Szeged és környéke

2016.03.24. 10:50

A lakóparkban élők fizetik meg a gazdátlanság árát

Több tízmillió forintot kellene rákölteni a Vadaspark, a Harmónia és a franciahögyi lakópark útjaira, tereire, hogy megoldódjon a helyzetük. Ha a beruházó rendbe tetetné a területet, akkor lehetne belőle közterület, hogy a város kezelhesse.

Dombai Tünde

– Arra szerveződtünk, hogy tisztázzuk a lakópark útjainak, tereinek helyzetét, megosszuk az információkat, és megszervezzünk egy-egy kisebb akciót, amivel a környezetünket szépítjük – mesélte a november óta szerveződő öntevékeny csoportjukról az egyik résztvevő, [namelink name="Tolmacsov Péter"]. – Különben áldatlan állapotok uralkodnak. Eddig avargyűjtést rendeztünk, és tervezzük a Panda téri játszótér és sportpálya felújítását – tette hozzá Tolmacsov Péter. A Vadaspark lakóparkban létrejött zárt Facebook-csoporthoz ötvenen csatlakoztak a lakópark nagyjából 1200 lakója közül.


Mindenképpen drága


A Vadasparkban mindössze három, a hasonlóan nehéz helyzetben lévő rókusi Harmónia és Franciahögy lakóparkban viszont több házat is kezel [namelink name="Vámos Tamás"]. A közös képviselő évek óta birkózik a hivatalokkal és hatóságokkal, hogy végre nyilvánítsák köztérnek a lakóparkok útjait, tereit, parkjait. Ha ezt sikerülne elérni, akkor lehetne számon kérni, hogy legyen felelőse a felújításoknak, karbantartásoknak. Addig sok mindent egyértelművé kell tenni. A közös képviselő ugyanis a lakóparkokban élők szerződéseiből azt olvasta ki, hogy ők nemcsak a lakásokért fizettek az építéskor, hanem a rendezett környezetért is. Tehát költeniük kellene a beruházóknak ezekre a területekre, mégpedig nem is keveset. Több tíz millió forintba kerülne rendbe rakni az utakat, parkolókat, járdákat, csapadékvíz-elvezetést, játszótereket, parkokat. Ha viszont ezekből közterület lenne, akkor az önkormányzatnak közpénzből kellene kifizetnie a felújítást, karbantartást.



A Vadasparkot is felhúzó Real Hungary Zrt. legutóbbi, útlezárásról szóló cikkünk után elküldött szerkesztőségünknek egy tulajdonilap-másolatot, amelyen a város a terület tulajdonosa (2016. március 14.: Fekvőrendőr lesz útlezárás helyett). A hivatalban kértünk segítséget az ügyek szétszálazásához.


Szerződés köti


– Úgy kezdődik egy lakóparképítés, hogy a befektető településrendezési szerződést köt a várossal. Ebben rögzítik, miként lesz a megvásárolt magánterület egy részéből közterület, vagyis út, járda, parkoló, játszótér. A megállapodás általában azt is tartalmazza, hogy a befektető kialakítja az építési telkeket és a közterületek helyét. Az utóbbiakat rövid időre átadja az önkormányzatnak, hogy az utcák neveket, a telkek házszámokat kaphassanak, majd visszakapja építési területnek. Itt rekedt meg a problémás lakóparkok ügye – magyarázta [namelink name="Kósa János"].


A polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának munkatársa hozzátette, az átvételt az önkormányzat feltételekhez köti. Az utakat, járdákat, parkolókat csak akkor veszik át, ha a befektető a közlekedési hatóságnál forgalomba helyeztette, és a létesítményeket egy úgynevezett vagyonátadási eljárással tételesen átadja az önkormányzatnak. Az önkormányzat álláspontja szerint jelenleg ezek a lakók pénzéből megépült létesítmények a beruházó könyveiben befejezetlen beruházásként szerepelnek. (Az újabb lakóparkoknál szerepel olyan kitétel is, hogy csak akkor indíthatja el az átadást, ha 80 százalékig beépült a lakópark. Ilyen a Vadaspark, a Franciahögy és a Harmónia lakóparknál nincs benne.) A hatóság vizsgálja, megfelelnek-e az utak és terek a jogszabályoknak. Megkérdezik az önkormányzatot is, hogy átveszi, vagy valamilyen feltételt támaszt.

 

Ez a Harmónia lakópark legrosszabb útja, a Bibó utca – mutatja Vámos Tamás. Elöl egy réteg aszfalt hiányzik, másutt el sem készült. Fotó: Frank Yvette


Felszívódtak az építtető cégek


Ha ezt az akadályt sikerrel veszi a befektető, a hatóság átminősíti az utakat közúttá, és átadja a városnak kezelésre. Addig azonban önkormányzati pénzt nem lehet költeni sem hótakarításra, fűnyírásra, közvilágításra, köztéri szemetesek ürítésére, KRESZ-táblák kihelyezésére, ivókút felszerelésére, sem járda-, út-, parkoló- vagy játszótér-felújításra. (Ezeket Franciahögyön és a Harmónia lakóparkban a közös költségből maga fizeti a 600-600 lakó. Épületenként 2000 forintba került például legutóbb a zöldhulladék elszállítása – a szerk.)

A gazdátlan helyzetet a hatóság, vagyis a kormányhivatal szüntethetné meg azzal, hogy rászorítja a beruházót, hogy helyeztesse forgalomba az utakat, járdákat. Ezen a ponton viszont az is bonyolítja a helyzetet, hogy a Harmónia lakóparkot építtető cégek már felszívódtak.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!