Szeged és környéke

2011.09.15. 03:26

A nagy Gémes-Tóth-Zakar-show

Szeged - Szeptemberi rendes közgyűlésén Csongrád megye képviselői tizenhét plusz két napirendi ponton rágták át magukat. Mi pedig kiosztottuk az év Monty Python-díját!

Garai Szakács László

Magyar Anna betegsége miatti távollétében Zakar Péter alelnök vezette le a szeptemberi megyei közgyűlést. Pompásan. Az alelnök klasszikus jó fej tanárként sziporkázott, ha kellett, udvariasan kérte nagyobb figyelemre nebulókat, ha arra volt szükség, akkor pompás viccekkel, megjegyzésekkel oldotta a hangulatot. A „tanár úr" produkciójához két „éltanuló" is csatlakozott: Gémes László fideszes frakcióvezető és Tóth Péter jobbikos képviselő számos napirendi pontnál csapott össze. Csányi László (Fidesz) igyekezett lépést tartani a két debattőrrel, ám esélye sem volt, ezt mondjuk annak a „számlájára írjuk", hogy valóban csak érdemi hozzászólásai voltak, úgy pedig tényleg nehéz.
Ám az év Monty Python-díját nem ők, hanem Dobák Lászlóné érdemelte ki hozzászólásával: a termálvíz visszasajtolása kapcsán osztotta meg egy e-mailváltását a közgyűléssel, amelyben az anyák napi és a ballagási ünnepség újkori egybecsúszásáról és ezek szétválasztásáról levelezett a MAGOSZ elnökével a kertészek érdekében.
Részletekért tekerjenek a szöveg végére és haladjanak lentről fölfelé! Valóban érdemes!

11:17 Mi sem tehetünk mást: jó étvágyat kívánunk!

11:15 A tizenhetedik napirendi pontban a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló jelentést tárgyalja meg a közgyűlés. Hozzászólás nélkül elfogadták, Zakar bezárta a közgyűlést, megköszönte a részvételt, majd az ebéd fontosságára hívta fel a figyelmet.

11:14 A tizenhatodik napirendi pontnál járunk: Tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről. A közgyűlés és önök is, ha végigfutják ebben képet kap arról, május óta, mit csinált, merre járt, kivel, kikkel találkozott Magyar Anna, Zakar Péter, Vízhányó Ferenc, és Ádók János. Egyhangúlag elfogadva.

11:13 Az előterjesztést egyhangúlag megszavazták.

11:12 [namelink name="Papp Gabriella"] hozzászól: "Városi szinten sajnos meglehetősen hiányos az anyag. Építsük bele a városi elképzeléseket! A jelenlegi pályázati rendszer jelentősen befolyásolhatja ezt az előterjesztést!"

11:11 Csongrád megye idegenforgalmának aktuális kérdései a tizenötödik napirendi pont. „Csongrád megye idegenforgalmának helyzetét átfogóan utoljára 2005 novemberében tárgyalta a megyei közgyűlés. Az azóta eltelt csaknem 6 év alatt jelentős változások következtek be a turizmus hazai és nemzetközi környezetében, amelyek megyénk idegenforgalmának alakulására is kihatottak, illetve kihatnak" – áll az előterjesztés bevezetőjében.

11:10 Zakar kihasználta a pillanatot, és lezárta a vitát: 15 igennel elfogadták.

11:08 Gémes visszakanyarodik az eredeti témakörhöz: "meg kell vizsgálni, hol károsítjuk jobban a természetet, ha visszasajtolunk, vagy ha a földfelszínen tároljuk. Nem gondolom, hogy több száz hektár erdőt ki kelljen ahhoz vágni, hogy az erőművek biztosítsák a visszasajtoló műveknek az áramot."

11:04 [namelink name="Dobák Lászlóné"] tájékoztatja a közgyűlést, hogy e-mailen megkereste [namelink name="Jakab István"] MAGOSZ-elnököt. "Évek óta a megye kertésztársadalma kérte azt, hogy sok esetben egybecsúszik a ballagási ünnepség az anyák napjával. Üzleti szempontból is fontos volt nekik, most összecsúszott az egész. Nem tudtak megfelelő virágmennyiséget termelni. Az alkalmazottak többsége nők. Ezért kéri az illetékeseket, hogy lehetőség szerint ne legyen együtt a két ünnepség."

11:03: Tóth megnyugtatta Gémest: nem fog gondot okozni a visszasajtolás. Szerinte az arzénmentesítéssel is komoly probléma lehet.

