Szeged és környéke

2019.05.01. 20:36

A jó időben sokan voltak a szegedi majálisokon - Fotók, videó

Az idei szegedi majális is olyan volt, mint az eddigiek: újra az újszegedi ligetben rendezték, ahova viszont nem engedték be a gyerekeken segítő Mátrix Alapítványt. A Záport tónál is volt egy kisebb rendezvény, sok vidám gyerekkel.

Suki Zoltán

Egy 9 négyzetméteres területet kért az újszegedi majális szervezőitől a Mátrix Alapítvány, akik az elesetteken, de leginkább a gyerekeken szoktak segíteni. Nem akartak különösebb felhajtást, csak, hogy megmutathassák magukat, és az arra járó gyerekeknek adjanak egy-egy szelet csokit. Rácz Anett, az alapítvány elnöke azt mondta a Délmagyarországnak, hogy egészen elképesztő ok, helyhiány miatt utasították el a kérésüket. A Szegedi Városkép és Piac Kft. szerint ugyanis úgy újították fel a ligetet, hogy kevesebb hely jut a sátraknak, árusoknak. Rácz Anett szerint azt írták neki, hogy „még azt sem tudjuk, hogy a tavalyi kitelepülő kiállítóknak, valamint pártoknak, szervezeteknek, alapítványoknak, hogy tudunk majd helyet biztosítani, hogyan oldjuk meg a felmerülő igények kiszolgálását mindenki megelégedésére."


Valahogy mégis sikerült megoldani a problémát. Az ellenzéki pártok kedvükre kampányolhattak, ki kisebb, ki nagyobb területen. Ezt a versenyt amúgy az MSZP nyerte, nekik jutott a legnagyobb terület, és persze a legjobb helyen.

 

A majálist a ligetben is koncertekkel fejezik be, a Coco Bongo, Vastag Csaba és Wolf Kati lép fel. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA


A keddi egész napos esőnek szerdán már nyoma sem volt. Újszegedre délelőtt érünk, de már akkor sokan voltak, amiben nagy szerepe volt a Szegedi Nemzeti Színháznak is, hiszen a Valahol Európában című musicalből adtak elő részleteket. Jó sokan is voltak a színpad előtt. A művészek tényleg jó műsora után Botka László lépett föl, aki szerint minden olyan jól működik Szegeden, mint sehol máshol. A polgármestert is megcsaphatta a kampány szele, mert bejelentette, hogy a szegedi nyugdíjasok és az általános iskolások is kapnak az idén 10-10 ezer forintot. Azt mondta, hogy a gyerekek iskolakezdési támogatásként, a nyugdíjasok pedig azért, mert elmaradt a nyugdíjemelés. Ez persze ferdítés, hiszen az idén már volt nyugdíjemelés, mint ahogy a korábbi években is. 


Délelőtt 11 órakor még éppen nem volt tele a liget, de sok kisgyerekes szülővel találkoztunk. Két dodzsemet, és néhány forgót telepítettek a ligetbe, ahol – ahogy minden évben – megjelentek a vattacukor, kolbász- és műanyagjáték árusok is. És szinte mindenki ki is próbált mindent, ahogy Battancs Szilveszterék is.



– Szegedről jöttünk, minden évben kint vagyunk. A gyerekek már két napja mondják, hogy feltétlen jöjjünk ki, de a tegnapi időjárás alapján nem tudtuk biztosra ígérni nekik. De úgy néz ki, szerencsénk volt. Kipróbáljuk a forgókat, eszünk, iszunk és a kicsik valami ajándékot is kapnak majd – mondta a három gyermekkel érkező férfi.


Ajándékvásárlási lehetőség pedig akadt bőven. A giccses műanyag játékokon kívül lehetett fajátékokat is venni, de akinek derékszíjra, vagy tangabugyira volt éppen szüksége, az sem csalódott. Jól ment a kolbászárusoknak is a bolt, már délelőtt is. Olasz Imréék Hódmezővásárhelyről jöttek Szegedre, és éppen reggelizés közben bírtuk szóra őket.


– Két gyerekkel érkeztünk, a gyerekek szerint a csinnadrattát megnézni. Valószínűleg estig maradunk, a programok is jók, és a kolbász is nagyon finom – mondta Olasz Imre.


Hogy a kolbász tényleg finom volt-e nem tudjuk, de az árak alapján az lehetett. Tíz deka sültkolbászt 690 forintért mértek Újszegeden, egy gírosz pont egy ezres volt, a sima lángos és a vattacukor pedig 500 forintba került. Nem számoltuk ki, hogy egy kétgyerekes családnak mennyibe kerülhetett a szerda, de végül is egyszer van május elseje. 

Családias volt az idei majális a Zápor tónál

Az újszegedinél kicsit visszafogottabb, de legalábbis családiasabb volt az idei majális a Zápor tónál. Ott 10 órakor kezdődött a zenés program a Csiga Duó fellépésével, amit egy hipp hopp műsor követett a Skillful Dance Tánciskolától.

 

Megtelt az újszegedi liget, és a Zápot tó környéke is. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA



A délutáni táncos programok után Szűcs Judith és az Útközband zenekar koncertje zárja a programokat. Természetesen itt is folyt a sör, és fogyott a virsli és a kolbász, a gyerekek pedig kiélvezhették a szabadságot, szinte mindegyikük részt vett a töltésen kialakult spontán futóversenyen.

 

Százezrekkel rövidíti meg a szegedieket Botka László


Kétségbeesett ígérgetésbe kezdett Botka László, aki körül fogy a levegő – így reagált a szegedi Fidesz a polgármester május 1-jén elmondott beszédére, amelyben tízezer forintot ígért a nyugdíjasoknak és az általános oskolásoknak. A nagyobbik kormánypárt szerint Szegeden nincs és Botka László miatt nem is lesz komoly ipar és nagyfoglalkoztató cég; Botka László korrupt kabinetje büntetőperek és büntetőügyek között vergődik; a polgármester körül pedig egyre több embert fenyeget a börtön – írták.


Eközben a városi adóterhek miatt vállalkozások kerülnek a csőd szélére, és mennek tönkre az elhibázott várospolitika miatt: Botka László ugyanis százezrekkel rövidíti meg a szegedi vállalkozókat. Azokat, akik működtetik a helyi gazdaságot és munkát adnak a szegedi családoknak. A Fidesz célja az, hogy kihúzza a várost ebből a gödörből, hogy Szeged újra elfoglalhassa méltó helyét az ország nagyvárosainak sorában – írta közleményében a Fidesz szegedi elnöksége. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!