Szeged és környéke

2019.09.07. 19:08

A közösségi összefogás csodákra képes: műfüves focipályát kaptak a Klebelsbergiek - galériák

Örömmel vették birtokba a vadonatúj műfüves labdarúgópályát azok az amatőr focisták, akik indultak a 22. Hattyas Kupán. A meccsek azért kezdődtek kicsit később, mert hivatalosan is átadták a pályát, ami közösségi összefogással épülhetett meg.

Hajó Edina

- Régóta vártunk erre a napra, hogy Szeged utolsó, egészségkárosító vörös salakos labdarúgópályája - amely a közösséget szolgálja - műfüvet kapjon. Ez a pillanat azért jöhetett el, mert volt közösségi akarat és hit - mondta köszöntőjében Nógrádi Tibor (Fidesz-KDNP), önkormányzati képviselő Klebelsberg-telepen, az új műfüves pálya átadóján. Hozzátette, a Csongrád Megyei Labdarúgó szövetség elnökeként rengeteg pályát adott már át, ám ennyit soha nem küzdött ilyen létesítményért, mint most.


Elmondta öt évet kampányoltak ezért a műfüves pályáért, amely végül TAO forrásból valósult meg. Úgy fogalmazott ezen a pályán áldás van, hiszen Varga Oszkár kezdeményezésére 23 éve elindult a Hattyas Kupa, ami Szeged legnagyobb amatőr focitornájává nőtte ki magát.

Átadták a műfüves focipályát Klebelsberg-telepen - GALÉRIA. Fotó: Frank Yvette

 

A közösség erejét bizonyítja az is, hogy a pálya tulajdonosa, a kecskési-alsóvárosi Szabadidősport Egyesület. Az egyesület elnöke Csorba Ágnes úgy fogalmazott: Kecskés és Klebelsberg olyan, mint két jó testvér, kölcsönösen segítik egymást, együtt vannak örömeik, bánataik. - Ezen előzmények után, nem meglepő az, hogy amikor a helyiek megkerestek azzal, hogy álljunk a pálya építés mögé, örömmel mondtam igent - fogalmazott Csorba Ágnes. 


Nógrádi Tibor elmondta, Joób Mártonnal (MSZP) a sportbizottság elnökével közösen dolgoztak a pálya létrejöttén. Utóbbi hozzátette, most az a céljuk, hogy minél több óvodában legyen hasonló létesítmény.


Nemesi Pál független polgármester-jelölt is részt vett a pályaavatón, aki kiemelte: példaértékű ez a beruházás, hiszen a két önkormányzati képviselő összefogott egy ügyért, a sportért. Szerint a közéletbe vetett hit példája lehet az, amit ők tettek. 

Hattyas-kupa az új műfüves futballpályán - GALÉRIA. Fotó: Frank Yvette

A politikusok, civilszervezetek vezetői és a focitorna szervezői együtt vágták át a nemzeti színű szalagot, amit Kelemen testvér, ferences rendi szerzetes meg is áldott. A pálya szélén már sorakoztak a focisták, ugyanis ezen a napon rendezték meg a már említett focitornát, így 23 év után végre műfüvön léphettek pályára a sportolók, akik alig várták a kezdő sípszót.


Azt is megtudtuk: a kecskési csapat a megye IV-ben játszik, idén újjáalakult a csapat. Vincze Gábor edző hangsúlyozta, hetente kétszer várnak minden focizni vágyó felnőttet, az Összefogás Háza udvarán létrehozott műfüves pályán. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!