11:02 Gémes László a termálvizes fejezetre hívja fel a figyelmet: "Végre egy tanulmány, amely bemutatja a megye termálvízkészletét!" Ugyanakkor megjegyzi azt is a visszasajtolási kötelezettség drasztikusan érintheti a megyét, nincs megoldva és nagyon drága lehet. "Nem tudjuk, hogy lehet-e negatív hatása a termálkincsünkre."

10:56 A központi tervtanács dicsérettel elfogadta a nyomvonalakat, derül ki [namelink name="Palánkai Tibor"] építész válaszából. Csányi László hozzászól: köszöni a megyei főépítész munkáját. "A megye településeinek sorsát évekre meghatározza ez a munka, ez az úthálózat-fejlesztés."

10:52 Tóthnak technikai javaslata van: szeretné CD-n megkapni az előterjesztést, hogy részletesen tudják tanulmányozni. Így lesz. [namelink name="Gonda László"] az M9-es autópálya nyomvonalával kapcsolatban érdeklődik: van-e abban változás? Illetve örül annak, hogy az M47-es nyomvonala eltér a jelenleg 47-es út nyomvonalától. "Így ugyanis valóban gyorsforgalmi út lehet."

10:51 A tizennegyedik napirendi pontnak a legpompásabb a címe az összes közül: Csongrád Megye Területrendezési Terve módosításának megrendelői véleményezése. Még a májusi közgyűlésen döntöttek „Csongrád Megye Területrendezési Terve módosításának egyeztetésre bocsátásáról. (...)
Az egyeztetési eljárás résztvevői a hatáskörrel rendelkező miniszterek, kormányhivatalok és területi államigazgatási szervek, a szomszédos megyei önkormányzatok, a megyei területfejlesztési tanács, a regionális fejlesztési tanács, a kistérségi fejlesztési tanácsok, illetve a többcélú kistérségi társulások, a megye települési önkormányzatai, az országos önkormányzati érdekszövetségek, a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek országos kamarái. Az egyeztetési eljárás során a megyei önkormányzat számára megküldött véleményeket összegyűjtöttük és továbbítottuk a tervezőknek.
Az egyeztetési eljárásra biztosított két hónapon belül – az előkészítő fázishoz hasonlóan – 2011. júliusban négy helyszínen tartottunk kistérségi műhelynapokat a tervezőkkel közösen a megye valamennyi polgármestere és a helyi önkormányzatok szakemberei számára. A konzultációk alkalmat biztosítottak arra, hogy a tervezők az általuk vitásnak tartott pontokra felhívják a figyelmet, közvetlenül egyeztessenek a polgármesterekkel, továbbá, hogy a kistérség egységes álláspontot alakítson ki a több települést érintő kérdésekben. (...)
Szükségesnek tartjuk, hogy az egyeztetési eljárás keretében a terv kidolgozásáért felelős szerv, azaz a Közgyűlés megrendelői véleményt adjon a tervező számára. Az egyeztetési anyagról készített véleményben, melyet a jelen előterjesztés határozati javaslatához csatolt melléklet tartalmaz, megfogalmaztuk azokat a pontosítási, illetve változtatási igényeket, amelyeket a jóváhagyásra kerülő felülvizsgált megyei területrendezési tervben érvényesíteni javasolunk"
– olvasható az előterjesztésben.

10:50 Tájékoztató a Csongrád Megyei Önkormányzat 2007–2013. évi Fogyatékosügyi Programjának időarányos végrehajtásáról a következő, tizenharmadik napirendi pont címe. „A Program célja: azoknak a feladatoknak a meghatározása, amelyeket a megyei önkormányzatnak a kötelező feladatai ellátása körében el kell végezni ahhoz, hogy a fogyatékosügyi törvényben és az új országos programban foglaltaknak megfeleljen, megteremtve ezzel a fogyatékkal élő személyek esélyegyenlőségének, önrendelkező képességének, önálló életvitelének, a társadalmi életben való aktív részvételének társadalmi feltételeit." A közgyűlés határozatot szeretne hozni arról, hogy minden sínen van a programmal kapcsolatban, jól állnak a célok elérésében. Egyhangúlag elfogadták az előterjesztést.

10:49 Gémes "csípi" meg Tóthot: "Hogyan lehet úgy vitázni valamiről, hogy nincsenek a vitában résztvevőnek információi?" A vita lezárása után elfogadták a napirendi pontot.

10:48 Milyen fejlesztés történt az ÓNTÉ-ban az elnyert pályázati pénzből? - kérdezi Tóth Péter. Zakar szerint például a Rotundában látható a változás. Tóth: "A tetőcsere ügye elég kérdéses. Foglalkozni fogunk ezzel az üggyel."

