Szeged és környéke

2014.08.08. 20:04

A Kicsihuszár igazi komédiás volt - emlékképek Bajor Imréről

Bajor Imre szerdán, 57 évesen hunyt el hosszú betegség után. Egy lovagot veszített el Hernádi Judit, Litkai Gergely egy igazi komikust, Kern András pedig humorbarátját. A színész-komikus nem köszön már el „csóközön" felkiáltással. Örök búcsút veszünk a Kicsihuszártól.

Kiss Tímea

Megemlékezés

Nincs több „csóközön". Szerda reggel, hosszan tartó betegség után, 57 évesen elhunyt Bajor Imre, Havas Henriktől kapott becenevén Kicsihuszár, aki a Szomszédok Oli uraként búcsúzott így az azóta szállóigévé vált mondattal.

A színházi, televíziós közönség és a rádióhallgatók egy Karinthy-gyűrűs humoristát, és a Magyar Köztársasági Érdemrend kis- és tisztikeresztjével kitüntetett alkotót gyászolnak. 1976-ban az Állami Déryné Színház kötelékeiben indult pályája, láthattuk a Família Kft.-ben és televíziós kabarékban, tévé- és mozifilmekben, hangját a rádióból is ismerjük.

A Heti Hetesben rendszeresen kommentálta az aktuális híreket, pályatársával, Verebes Istvánnal, aki a – Balettcipő-beli – kezdetekkor is támogatta, évtizedeken át tartó, közös munkájuk a Hyppolit, a lakáj című darabbal indult. – Nagyon fáj, ezért nem szeretnék róla beszélni – válaszolta megkeresésünkre a Jászai Mari-díjas színész, rendező, műsorvezető.

[namelink name="Koós János"] is fájó szívvel mesélt Bajor Imréről. – Hiába terveztük, hogy majd együtt ünnepeljük meg a 90. vagy a 100. születésnapunkat, a sors közbeszólt. Csütörtökön a piacon jártam, és az emberek odajöttek hozzám: „Jani, őszinte részvétem, amiért meghalt a legjobb barátod" – fogalmazott az énekes, színművész.


Fotó: DM

Fotó: DM
Koós János: Hogy vagy?-tól a nevetésig

– Az első „Hogy vagy"-tól és kisfröccstől haláláig mindig jóban voltunk. Többek között a Vidám Színpadon voltunk kollégák, amikor együtt mentünk fellépésre, mindig én vezettem, Imrének soha nem volt jogosítványa – mondta el Koós János, akivel közösen bejárták a világot. – A fülei utcán – mert egy utcában van a nyaralónk – kis törpekutyákkal jött. Amikor odaért hozzám, mindig megállt a kerítésnél, én pedig megéreztem a jelenlétét, és kiléptem: „Már megint macskával jöttél?" Addig mondogattam, míg egy irgalmatlan nagy és szép kutyával jelent meg egyszer – mesélte az énekes, aki Bajor Imre lányának keresztapja lett.

– Épp a Víg özvegyet próbáltam az Operettszínházban, amikor megcsörrent a telefon, és annyit mondott Imi: „ Jani, a feleségem mindjárt szülni fog, én nem bírok odamenni, nagyon ideges vagyok" – akkor elkéredzkedtem Szinetár Miklóstól. Elrohantam érte, elmentünk a kórházba – emlékezett vissza.

Kisautót ajándékozott „Marcsának"

A Budapesti Operettszínház kötelékében több mint 10 évig alakította a Mágnás Miska címszerepét Bajor Imre. „Törzskönyvezett menyasszonyaként" Marcsa szerepében [namelink name="Oszvald Marika"] állt mellette a színpadon.

Fotó: DM

Fotó: DM
– Megbízható, nagyszerű partner volt, finom ember, kellemes kolléga. A premieren egy kicsi porcelán autóval lepett meg, amelyben a párosunkat jelképező menyasszony és vőlegény ült. Azóta is nagy becsben tartom ezt a meglepetést – emlékezett vissza a Jászai Mari-díjas színésznő és operetténekesnő a közös munkára, majd hozzátette: – Addig tudta csűrni-csavarni a mondatokat, amíg nem bírtam már uralkodni magamon, és volt, hogy a színpadon elnevettem magam. Ahogy feladják a labdát, úgy lehet elrúgni. Bajor Imre viccei, poénjai nem önös érdekből hangzottak el, őszintén humorizált – fogalmazott a színésznő.

