Szeged és környéke

2019.01.21. 16:19

A sportban kevésbé szokatlan a nagy váltás

Shane Tusup hosszú hallgatás után a múlt héten megtörte a csendet, és bejelentette, felhagy edzői munkájával, helyette golfütőt vesz a kezébe. A cél nem kisebb, mint világbajnokká válni a sportban. A szakértő szerint nem meglepő, sokkal többen váltanak, mint hinnénk.

Trogmayer Éva

[namelink name="Shane Tusup"], [namelink name="Hosszú Katinka"] exférje és -edzője akkor a legboldogabb, amikor egy őrült, elérhetetlen célt hajszol – derül ki a hosszú hallgatás után múlt héten közzétett Facebook-bejegyzéséből.  Nem is játszik sokáig az olvasók türelmével, bevallja, az új cél az, hogy golfozóként legyen világbajnok „long drive" kategóriában, vagyis olyan vb-n, amelyen a leghosszabb ütéssel lehet nyerni, szektoron belüli találattal. Nem kicsit ambiciózus a vállalás, hiszen most nyáron fogott először ütőt a kezébe.


Ez őt azonban csak feltüzeli, anno Katinkával is azért kezdett edzeni, mert az úszó már épp a visszavonuláson gondolkodott, innen pedig igazán szép volt uralni a 2016-os olimpiát. Az úszással azonban egyelőre szakít, mert úgy érzi, edzőként már nem tud hova fejlődni.

Kosarasból baseballjátékos

Nem ő az egyetlen sztár, aki pályája csúcsán hatalmasnak tűnő váltásra szánta el magát. Michael Jordan kosárlabdázó az NBA-t hagyta maga mögött, amikor 25 éve a harmadosztályú Birmingham Baronshoz igazolt. Ezzel elhunyt édesapja emléke előtt tisztelgett, aki mindig profi baseballosként szerette volna őt látni. A váltás azonban, hiába a mögötte húzódó nemes eszme, nem sikerült túl jól: egy évet húzott le csapnivaló baseballjátékosként, mielőtt visszatért volna a kosárlabdához.

 


Nagy feltűnést keltett idén nyáron a nyolcszoros olimpiai bajnok futó, Usain Bolt is, aki focistaként lépett pályára, az ausztrál Central Coast Mariners focicsapat mérkőzésén debütálva. Az átlagosnál négyszer többen, közel tízezren nézték a meccset, amelyen a próbajátékon lévő 32 éves atléta csereként lépett pályára, és húsz percet játszott balszélsőként.


A győztes meccs után Bolt leszögezte, ugyan sok munkára van még szüksége, nem viccel, tényleg profi focistává szeretne válni. Nem lesz erre azonban lehetősége a Central Coast Marinersnél, a klub ugyanis mégsem szerződtette le. A pletykák szerint nem a gyengécske teljesítményén, hanem a magas – hárommillió dolláros – fizetési igényén bukott el a dolog.

Gyerekként szabály a váltás

Dr. Hevesi Kriszta sportpszichológus szerint a sportágváltás gyermekkorban inkább szabály, mint kivétel, fel-

nőttként pedig épp ehhez nyúlunk vissza, így a felsorolt esetek igazából csak a közönség számára tűnnek extrémnek.


– Gyermekkorban gyakori, hogy valaki több sportágat is kipróbál, mire megtalálja azt, ami testalkatának, izomzatának, terhelhetőségének, összességében biológiai adottságainak és egyben érdeklődésének is megfelel, és – tegyük hozzá – a lakóhelye közelében van is olyan egyesület, ahol ezt gyakorolhatja – mondja a szakember.

 


– Az éves Nagy Sportágválasztó rendezvények ebben segítik a fiatalokat. Ma Magyarországon ezt célozza a Tehetség Sokarcú kezdeményezés, hiszen nemcsak sportban, de számos más dologban is lehet valaki egyszerre tehetséges.


Ennek egyik zászlóvivője Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok volt, aki matematikaversenyeket nyert, több nyelven beszél, pszichológiát tanult, s csak második sportként választotta a vívást. De ugyanígy idézhetjük világklasszis kézilabdázónkat, Nagy Lászlót, aki kosárlabdával kezdte, de gyakori a váltás vizes sportágaknál is – magyarázza.

Taszíthat a monotonitás

– Felnőttkorban az ilyesmi jellemzően a gyerekkori gyökerekhez nyúlik vissza, de az is gyakori, hogy valaki ekkor szeret meg egy új sportot. A sport akaraterőt ad, fegyelemre nevel, és olyan izomzatot, állóképességet biztosít, ami megkönnyíti a többi sportágban való eredményességet.


A vonzások mellett a taszító hatásról is szólva: az évtizedeken keresztül gyakorolt mindennapi monoton edzésmunka eltávolíthat egy adott sportágtól, míg a mozgáshiány jelentheti a nyitást egy másik felé. Ha valaki sportágában már mindent elért, vonzhatja az, hogy önmagát egy új területen kipróbálja – fejezi be dr. Hevesi Kriszta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!