10:47 A tizenkettedik napirendi pont: Tájékoztató a Csongrád Megyei Önkormányzat részvételével működő gazdasági társaságok és alapítványok 2010. évi működésének tapasztalatairól. „A közgyűlés minden évben értékeli a Csongrád Megyei Önkormányzat részvételével működő gazdasági társaságok és alapítványok tevékenységét. Jelen előterjesztés a társaságok által előkészített és elfogadott mérlegbeszámolók alapján összeállított részletes jelentést, valamint a megyei önkormányzat és jogelődje, a megyei tanács által létrehozott alapítványok 2010. évi működéséről szóló beszámolót tartalmazza."

10:46 A napirendi pontot 15 igen 1 tartózkodással elfogadták.

10:44 Tóth Péter megjegyzése: kényszerpályán mozgunk, nincs mit tenni ez ügyben. "Remélem, jól jövünk ki belőle."

10:43 Egyhangúlag elfogadták. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város megkeresése – ez a tizenegyedik napirendi pont témája. Hódmezővásárhely önkormányzata 2011. szeptember 8-án egy levelet juttatott el a megyei közgyűléshez, „amelyben az alábbi két témában megkereséssel élt a Csongrád Megyei Önkormányzat felé.
1. 2011. január 1-jétől a Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásába került át a Kapcsolat Központtól a Szivárvány Szakosított Szociális Otthon, az ugyanezen az ingatlanon található Lakóotthon kivételével. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Lakóotthon fenntartói jogát 2011. július 1. napjával átadta a Katolikus Egyház részére. Jelen előterjesztéshez csatolt megkereső levélben Hódmezővásárhely MJV Önkormányzata azzal – az Egyházzal közösen kialakított – javaslattal élt a megyei önkormányzat felé, hogy az Egyház hasonló tartalmú megkeresése után a megyei önkormányzat a Lakóotthon fenntartói jogát vegye át az Egyháztól, így biztosítva ezzel az ellátottak érdekeit. Indokként a levélben az szerepel, hogy a Szivárvány Szakosított Szociális Otthonban gondozottak és a Lakóotthonban élők korábban átjárhattak az intézményekbe, valamint közösen használhatták az eszközparkot is.
2. A Hódmezővásárhelyi Tüdőgondozó épülete (Dr. Rapcsák András út 54. hrsz: 12540/1 hrsz.) a Csongrád Megyei Önkormányzat tulajdonát képezi. Hódmezővásárhely MJV Önkormányzata megkereső levelében kifejtette, hogy nyitottak az ott folyó feladatellátással kapcsolatos tárgyalásokra az ingatlan tulajdonjogának megszerzésével egyetemben. Ezért javasolják, hogy a szakemberek kezdjenek egyeztetéseket az ügyben"
– áll a levél tartalma az előterjesztésben.

10:42 Itt sem vitázott senki, 1 tartózkodás mellett elfogadták. Jön a tízes napirendi pont: Beiskolázási mutatók tervezése a 2012/2013-as tanévre. „Az intézmények következő tanévet érintő, a beiskolázást előkészítő feladatai, a feladatok végzésének a tanév rendjében kötött időpontjai szükségessé teszik, hogy a fenntartó már a megelőző tanév megkezdésekor meghatározza a működés főbb kereteit. (...) A középfokú intézményekben – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – egyrészt az 5., 7., és 9. évfolyamokon indítható osztályok számát (a felnőttoktatás nélkül) javasoljuk meghatározni, ezeket az adatokat szükséges az iskolai tájékoztató kiadványokban szerepeltetni, s ezeket kell a közoktatás országos információs rendszerébe bejelenteni. A további induló osztályok számának meghatározása a bemeneti szabályozás érdekében – törvényi felhatalmazás alapján – szükséges.
A sajátos nevelési igényű tanulók nevelésével-oktatásával foglalkozó iskolák beiskolázási tevékenysége alapvetően eltér a többi iskolától. Az intézmények a fogyatékkal élő (hallássérült, értelmi fogyatékos, mozgássérült, halmozottan fogyatékos) tanulókkal foglalkoznak, s a tanulókat a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottságok határozata alapján kötelesek fogadni. Emellett a fenntartói érdek, a tervezés megköveteli a csoport- és az osztályszámok rögzítését ebben az iskolatípusban is."
A közgyűlési elterjesztés melléklete (amely a linkre kattintva szintén elérhető) részletesen taglalja az osztályok számát.

