Szeged és környéke

2013.06.04. 12:43

A nagy felismerés: Elek Baldwin rájött, ki is valójában

Szeged – Az öntudat sosem ébredhet fel későn. Elek Baldwinnak több mint egy évig tartott, hogy rájöjjön, ki ő. Picit hátráltatták is, de maga a felismerés ettől még mindent elsöpört.

Garai Szakács László

Több mint egy hete dolgozik jó időben délután négytől általában sötétedésig a kertben. Alig lehet leállítani, a munkaidő végén szabályosan el kell kapni. Elek Baldwin, Rakonczai Violáék lassan másfél éves nyula rájött, valószínűleg üregi lehet, ugyanis egy szabályos kis üreget ásott magának, amelybe lassan teljesen be tud bújni.

A nagy felismerés: Elek Baldwin rájött, ki is valójában. Fotó: Rakonczai Viola családi archívuma (galéria)


Elek tavaly húsvétkor érkezett Szegedre, a Marostői utcai házba. Most már akkora és annyira érdeklődő, hogy a házban nem lehet egyedül hagyni. A hírközlés különösképpen érdekli, a telefon- és internetkábeleket szívesen rágcsálja, illetve rágcsálná, de „anya" most már odafigyel rá.

Elek Baldwin ás
– Ahogy jó idő lett, egyből kiengedtük a kertbe. Szokott játszani a macskákkal is, előbb a cicák kergetik őt, majd ő kergeti a macskákat, de a rohangálás mellett egy hete elkezdett ásni. Előbb csak messziről figyeltük és kezdtük videózni, ám nem zavarta, ha közelebb mentünk. Ás egy kicsit, pihen, futkározik, majd megint ás – mondta [namelink name="Rakonczai Viola"].

Jó munkát kívánunk mi is neki a kerti lak kialakításához!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!