Szeged és környéke

2016.07.02. 14:25

A kormányhivatalnokok fele kapott fizetésemelést

Csongrád megye - Ha a járási hivatali dolgozókra vonatkozik a fizetésemelés, akkor elméletileg minket is érintene. Ehhez képest nem tudunk semmiről. Várjuk a fejleményeket, reménykedünk - mondta egy járási földhivatali dolgozó a kormánytisztviselők béremeléséről, ami júliustól érvényes.

Dombai Tünde

Túl nagy a mozgástér


– A kormányzat túlbonyolítja a rendszert. Aggódom, mert az eddigi törvényben garantált szabályozás helyett túl nagy mozgásteret hagynak a munkáltatóknak. Ez kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat a kormányhivatalok vezetőinek. Márpedig az ügyintézőknek politikamenteseknek kellene lenniük – kommentálta korábban a béremelés hírét Farkas Andrea, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) megyei titkára.

A megyei kormányhivatal 1540 dolgozója közül 746 kapott illetményemelést – tájékoztatott [namelink name="Göbl Vilmos"], a Miniszterelnökség sajtószolgálatának munkatársa. Új, sávos rendszert vezettek be, ami egyszerre küszöböli ki a közigazgatás bérezési gyakorlatának korábbi hibáit, és ad lehetőséget a tehetség és a szorgalom elismerésére.


Az új, szolgáltató szemléletű közigazgatásban ugyanis egyformán szükség van a pályakezdők motiváltságára, fokozott teljesítményére és az idősebb munkatársak pótolhatatlan tudására, tapasztalatára. Megszüntetik ezzel azt a méltánytalan helyzetet, hogy egy pályakezdő és egy húsz éve szolgálatban lévő munkatárs ugyanannyit keressen. Az új rendszerben az állam elismeri és meghálálja a szolgálatban eltöltött évek számát azzal, hogy a hosszabb ideje dolgozó munkatársak magasabb emelést kapnak – írta válaszban Göbl.


 


Ugyanakkor elismerik a tudást, a teljesítményt, a szorgalmat és az ügyfelek hatékony, gyors és pontos szolgálatát. Azok, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, magasabb fizetésben részesülhetnek. És hogy kik ők, azt a munkahelyi hierarchia alapján döntik el a felettesek, végül pedig a kormánymegbízott.


Az új bérrendszerrel új megnevezés is jár. Júliustól a járási hivatalokban dolgozók állami tisztviselők lettek. Hozzájuk hasonlóan januártól a kormányhivatalok megyei szintjén dolgozók is azok lesznek. És vele együtt náluk is bevezetik az új illetmény- és az előmeneteli rendszert. A középfokú végzettségű ügyintézők, ügykezelők akár 70 százalékos béremelést is kaphatnak. A 11 ezer felsőfokú végzettséggel rendelkező tisztviselő 30, míg az osztályvezetők 10 százalékos emelésben részesülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!