10:41 Felgyorsultunk, elfogadták a nyolcast és már a kilencesnél járnak: Az Aranysziget Otthon emelt szintű férőhelyeinek átminősítése. „Az Aranysziget Otthon Csongrád igazgatója, Kis Tamás Lászlóné két olyan emelt szintű férőhely hagyományos ellátási formájúvá történő átminősítését kezdeményezte, amelyeknél a visszafizetési kötelezettség már nem áll fenn. (...) A csongrádi intézményben a 2 emelt szintű férőhely átminősítése esetén az egyszeri hozzájárulás visszatérítésének kötelezettsége már nem áll fenn. Az átminősítésre csak abban az esetben kerülhet sor, ha az érintett lakók és az intézmény között a korábban megkötött megállapodás módosul. Az ellátottaknak nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásul veszik, az emelt szintű elhelyezéskor fizetett egyszeri hozzájárulás visszatérítési időszaka letelt, a továbbiakban hagyományos ellátásban részesülnek a Csongrád Megyei Önkormányzat hatályos szociális rendeletében meghatározott térítési díj ellenében. Az intézménynek pedig vállalnia kell, hogy az elhelyezést továbbra is az eddig rendelkezésre álló lakószobákban biztosítja. A Hivatalba beküldött dokumentumok szerint az érintett lakók egyetértenek a változtatással, a működési engedély módosításához szükséges új megállapodásokat aláírták."

10:40 Kivételesen senki nem szólt hozzá, elfogadták az előterjesztést. Máris a nyolcas napirendi pontnál járnak: Brüsszeli iroda megszüntetésének ügye. Erről is volt már szó a korábbi közgyűlésen. Akkor kiderült, jelenlegi formájában nincs értelme irodát fenntartani az Európai Unió egyik fővárosában. „A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontja szerint a megyék, megyei jogú városok érdekeinek brüsszeli képviselete jelenleg nem megoldott, a szétforgácsoltság és a hiányos képviselet miatt a jelenlegi struktúra nem nyújt minden esetben elegendő lehetőséget az uniós folyamatokba történő bekapcsolódásra, a hatékony forrásfelhasználásra. A Brüsszelben jelen lévő régiók ugyanis nem állnak egymással munkakapcsolatban, nem lehet információcseréről, szinergiáról, kohézióról illetve nemzetstratégiai közös erőfeszítésekről beszélni. Mivel a megye Magyarországon politikai, közigazgatási, valamint az identitás szempontjából is jobban megfogható egység, mint a régió, kiemelten fontos, hogy brüsszeli megjelenésük nagyobb hangsúlyt kapjon" – áll az előterjesztésben, amely kitér arra is, hogyan alakul át a brüsszeli képviselet:
A konzultációra készített megvalósíthatósági tanulmány szerint a megyék és megyei jogú városok új brüsszeli képviselete (H-4 iroda) az alábbi feladatokat látná el:
– Képviseleti feladatok és lobbi (önkormányzati, megyei, kormányzati, uniós) tevékenység;
– Önkormányzatokkal való kapcsolattartás, tájékoztatás az EU-s politikákról, szakpolitikai folyamatokról, módszerekről, pályázati lehetőségekről;
– Közvetett részvétel biztosítása az önkormányzatoknak az uniós döntés-előkészítő folyamatokban, vitákban, figyelemmel arra, hogy tevékenysége a Régiók Bizottsága magyar nemzeti delegáció tagjaival szoros együttműködésben valósulna meg.
– Az uniós pályázati kiírásokkal kapcsolatos célorientált és koordinált pályázati tanácsadás;
– Ösztöndíjasok fogadása, tanulmányi utak szervezése, mely utánpótlást biztosíthatna megyei és kormányzati szinten egyaránt a felkészült szakemberek foglalkoztatása tekintetében;
– Kapcsolattartás a hazai és brüsszeli szereplőkkel, a további képviseletekkel. Az érintettek hatékonyabb összekapcsolása érdekében kulturális események, konferenciák, előadások, szakmai napok szervezése, azokról történő tájékoztatás, az elért eredmények ismertetése;
– Érdekérvényesítő, marketing, imázsépítő tevékenység, melynek keretén belül ellátja a megye magánszférájának képviseletét is a civil szféra szereplőivel egyetemben, különös tekintettel a kutatás-fejlesztésben érdekelt szereplőkre (pl. felsőoktatási intézmények, inkubátor házak)."

