Szeged és környéke

2019.05.16. 15:04

A koraszülött gyermekekért dolgoznak továbbra is

A Korábban Érkeztem Alapítvány szerdán Szegeden mutatta be és nyújtott betekintést a mentorházak és a mentorhálózat működésébe.

Hajó Edina

A mentorházak és mentorhálózat kialakítása koraszülöttek és családjaik számára a Dél-Alföldi Régióban című projekt zárókonferenciáján küldetésük fontosságáról is beszélt Rádi Kata kuratóriumi tag. Elmondta, bár a tudományos munka lezárult, ők továbbra sem engedik el a koraszülöttek és családjaik kezét.


Céljuk, hogy minél nagyobb közösséget alkotva tudjanak továbbra is segíteni sorstársaiknak. Hozzátette, nagy tapasztalat birtokában tudnak azzal foglalkozni, hogy csak a szülő és a gyerek, illetve a család legyen missziójuk középpontjában.


A konferencián olyan szakemberek vettek részt, akik 2017 óta segítették az alapítvány munkáját szakmai tudásukkal. Futó Gabriella, az ODÚ Központ intézményvezetője, gyógytornász ismertette a legújabb európai módszereket.


Előadott Pászthy Bea, a gyermekpszichiátriai társaság elnöke, aki azt vallja, amit az alapítvány is: egészséges szülőknek van csak esélyük arra, hogy egészséges gyerekeket neveljenek. Tálosi Gyula kuratóriumi tag beszélt a koraszülés társadalmi következményeiről. Rádi Kata hozzátette, munkájukat erősítette és segítette az összes Dél-Alföldön működő szakmai intézmény, a védőnők, szakszolgálatok, óvodapedagógusok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!