Szeged és környéke

2019.06.22. 21:08

A Szikitől a belvárosig szólt a rock a kamionplatóról - fotókon a CityRocks Tábor

Kecskeméten folytatódik a CityRocks rendezvénysorozat - Szegeden tavaly nagy sikert aratott. A résztvevők táborban hangolódtak a Szikin, de a szegedi belvárost is meglepték.

Hajó Edina

Itt lakom, látod, ez az a ház – zengett a Tankcsapda ismert slágere szombat délelőtt a Sziksófürdőn. Nem a hangszórókból és nem a fürdőzök kedvéért, itt tartotta ugyanis első táborát a CitiRocks produkció, így a strandolók mellett dobosokkal és fürdőruhás gitárosokkal is találkozhattunk. Mint ahogy mi is többször beszámoltunk róla, tavaly áprilisban nagy sikert aratott az a Dóm téri flashmob, ahol 400 amatőr és profi zenész játszott együtt. A produkció idén Kecskeméten folytatódik, előtte azonban egy háromnapos táborban hangolódtak a zenészek a Szikin.

[connected id="2557635" position="full"]


– Pénteken találkoztunk itt, körülbelül 50-en jöttek vidékről, Nyíregyházáról, Ceglédről és sokan érkeztek Pestről, emellett persze most is sok a szegedi rocker – részletezte Gajda Ferenc főszervező. Most a délutáni kamionplatós gerillakoncertekre próbálunk, a tavaly előadott négy dalból hármat – a már említett Tankcsapda szám mellet Billy Idol és az AC/DC egy-egy szerzeményét – tette hozzá.

 Fotókon a CityRocks Tábor a Szikin - GALÉRIA. Fotó: Török János


A szervezők a Sziki mellett a szegedi belvárost is benépesítették. Közel 50 zenész ugyanis szombaton kora délután felszállt egy kamion platójára, amellyel tettek egy kört a belvárosban, így a rakparton és a kiskörúton is dübörgött a rock egy kamionplatóról.

A Szikitől a belvárosig szólt a rock a kamionplatóról - GALÉRIA


Az esti koncerteken főként tribute zenekarok lépnek fel, a péntekiek nagyon jól sikerültek, tudtuk meg a főszervezőktől.

[connected id="2588811" position="full"]


A vasárnapi nyilvános próbán már a szeptemberi kecskeméti fellépésre készültek a zenészek, ahol már nem négy, hanem 12 számot adnak elő. A zenészek a közös gyakorlás mellett szekciókban, hangszercsoportok szerint zenei oktatókkal is próbáltak, hisz a szervezők nagy örömére a profik mellett sok, a zenei pályáját most kezdő fiatal is érkezett a táborba. Köztük az szentesi dobos, Balog Álmos, aki tavaly a legfiatalabb résztvevő volt az örömzenélésen. A Szikin strandolók testközelből is megnézhették a próbákat, és zúzhatták a zenészekkel együtt: „Ami kinn az van benn, Ami fenn az van lenn".


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!