10:39 A hetedik napirendi pontot tárgyalja a közgyűlés: Intézményi alapító okiratok módosítása.
„Az elmúlt hónapokban az intézmények gazdasági átszervezésein túl még számos változás történt az intézményeink vonatkozásában (pl.: tevékenység módosulás, telephely-változás, intézmény bizonyos feladatait más működtető, fenntartó vette át). Minden ilyen közgyűlési döntéssel együtt megtörtént a főbb változások átvezetése az intézmények alapító okiratain is, azonban vannak egyéb még szükséges pontosítások, illetve átvezetések", amelyekre a testületnek rá kell bólintania.

10:38 Az előterjesztést 14 igen, 0 nem és 2 tartózkodással elfogadták.

10:37 Tóth megérti Piri aggodalmát. Ugyanakkor pont az önkormányzati törvény bizonytalansága miatt kell mégis meglépni a megalakítást. Gémes László nem ügyrendit nyomot, és nem kéri a vita lezárását. "Nem látok késlekedésre okot, hozzuk létre, függetlenül attól, mit hoz a jövő."

10:34 [namelink name="Piri József"] vallomása: "Nem olvastam az anyagot." Ugyanakkor felveti aggodalmait: más szituációban, partnerként működhetnek most még megyei fenntartású intézményekkel. "Miért fontos, az önkormányzati törvény változása előtt meglépni ezt a társaságalapítást?"

10:33 Tóth Péter ehhez a napirendi ponthoz is hozzászól. "Örülök, hogy a megyei vezetés ez irányban döntött, annál is inkább, mert lehetőség van pályázati alapok lehívására, ami nagyon fontos egy ilyen kft.-nél."

10:28 A Nonprofit Kft. létrehozásáról tárgyalnak. [namelink name="Kovalcsik Andrea"] főjegyző ismerteti. [namelink name="Ádók János"] arról beszél egy olyan nonprofit kft. jönne létre a múzeummal közösen, amely széles körű ismeretterjesztéssel foglalkozna. "Cél, hogy a megye diáksága minél jobban megismerje a régió múltját. De régészeti feltárásokhoz kapcsolódó munkákkal is foglalkozna a kft." Ádók kiegészítést javasol: "a közgyűlés felkéri a múzeum igazgatóját, a következő közgyűlésre dolgozza ki a megállapodást."

10:27 Megtette: egyhangúlag elfogadták a tagcserét.

10:26 Gémes László bejelenti a személyes érintettséget. A közgyűlésnek szavazni kell arról, hogy ebben a kérdésben kizárja-e a Gémest a voksolásból. A közgyűlés 3 igen 12 nem és 1 tartózkodás mellett nem zárta ki a voksolásból a közgyűlés, azaz Gémes szavazhat magára, ha akar.

10:25 Az előrehozott sürgősségi indítványt tárgyalja most a közgyűlés: a DABIC Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjának jelölése nem tűr halasztást. Eddig [namelink name="Martonosi György"] képviselte a közgyűlést a kft felügyelőbizottságában. Ám a maroslelei polgármester nem tagja a jelenlegi képviselő-testületnek, épp ezért a közgyűlés Gémes Lászlóra cserélné le a településvezetőt öt évre, október 1-jétől 2016. szeptember 31-éig.

10:23 Valamennyi határozati javaslatot elfogadták, az elsőnél 15 igen, 0 nem, 1 tartózkodás, a másodiknál és harmadiknál egyhangúlag igennel voksoltak. A vagyonrendeletet ezután 15 igen és 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadták.

10:22 Zakar egyetért ezzel, ugyanakkor előfordul olyan, hogy rendkívüli észrevétel érkezik, ezért nem lehet tervezni előre ezeknek a megtárgyalását, és ezért van csak lehetőség a közgyűlés előtt "rapid" tárgyalásra. Zakar most valóban lezárja a vitát, a határozati javaslatokról külön kell szavazni.

10:21 Tóth még az ügyrendi előtt bejelentkezett: "szokjon le a közgyűlés arról, hogy a közgyűlés előtt fél órával tájékoztatják a képviselőket."

10:19 Gémes újra ügyrendi javaslatban kéri a vita lezárást. Elfogadják.

10:14 Majd kérdéseket zúdít a közgyűlésre, amelyekre [namelink name="Ádók János"] alelnök válaszol. "A két társaság egyesülése nem úgy történik, hogy egybegyúrjuk. Egy vezetője lesz a továbbiakban."

10:13 Zakar megnyitja a vitát: "Nem fogják kitalálni, Tóth Péter kért szót!" Tóth: "én egy ilyen érdeklődő képviselő vagyok."

