Szeged és környéke

2009.05.13. 22:51

A legkisebb odú után is fizetni kell

Mindenki számol, amióta a jövő évi adótervekbe bekerült: 2010. július 1-jétől bevezetik az érték alapú ingatlanadót. Egy 8 millió forintos panellakás után évi 15 ezer forintot kellene fizetni.

Munkatársunktól

Nincsenek kivételek, a nyugdíjasok se mentesülnének a tervezett ingatlanadó alól. Ha nem fizetik, akkor ráterhelik a házra, és majd az örökösök megadják az államnak a tartozást, a jegybanki alapkamattal növelt összegben.

Lehet számolgatni – mellesleg minden magyar ezt teszi tegnap óta. Nálunk ugyanis európai összehasonlításban kiemelkedő mértékű, 90 százaléknál is magasabb a magántulajdonú ingatlanok aránya.

Egyelőre az az elképzelés, hogy a termőföldet leszámítva valamennyi ingatlan után adózni kellene, a lakások után kevesebbet, az üdülők, telkek, garázsok után többet. Az adó alapja az az érték, amelyet az önkormányzat számol ki az övezet, az alapterület és az épület kora alapján. Ha nem értünk egyet a kalkulált értékkel, kérhetünk értékbecslést a saját szakállunkra: ez körülbelül 15–40 ezer forintba kerül.


A lakásoknál sávos adózást alkalmaznának. 2 millió forintig a 0 kulcs élne, a 2–10 millió forint közötti 0,25 százalék, a 10–30 millióig terjedő sávra 0,35, a 30 millió feletti ingatlanértékre pedig 0,5 százalék adó jutna.

Az éves teher tehát egy 8 millió forintosra taksált szegedi panellakásnál évi 15 ezer forint lenne – 2 milliósig 0, afelett, például 6 milliós ingatlan után 0,25 százalék –, míg egy 35 millió forintot érő háznál 115 ezer forint az adó. A példánál maradva: ha a lakótelepi lakásban élő minden hónapban beletesz egy dobozba 1250 forintot, elvben kis megrázkódtatással túléli az ingatlanadót. De tudjuk, a valóságban mindez nem így működik. Borul például az elmélet, ha van egy garázs is az illető nevén. Az egyéb ingatlanoknál a becsült érték 1 százalékát kellene kifizetni – sávok nélkül, egységesen.

Már napvilágot láttak olyan számítások is, hogy a magyarok 58 százalékának 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlana van, 34 százalék vásárolt be 10–30 millió forintos lakásból, és a 2 milliónál kisebb értékű ingatlanok aránya mindössze 6 százalék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!