírást gyakorolták. Először borzasztóan röstellték, annyira megalázónak tartották a sok butaságot. – A hetedikes gyerekem kineveti, mit tanulok érettségizett fejjel – süti le a szemét egy negyvenes anyuka. Összerázódott a csapat, sokat nevetnek, tartják a kapcsolatot „iskolán" kívül is. Az egyik csoport beszerzett egy csengőt, hogy jelezze a szüneteket. Van piros és fekete pont, irgum-burgum és sok dicséret, de belejöttek, agytornának nem rossz. A tanárok (szintén munkanélküli pedagógusok) igyekeznek bonyolítani a feladatot, hogy ne legyen annyira dedós. Mese- és viccolvasást vegyítenek a feladatok közé, illemtant oktatnak, például arról, hol és hogyan illik cigarettázni.

Ugyanezt az utat járta végig az öttömösi polgármesteri hivatalban tanuló 18 közmunkás. Őket a tanárnőjük térképes tájékozódásra, Vivaldi- és Amy Winehouse-hallgatásra, sőt értelmező szótár forgatására is rávette már. Megszerették az óráit, így azok a pusztamérgesi bejárósok is maradtak, akiknek közben a saját falujuk is megoldaná a képzését. Kedvünkért az előző nap tanult legbonyolultabb szót, a jegygyűrűt írták fel a táblára. Dolgozat volt már, a könyvben töltöttek ki felmérőt, a tanfolyam pedig vizsgával zárul. Most napi 6 óra iskolai és 2 óra otthoni tanulásért havi 49 ezret keresnek, de az igazolatlan hiányzók elveszthetik még a 22 ezer 800 forintos segélyüket is, emiatt nincs lemorzsolódás.

˝Kisiskolás˝ közfoglalkoztatottak. Inkább munkába mennének. Fotó: Frank Yvette

˝Kisiskolás˝ közfoglalkoztatottak. Inkább munkába mennének. Fotó: Frank Yvette
A közfoglalkoztatottak egyöntetűen úgy vélik, inkább dolgoznának, de legalábbis a lapunkban bemutatott OKJ-s tanfolyamra járnának a mostani időtöltés helyett. Az elhangzottak alapján arra mindenképp szükség lenne, hogy megtanítsák azt, aki már segélyt sem kap, most meg egyszerre havi 49 ezret vehet fel: ne verje el a pénzt két hét alatt.

Inkább dolgoznak

Ásotthalom határában, az egyik dűlőúton közmunkások gallyazták a bokrokat. Megkérdeztük, ha ugyanúgy 49 ezret kapnának 8 órára, és beülhetnének az iskolapadba, mint a társaik, vállalnák-e. Mind azt mondták, inkább dolgoznak, mert annak látják értelmét. Azt mondták, mindez legfeljebb a statisztikák javítására jó. Ők egyébként be sem juthattak a képzésbe, mert az novemberben indult, nekik meg december végéig szólt az előző szerződésük. A tanulás előtt, novemberben és utána, áprilisban egy-egy hónapot a beiskolázottak is dolgoznak, parkot, utcákat, dűlőutakat gondoztak. Mivel nagyon sokan voltak, novemberben árgus szemekkel kellett keresni nekik az értelmes munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!