10:12 A hatodik napirendi pontnál járnak: A Rendezvényház Nonprofit Kft. átalakítása és a Vagyonrendelet módosítása. Ezt már az előző, augusztus végi rendkívüli ülésen elkezdték tárgyalni, gyakorlatilag az akkor megkezdett munkát fejezi be most a megyei közgyűlés.
„A Közgyűlés 2011. augusztus 29-i ülésén a 141/2011. (VIII.29.) Kgy. határozatával elhatározta az Üdülők megszüntetését 2011. november 1. napjával, elfogadta a megszüntető okiratot, az Üdülők vagyonkezelésében lévő ingatlanok kezelési jogát 2011. november 1-jével elvonta, felkérte elnökét, hogy az ingatlanok vagyonkezelésbe adásával kapcsolatos vagyonrendelet módosítást készítse elő és terjessze a Közgyűlés elé, és meghozta a feladat átadásával kapcsolatos egyéb szükséges döntéseket." Most arról kell dönteni, hogy a megyei fenntartású üdülőket az önkormányzat vagyonkezelésbe adja, illetve, ezekkel összefüggésben értesítse a Békés megyei közgyűlést a változásokról, hiszen az egyik, a balatonföldvári üdülő fele részben a szomszéd megye tulajdona.

10:11 A rendelettervezetet és a kiegészítést is elfogadták, nagy többséggel.

10:09 Gémes ügyrendi javaslatban kéri a vita lezárását. Szavaznak: 14 igen, 1 tartózkodással elfogadták. A szavazás előtt még Tóth újra szót kért. "Nem az összegszerűséget sajnáljuk, kapjunk tájékoztatást arról, milyen pozitív hatása volt, van ezeknek. Ez tulajdonképpen ingyenes marketing volna. (...) Az ember azt hiszi el, amit lát, ennyi lett volna csak az észrevételem. Ha tudnának konkrét példákat hozni, az önöknek is a javára válna" - vélekedett a jobbikos politikus.

10:07 Gémes a munkahelyekkel kapcsolatban szól hozzá: létszámkeretről és nem állásokról van szó. Tóth örül annak, hogy kimondta fideszes képviselőtársa is a hozzászólásában a létszámkeret csökkentését, azaz csak csökkennek a munkahelye. Csányi László azt mondja, ne aggódjon a külkapcsolati pénzek miatt. A testvérmegyei kapcsolatok nagyon sok esetben munkahelyeket teremtettek, nem biztos, hogy a megyei önkormányzatnál.

10:05 Zakar szerint több munkahelyet hoztak az előző ciklusban a külkapcsolatok, mint amennyit ráfordítottak.

10:03 Zakar pont lezárná a vitát, de Tóth még megkapja a szót: gratulál az alelnöknek a közgyűlés remek vezetéséért, majd komolyabbra fordítja a szót: "13 millió elmegy külkapcsolatokra, 25 millió marketing feladatokra. Ezeket át kellene gondolni, sokkal jobban. (...) Így nem fogjuk tudni teljesíteni az előttünk álló kihívásokat."

10:00 [namelink name="Orbán Imre"] válaszol: "A megyei önkormányzat ezzel az előterjesztéssel is azt bizonyítja, minden segítséget megad intézményeinek, így a kórházait is. (...) A makói kórház két pályázatát összesen 20 millió forinttal támogatjuk. Eközben a kórházaknak súlyos adósságaik vannak, amiket törleszteni kellene, ebben az évben 250 millió forintot kellene befizetni, ennek csak a töredékét törlesztették. Miközben például a makói kórház újra támogatást kap."

10:00 Tóth Péter kér tájékoztatást az előterjesztéssel kapcsolatban: létszámleépítések pontos számát szeretné megtudni.

09:58 A közgyűlés bizottságai támogatták a határozatot és a rendeletet.

09:57 Az ötödik naprendi pont következik: A Csongrád Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről és a költségvetést érintő egyéb rendeletek módosításáról szóló 4/2011. (II. 14.) rendelet módosítása.
„A költségvetés módosítását az alábbi tételek teszik szükségessé:
– az önkormányzat a költségvetési rendelet legutóbbi módosítását követően 196 millió 280 ezer forint összegű támogatás igénybevételére jogosult,
– a költségvetési szervek által kezdeményezett előirányzat változtatások. A költségvetési szervek kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításokhoz kérik a közgyűlés egyetértését, másrészt 968 ezer forint összegű átvett pénzeszköz és támogatásértékű bevétel terhére kezdeményezett intézményi saját hatáskörű előirányzat-módosítás kerül átvezetésre,
– az önkormányzat költségvetésén belüli átcsoportosítások, amelyekhez többletforrás bevonása nem indokolt"
– olvasható az előterjesztés bevezetőjében.