Kern András „humorbarátjára" emlékezik

– Ültünk a Balettcipő nevű helyen, a színészek éjszakai találkozóhelyén. Ott volt egy helyes, jó szívű, jó humorú srác, azt mondták, ő Bajor Imre. Verebes tehetséges fiúnak tartotta, és mindig mondta, hogy lesz belőle valami. Lett is – idézte fel az eléső találkozásukat [namelink name="Kern András"], aki kabaréjelenetekben és a Heti Hetes című műsorban is gyakori partnere volt Bajor Imrének. Többször filmeztek együtt, többek között a Meseautó és az Egy szoknya, egy nadrág című vígjátékban szerepeltek egy vásznon. – Jól megértettük és szerettük egymás humorát, pedig nem voltunk közeli barátok – magyarázta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas alkotó, aki szerint Bajor Imre olyan korszakban jelent meg, amikor még sokféle módja volt a színészek összetalálkozásának. Ez most – a kulturális műsorok ritkulásával – kevésbé jellemző.

Fotó: DM

Fotó: DM
Litkai Gergely első jelenetét adta elő

Nem csak Az egy szoknya, egy nadrág és a Szuperbojz című filmen dolgozott együtt Bajor Imre Litkai Gergellyel, a Rádiókabarékban is többször adták egymásnak a mikforont.

– Igazi komédiás, bohém, nagyvonalú és jó lelkű volt, ami manapság igen ritka. Nagyon hálás vagyok neki. Amikor a karrierem indult, Bajor Imre már akkor a Rádiókabaré egyik vezető színésze volt, a Rómeó és Júlia és a Diszkó királyai című jelenetemet ő olvasta fel. Biztatott akkor, hogy folytassam az írást, mindenre nyitott volt, ami mókás és vicces, az újdonságokat is remekül meg tudta szólaltatni – mondta a Karinthy-gyűrűs humorista, forgatókönyvíró. – Ahogy Kabos Gyula, ő is mindig a kisember szerepeiben alkotott nagyot, klasszikus értelemben vett polgári jelenség volt a színpadon, ami kezd kihalni a magyar tásadalomból. Pont a szerethetősége miatt nevettünk szívesen rajta vagy vele.

Woody Allen hozta össze Hernádi Judittal

A színpadon először a Lebegő fénybuborék című Woody Allen-darabban talákozott Bajor Imrével [namelink name="Hernádi Judit"], majd végigkísérték egymást színházi és televíziós pályájukon. – Egy pályatársat és egy barátot veszítettem el, még nem tudom feldolgozni a halálát – fogalmazott a Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész. – Örökké – hol komolyan, hol nem – udvarolt nekem, fájdalmas lett volna, ha elmarad ez a játék. Lovagias lény volt, mert szeretett másokat jól tartani és szórakoztatni, kényelmet nyújtani, boldoggá tette, ha az emberek jól vannak körülötte. Nem talákoztam más lovaggal, csak ővele – jellemezte kapcsolatukat Hernádi Judit, aki a Le a fejjel című vígjátékban és a Pasik című sitcom-sorozatban is partnere volt.

Fotó: DM

Fotó: DM
Farkasházy Tivadar, meg az Ottó, a Tóth Ottó

Több mint 30 évig dolgozott együtt [namelink name="Farkasházy Tivadar"] Bajor Imrével, az első jelenetet, amelyet a televízióban előadott, ő írta. – Mondják rá, hogy humorista vagy színész, szerintem inkább komikus. Gondoljunk csak Ede bácsi (innen az „Én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó" szállóige), a Lujzavárosi szurkoló vagy a Falugyűlés tanárnője című kabaréjelenetekre.

– Bármit adtunk a kezébe, abból sikert csinált. Látta, hogy „becsapjuk", mert tudtuk, hogy elég egy közepes anyag, Imi úgyis megcsinálja. A legfontosabb mégis, hogy nagyszerű ember volt – idézte fel közös munkájuk kezdetét az újságíró-humorista, akivel a Heti Hetesben 15 évig ültek egymással szemben.

– Én nem vagyok a színpad ördöge, köztudomású, hogy untermann vagyok. A mai napig azért tudtam megmaradni, mert a történeteimet ő színezte ki. Mivel én sosem láttam a közönséget, őt láttam, bele kapaszkodtam, neki meséltem. Amikor sikerült, szálltam a levegőben és ő kapott el, de már nincs, aki elkapjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!