A szivattyútelep és a Nautilus kapitánya

[namelink name="Németh József "]1955. május 1-jén született Szegeden. Nős, két gyermeke és két unokája van.

Az általános iskolát Makón végezte, utána az egykori Rózsa Ferenc szakközépiskolába járt Szegeden.

Kedvenc étel: halászlé, pörköltek

Kedvenc ital: pálinka, száraz vörösbor

Kedvenc írók: Villon, Verne, Arany János

Kedvenc zene: Deep Purple, Black Sabbath, Pink Floyd, Queen

– Gépészként, zenészként, lemezlovasként, őstermelőként vagy pálinkafőzőként mutatkozik be annak, akivel először találkozik?

– Attól függ, hogy milyen környezetben találkozom az illetővel. A zene már középiskolásként meghatározó pontja volt az életemnek, édesanyám nagyon jól játszott gombos harmonikán, az első keresetemet a makói Solidus zenekar tagjaként kerestem meg 1972-ben. Épp most kaptam a nyugdíjhivataltól egy papírt, hogy az akkori fellépéseimet mind egy munkanapnak számolják el. Bejelentett és kiközvetített banda voltunk, sok fellépéssel. Hivatalosan a Tisza utolsó magyarországi holtágának szivattyútelepén dolgozom vezető gépészként Gyálarét mellett.

A Roller hozta a szerelmet

– Miért nem maradt meg főállású zenésznek?

– Sajnos az 1981-ben beinduló videódiszkó elvette a közönségünket. Élő zenét játszottunk, kevés saját számmal, különböző bálokon. ’81 előtt ez jelentette a diszkót, de az ekkor gomba módra szaporodó falusi videódiszkók már jobban érdekelték a fiatalokat. Rá egy évre már abba is hagytam a zenélést, és videódiszkós lettem. A lemezpörgetést a különböző retró bulikon a mai napig csinálom, de a zene mellé már nem játszom klipeket. Helyette használok tapsgépet, beleénekelek a számokba, használok bendzsót és szájharmonikát. Szeretem vinni a hangulatot a bulikban, amit értékelnek az emberek.

– És néhány éve újra együttest alapított Old Roller néven.

– Hiányzott a zenekari hangulat és a régi társak. Nem elégített már ki, hogy különböző családi rendezvényeken egy szál gitárral a nyakamban pengettem a nótákat. Ráadásul az Old Roller elődje a Roller nevű szatymazi formáció volt, amelynek a feleségemet köszönhetem. Egy szatymazi bálban találkoztunk először 1978-ban, azonnal megtetszettünk egymásnak. Rá három évre házasodtunk össze. Könnyű volt csajozni zenészként, elég népszerűek voltunk, és nagyon kellett vigyázni, hogy az ember ne essen át a ló túlsó oldalára. Akkoriban minden vendéglőben élő zene ment Szegeden, az embereknek volt pénzük megfizetni a zenés felárat. A szórakozóhelyek tulajdonosai is jóltartottak minket, észnél kellett lenni, hogy mennyi alkoholt fogadjunk el. Az utolsó köröket már mindig a szórakozóknak adtam, mert ittasan nem lehet pontosan játszani.

Verne és a birkák

– Birkák, tyúkok futkosnak a szivattyútelep környékén, szép gyümölcsöse is van. Mióta?

– A vízügy lehetőséget ad rá, hogy a telephez tartozó földön gazdálkodjunk. Őstermelők is vagyunk, a házi szörptől a tejtermékeken át a gyöngyösökig mindennel foglalkozunk. Vannak a környéken saját tulajdonú földjeim is, ahol szintén gazdálkodunk. Édesanyám napszámos volt, a feleségem falusi lány lévén mindig közel állt a növényekhez és állatokhoz. Nem volt kérdés, hogy a munka mellett a 80-as évek kezdetén, kihasználva a lehetőséget, azonnal elkezdünk dolgozni a mezőgazdaságban. A házi gyümölcsleveink a legnépszerűbbek vásárlóinknál.

– Önt mégis sokan DJ Nautilusként ismerik.