09:56 Zakar alelnök lezárta a vitát, szavaztak: 11 igen 2 nem és 2 tartózkodással elfogadták az előterjesztést.

09:54 Tóth válaszol mindenkinek: a határidők indokolják, hogy lépjünk ebben a kérdésben is. Aki szerint az uniós fejlesztések legnagyobb "átka", hogy önerőt kérnek, ezért nehezebb munkahelyeket teremteni. "Hiába szép egy felújított kórház, ha belülről 'rohad', mert nincs mondjuk elég gyógyszer. Azért is lesz érdekes az önkormányzati törvény, mert úgy látjuk a megyék felélik a pénzeiket. Emiatt súlyos problémákba kerülhet az ország, sajnos a dübörgő fülkeforradalmi kormányt ebben nem tudjuk megállítani."

09:51 [namelink name="Vízhányó Ferenc"] alelnök is úgy látja, a megyének valóban a saját dolgaival kell foglalkoznia. [namelink name="Csányi László"] szerint a megye akkor működik jól, ha a stratégiai terveket képes jól meghatározni. "Az új önkormányzati törvénnyel eldől az is, mi lesz a feladatkörünk, jövő ilyenkor lehet, hogy egészen másképp látjuk ezeket a kérdéseket. Egyetértek Tóth képviselő úrral, szükség van erre a projektre, de az biztos, a stratégiánk világos."

09:50 [namelink name="Gémes László"] is hozzászól: "valóban meg kell határozni a prioritásokat, én a kórházakat, iskolákat előrébbvalónak tartom a vasútépítésnél, ami egyébként szerintem állami feladat."

09:49 Zakar Péter kénytelen hozzászólni, bár nem tartja sportszerűnek: "fontos volt Tóth képviselő úr hozzászólása, mert olyan dolgokat feszeget, amikről valóban beszélni kell."

09:45 [namelink name="Tóth Péter"] szól hozzá a napirendi ponthoz: "olyan tételek mennek el fölösleges dolgokra, nem kötelező feladatokra, amit nem értünk, miközben mondjuk a Szeged-Temesvár vasútvonalra nincs pénz."

09:43 A negyedik napirendi pontot tárgyalják: Beszámoló a 2011. évi költségvetési gazdálkodás első félévi helyzetéről.
„A Csongrád Megyei Önkormányzat 2011. évi eredeti költségvetése 17 milliárd 283 millió 95 ezer forint bevételi és 18 milliárd 207 millió 795 ezer forint kiadási főösszeggel, valamint a hiány finanszírozására szolgáló 924 millió 700 ezer forint hitel előirányzattal került elfogadásra. Az I. féléves módosítások során a bevételi előirányzat 17 milliárd 415 millió 175 ezer forintra, a kiadási előirányzat 20 milliárd 39 millió 84 ezer forintra változott, 2 milliárd 185 millió 750 ezer forint működési, valamint 438 millió 159 ezer forint felhalmozási hiány mellett. A hiány finanszírozását 1 milliárd 260 millió 545 ezer forint összegben belső forrásból, az előző évek pénzmaradványának igénybevételéből, 1 milliárd 363 millió 364 ezer forint összegben pedig külső forrásból, folyószámla-, illetve likvid hitel felvételével tervezte az Önkormányzat.
Az előirányzatok teljesítését tekintve az Önkormányzat költségvetési bevételei az első félévben 7 milliárd 964 millió 193 ezer forint összegben folytak be, amely a módosított előirányzat 45,7 százalékát jelenti. A kiadások teljesítési aránya közel azonos (45,9 százalék), összege (9 milliárd 380 millió 401 ezer forint) azonban jelentősen, több mint 1,4 milliárd forinttal haladja meg a realizált bevételeket.
Az önkormányzatokra vonatkozó elszámolási szabályok szerint folyószámlahitel igénybevétele esetén tényleges hitelfelvételként a negyedévek végén fennálló hitel összegét kell elszámolni. Ennek alapján az első félév végén az év eleji 517 millió 918 ezer forint hitelállományon túl 1 milliárd 994 millió 57 ezer forint hitelfelvételt kellett kimutatni. Az első félév túlnyomó részében ugyanakkor a ténylegesen igénybe vett folyószámlahitel meghaladta a kétmilliárd forintot, a banki napokra számított átlagos állománya június 30-ig 2 milliárd 182 millió 820 ezer forint volt. Az Önkormányzat likviditási helyzetének javítása, stabilizálása érdekében 2011. áprilisában, az első körben beadta kérelmét az 'Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására', melynek keretében 995 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázott. Mivel a megyei önkormányzatok körében a támogatás megítélésére vonatkozó döntés elhúzódott, ezért a Közgyűlés a májusi ülésén arról döntött, hogy a támogatás megelőlegezésére 350 millió forint kerüljön át kötvény forrásból a költségvetési számlára. A kötvény kibocsátásból származó forrás felhasználásáról a Közgyűlés a július 28-ai ülésén kapott információt a Tájékoztatás a Csongrád Megyei Önkormányzat pénzügyi, likviditási helyzetéről szóló előterjesztés keretében"
- áll az előterjesztés bevezetőjében.

