Szeged és környéke

2017.12.19. 13:12

A Szegedi Vadaspark fehér oroszlánja darálthúson nevelkedik

Próbálják nem emberhez szoktatni Amalit, a kis nőstény fehér oroszlánt, ami október 19-én született a Szegedi Vadasparkban.

Édesanyja, Nadja Belgrádból, apukája, Timba pedig Franciaországból érkezett. Két különálló vérvonalba tartoznak, de még nem voltak ivarérettek, amikor összekerültek, és félő volt, hogy testvérként és nem párként fognak viselkedni. Aztán a természet rendje és a szerelem győzött. Utódjuk, Amali ma már a vadaskert sztárja. A nevét származási helye után kapta, szuahéli nyelven reményt jelent - írja a BorsOnline.


– Szépen cseperedik. Az anyjának nem volt elég teje, ezért kiegészítésként még azt is kap, és a napi négy etetés közül az egyiknél darált marhahúst – mondta a Borsnak [namelink name="Endrédi Lajos"] részlegvezető. – Szerencsére az anyja neveli, ezért a további sorsa érdekében igyekszünk elérni, hogy oroszlánként szocializálódjon, ne minket tartson fajtársának. Két-három évesen válik ivaréretté, és túl sokáig nem is akarjuk nálunk tartani, hogy másik hím oroszlán, és ne az apja legyen a párja. Nem engedjük vissza a természetbe, valamelyik másik állatkertbe kerül. Része vagyunk a nagy európai állatkerti szövetségnek, és ezen belül az állatcserék döntő többsége ingyenesen megy végbe. Érdeklődés már van iránta – zárta a szakember.

 

Borsonline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!