– A rendszerváltás után alapítottam egy saját vállalkozást, amelynek a Nautilus nevet adtuk. Imádtam kiskoromban Verne műveit, Nemo kapitány hajója után neveztem el a családi vállalkozást. Algyőn, Mórahalmon és Kisteleken nyitottunk diszkót, mindháromnak Nautilus volt a neve. Ezután kezdtek engem is a DJ-szakmában Nautilusként emelgetni. Rám ragadt ez a név, pedig a diszkók csak néhány évig működtek az ottani lakosok ellenállása miatt. Nem igazán barátkozott meg a kistelepüléseken élő idősebb generáció a diszkó világával. Ha hétvégén bármi rendbontás történt a települések bármelyik szegletében, azért én voltam a felelős. Tíz évre fel is hagytam az egész diszkózással, amit csak az ezredforduló után kezdtem újra.

Pálinka, szerelmem

– A pálinkafőzés a legújabb szerelem. Két év alatt az országos versenyeken száznál is több első, második és harmadik helyezést ért el pálinkáival.

– A pálinkát 2013 előtt is főzettem, de soha nem voltam elégedett a minőségével. Nem éreztem benne a gyümölcsöt, csak az alkoholszagot. Kihasználtam a lehetőséget, hogy a kormány megengedte a magáncélra való főzést. Ehhez a gyümölcsös már adott volt, így utánaolvastam a pálinkakészítés mikéntjének, és egy egynapos gyorstalpalót is elvégeztem. Mi a titka a jó eredményeknek? Csak a legszebb és legérettebb gyümölcsöket használom fel, a főzés alatt folyamatosan szaglászni kell, hogy meddig érzi az ember a gyümölcsöt, és honnantól már csak az alkoholt az italban. És rendszeresen takarítani kell a pálinkafőzőt, ami a bérfőzdékben nem megengedett, így ott a főzetekbe a korábbi pálinkák íze is belekeveredik. Szeptemberben egy nagy nemzetközi pálinkaversenyt szervezek Szegedre, ahol komoly szakmai zsűri mond ítéletet a főzetek felett. Ilyen jellegű versenyt korábban még nem rendeztek a városban.

– De hogyan került egy emeletes, piros színű angol busz az udvarukra?

– A Nautilus diszkók bezárása utáni tíz évben belevágtunk a családdal egy utazó büfés vállalkozásba. A nyári szezont a Balatonnál töltöttük, ahol nagyon jól ment az üzlet, ám a balatonlellei vendéglősöknek csökkentettük a bevételét. Hoztak egy rendeletet, hogy büfékocsiból többet nem lehet árulni a parton. Vagy épít az ember egy saját vendéglőt, vagy abbahagyja az egészet. Bementem az önkormányzathoz, és érdeklődtem, hogy lehetne-e másmilyen módon, akár hajóból, repülőből vagy emeletes buszból árulni ételt és italt anélkül, hogy kisvendéglőt vegyen az ember. Az emeletes buszra meglepetésemre rábólintottak. Végül sikerült egy használt londoni buszt vásárolnom Budapesten. Ezzel jártunk le tíz évig a Balatonra. Mára befejeztük a büféztetést, de a busz még mindig jól működik.

– Milyen érdekes történetekre emlékszik vissza szívesen?

– A Solidus idejében, a hetvenes években még egyik tagnak se volt autója, így mindig sofőr szállított minket az éppen aktuális fellépésünkre a megyében. Egyszer Makóról mentünk fellépni Ruzsára, de a megbeszélt helyen és időpontban nem jelent meg a sofőr. Rádiótelefon híján elmentünk hozzá, de nem nyitott ajtót. Felhívtuk a ruzsai művelődési ház igazgatóját, aki a tél ellenére csak egy ponyvás teherautót tudott küldeni értünk. Ráadásul éppen akkor építették a makói Maros-hidat, így a jármű csak az épülő hídig tudott bejönni. A vasúti hídon a síneken cipeltük át gyalog az összes hangszerünket és az erősítőket. Pechünkre a vonat is éppen akkor jött, szerencse, hogy a hídon kialakítottak kis beugrókat, különben nem tudom, mi lett volna velünk. Máskor Kövegyen voltunk fellépni, de a buli alatt a sofőrünk úgy berúgott, hogy az autó kulcsát se találta meg. Ez egy vasárnapi buli volt, így kénytelenek voltunk gyalog hazamenni Makóra. Éppen annyi időm volt reggel, hogy beköszönjek édesanyámnak, hogy minden rendben, már ültem is fel az Újszegedre tartó vonatra, hogy csengetésre beérjek a Rózsa Ferenc iskolába. Ez volt életem legfáradtabb hétfője.