09:42 Újra nyílt az ülés.

09:12 Zakar Péter zárt ülést rendel el. A közvetítést folytatjuk, amint újra nyílt lesz az ülés.

09:09 [namelink name="Toroczkai László"] napirend előtt a román szemétről szól. "Szemétlerakóvá változik Csongrád megye, minden egyes áradás után. (...) Ez Romániának köszönhető, hiszen a Tisza vízgyűjtő-területének jelentős része a szomszédos országban van. A folyón úszó szemét 90 százaléka román szemét. (...) Szerintem ez ellen lehet és kell is tenni. (...) Testvérmegyénk az az Arad megye, ahonnan a legtöbb szemét érkezik hozzánk, így nekünk is van tennivalónk. Az lenne a kérésem, a közgyűlés forduljon az Arad megyei tanács vezetésével és keressünk uniós forrásokat arra, hogy felvilágosító kampányt indítsunk Romániában" - mondta a jobbikos képviselő. Toroczkai szerint a románok "nevelhetők" lennének ebben a kérdésben.

09:06 Napirend előtt [namelink name="Kovács János"] képviselő kért és kapott szót: a Zsoldos-iskola átköltöztetésével kapcsolatban szól. Köszönetet mond az intézmény takarítóinak az iskola gyors átköltözéséről, ugyancsak köszönetet mond a tanári karnak és a diákoknak is a segítségért. Majd meghívta a közgyűlést a Zsoldos-iskola új épületébe: "lehet benne gyönyörködni". Majd elmondta azt is, a diákok fogják kifesteni az intézményt.

09:06 Megszavazták, hogy az első három napirendi pontot zárt ülésen tárgyalják, majd szintén egyhangúlag elfogadták a teljes napirendet.

09:05 Megszavazták egyhangúlag, hogy a sürgősségi indítványt napirendre vegyék, ugyanígy tettek a nonprofit kft. létrehozásának felvételéről.

09:04 Zakar a sürgősségi indítvány tárgyalását a hatos napirendi pont után szeretné megtárgyalni.

09:02 [namelink name="Zakar Péter"] alelnök nyitja meg az ülést. Az elnök betegsége miatt nem tud részt venni a közgyűlésen. Zakar megállapítja a határozatképességet. Ezután a Szent Gellért Fesztivált ajánlja a jelenlévők figyelmébe: a képviselők fejenként két tiszteletjegyet is kapnak.

08:59 Már csak [namelink name="Magyar Anna"] elnökre várunk, gyakorlatilag mindenki megérkezett.

08:52 Köszöntünk mindenkit a megyeháza Csongrád terméből! A jelek szerint terem most a szokásosnál gyorsabban "töltődik fel" képviselőkkel, tíz perccel kezdés előtt ritkán vannak itt ilyen sokan.

Korábban írtuk:

A közgyűlés tizenhét napirendi pontot tárgyal közülük az első hármat - Szeged, Dorozsmai út 4. szám alatti ingatlan értékesítési pályázatának elbírálása, Mórahalmi ingatlanrész értékesítési pályázatának elbírálása, Önkormányzati hatósági ügy - zárt ülésen.

A maradék tizennégyen sem lesz egyszerű átfutni annak ellenére sem, hogy néha az az érzése az embernek, hogy csak szavazógombot nyomi gyűlnek össze a megyei önkormányzati képviselők, hogy aztán minden különösebb közgyűlési vita nélkül elfogadják a napirendi pontokat, előterjesztéseket. Hogy így lesz-e ma is, azt egyelőre nem tudni.

A napirendi pontok mellett egy sürgősségi indítványról is tárgyalniuk kell a politikusoknak.

Kövessenek minket, tőlünk mindent megtudnak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!