A szegedi ember portréja - feliratokból

Nem írok semmit magamra – énekli a Kispál és a Borz frontembere, Lovasi András. A szegediek ha nem is magukra, de maguk köré feliratokat akasztanak. Összegyűjtöttünk néhányat, hogy megtudjuk, milyenek vagyunk – vagy legalábbis mit hirdetünk magunkról. Nem a graffitikre voltunk kíváncsiak.

– „Nem adok! Nem veszek! Nem hiszek!" – egy Szamos utcai panellakás bejárati ajtaján, a csengő mellett olvastuk. Egyikre sem akartuk kényszeríteni az ott lakót, mégis félve csengettünk. A tulajdonos meglepődött, hogy a felirata iránt érdeklődünk, de aztán azt mondta: bevált, mert távol tartja a házalókat. A címkét különben egy ismerőse készítette, és adott a néhány emelettel lejjebb lakónak is. Megnéztük ezt is. A reakció ugyanaz volt. Az ajtót nyitó Szabó úr meglepődött, közölte, hogy bevált a tiltás, és nem engedte, hogy a felirattal együtt lefotózzuk.

A panelházak kincsesbányának bizonyultak, két szövegre a liftben akadtunk. Az egyik szerint fertőző betegnek és közeli hozzátartozójának tilos használni a felvonót. Érthető, de mi bele tudunk kötni. Mert mi van akkor, ha a Sydneyben élő bátyánk influenzás lesz? Nem elég az aggódás? Még gyalogolni is kötelező?

Ez a felirat állítólag távol tartja a házalókat. Fotó: Miskolczi Róbert
A másik, amin a liftben mosolyogtunk, egy reklámszöveg volt. E szerint: ha valakinek a lakásában csatornaszag terjeng, de ennek ő nem örül, akkor a hirdető cég vállalja a bűztelenítést. Ha viszont az ügyfél már nagyon megszokta, és talán hiányozna is, akkor – kívánságra – csak mérsékelik a büdöset. A reklámszöveg valahogy így hangzik: „lakásában terjengő csatornaszag mérséklése, esetleg teljes megszüntetése."
Az egyik tízemeletes bejárati ajtajára belülről ezt írták: „vigyázat, fagyveszélyes járda". Mivel a veszélyt elhanyagolhatónak ítéltük, bátran kiléptünk a 10 fokba.

A járműveinken is szívesen szövegelünk, néhány autón például ez áll: „régi, de legalább ki van fizetve." Egy 10-es buszon láttuk a kissé nagyzoló állítást: „az utak királya."

Nem vicces

– Nem vicces – torkollt le egy lakó, amikor a csatornaszag-megszüntető reklámon szórakoztunk. Közölte: egy „szagos" lakásban élni borzasztó, ráadásul eladni is lehetetlen. Ezzel egyébként egyetértünk.

Kisteleken egy étterem bezárt ajtaján ezt olvastuk: „sétálgatunk, beszélgetünk, az étteremben meg nincs senki." Talán nem akarták a vendégeiket bizonytalanságban tartani a programjaikat illetően, vagy arra számítottak, a laza szöveg eltereli a figyelmet a kényszerű zárva tartás okáról.

A különben barátságos Csengelén egy család nem elégedett meg azzal, hogy kiírja a kapura: harapós kutya. Szemléletesebb elrettentésre törekedtek, ezért ezt szögezték az ajtóra a házőrző képe mellé: „a belépés díjtalan, a kilépés bizonytalan."

A teljesség igénye nélkül felsorolt feliratokból megpróbáljuk megrajzolni a szegedi, és Szeged környéki ember portréját: nem szereti, ha házában, lakásában kéretlenül zaklatják. Nem szégyelli régi autóját – vagy ha igen, akkor szégyelli, hogy szégyelli –, lépcsőzik, ha beteg a rokona. Ha bezárják a munkahelyét, akkor nem esik pánikba, hanem sétál és beszélget, és nem bírja a nagyon büdöset, legfeljebb a kicsit csatornaszagút.