A történelmi név megnyitja a kapukat

A legnagyobb magyar költőnek számító Petőfi oldalági rokona, Petrovics István történész 1848 üzenetének azt tartja, hogy a magyarság nagyjai olyan ügyért harcoltak, amely a nemzet mellé állította a nemzetiségieket is.

– A családfát 1437-ig sikerült visszavezetnem – közli Széchenyi-Eötvös Mónika. – Középiskolai környezetvédő táborban ismerkedtünk meg. Mindketten akkor döbbentünk rá a vezetéknevünk jelentőségére, amikor bemutatkoztunk: Széchenyi és Eötvös, a Batthyány-kormány két tagja, a két jó barát találkozott – meséli Mónika, aki azóta élt a törvény adta lehetőségekkel, és fölvette férje, Széchenyi Emil vezetéknevét is, sőt: gyermekeik is „kétnevűek". Kislányukat, az ovis Kittit „grófkisasszonynak", Zsigmond Lorándot, kilenc hónapos fiukat „minigrófnak" becézik. – Mindig is érdekelt a múlt – teszi hozzá a szegedi egyetem vegyészhallgatója –, ezért a férjemmel jártunk több levéltárban is, kutatva az ősök, a nagy elődök után.

Akadémia és iskola

Az első független magyar kormányban Széchenyi Istváné lett a közlekedési tárca, Eötvös József a közoktatásért felelt. A gróf nevét hallva – Széchenyi Emil tapasztalata szerint – szinte minden magyarnak eszébe jutnak reformkori nagy tettei: a lótenyésztés meghonosítása, a lánchíd építése, a tudományos akadémia megalapítása. A bárónak pedig a kötelező iskolába járás bevezetését és az analfabetizmus eltörlését köszönhetjük. Mindketten mellszobrot kaptak a szegedi panteonban: de a Dóm téren sétálva a báró fiát, a fizika terén elért eredményeiért nevezetes Eötvös Lorándot is gyakran „meglátogatják" – árulja el Eötvös Mónika. A fiatal házaspár úgy érzi: rossz korban élnek, időutazással szívesen visszatérnének a reformkorba, az akkori eszméket érzik magukénak.

Minigróf és grófkisasszony a főszereplő a Széchenyi-Eötvös családban. Fotó: Schmidt Andrea
– Először gazdaságilag legyen független Magyarország! Széchenyi pártján állok. Ma sem értek egyet Kossuthtal, aki az ország területi függetlenségét tartotta fontosabbnak.

Széchenyi és Kossuth vitája

– Széchenyi útját választva kevesebb áldozattal és messzebbre jutott volna az ország. Kossuth ingerelte és lázította föl a magyarokat 1848-ban, mégsem vállalta a felelősséget a forradalomban hozott áldozatokért, elszökött az országból – összegzi a Széchenyi–Kossuth vitáról kialakított álláspontját Széchenyi Emil.

A hivatalokban is betűzni kell, ha a nemzeti történelemből ismerős nevüket diktálják: Széchenyi, Eötvös, Kossuth. A szegedi házaspár és Kossuth Tivadar, a Szatymazon élő festőművész tapasztalata megegyezik.

„Magyar szabadságharcos"

– Sok ajtót megnyitott a név: Kossuth, de csak Magyarországon, Európában és Amerikában. Az egykori Jugoszláviában, ahonnan 1993-ban települtem át a családommal, sokszor inkább gúnyolódásra szolgáltatott ürügyet – emlékszik Kossuth Tivadar. – Anyai öregapám fogadást kötött a kocsmában: neki unokája Kossuth Lajos, s persze megnyerte, mert az egyik bátyámat tényleg így hívják. Öten vagyunk testvérek. De több olyan szomorú történetet is hallottunk gyerekkorunkban, hogy az őseink menekülni voltak kénytelenek a nevük miatt. Megragadt az emlékezetemben: egyszer olyan gyorsasággal kellett szedni a sátorfáját a Kossuth családnak, hogy a szekérről leesett a még pólyás kisgyerek. Az iskolában nagyon keveset tanultunk a magyar történelemről: mikor a társaim csúfolódását – „Itt Kossuth rádió, Budapest" – meghallotta a szerb tornatanárom, elmagyarázta nekik, micsoda nagyszerű hős forradalmár volt Kossuth Lajos!

Kossuth Tivadar festményeinek nem témája a forradalom.
Fotó: Miskolczi Róbert
Nem politizál, talán ezért sem jellegzetes témája a történelem Kossuth Tivadar festőművésznek. Az 1848–49-es forradalom, a család történetének kutatása két lánya közül az egyetemi könyvtárban dolgozó Gabriellát foglalkoztatja. Épp ezért március 15., a nemzeti ünnep inkább jellegzetes családi összejövetel náluk. Beszélgetés közben szóba kerül Kossuth és a forradalom, de saját történeteiken keresztül. Például a nyolcvanas években szerbekből álló tévéstáb kísérte Tivadart Amerikába, ahol a Kossuth név hallatán az első ember, aki rácsodálkozott, egy néger férfi volt, aki hosszan áradozott „Kossuth Lajosról, a legnagyobb magyar szabadságharcosról".

Petrovics Petőfiről, '48-ról és a máról

„A felvidéki Pusztafödémesről származott családunk: II. Lipóttól kaptunk nemesi levelet és birtokot – 1896-ban született nagyapám története szerint. Az ő nagyapja, Petrovics István annak a Petrovics Jánosnak volt a fia, aki testvére volt Petőfi édesapjának, Petrovics Istvánnak. A családi legendárium szerint többszörösen is szétszóródott a család. Mi a Felvidékről a kitelepítések idején kerültünk Baranyába, az onnan elköltöztetett svábok helyére – mondja Petrovics István (képünkön), aki szerint családneve nem szerb, hanem horvát eredetű. A szegedi egyetem középkorral foglalkozó történésze úgy véli: olyan horderejű nemzeti, jogi, kulturális, építészeti és egyéb változásokat hozott a reformkor és 1848-49, melyek példa nélküliek. Ugyanakkor azt is mutatják, hogy a szám szerint kisebbségben lévő magyarság olyan ügy mellett állt ki arisztokratái és nemesei révén, ami mögé más népek – például a németek is – föl tudtak sorakozni. Sőt: az ország nemzetiségei közül sokan önként magyarrá kívántak lenni, mint például a szerb apától és szlovák anyától származó Petőfi, akit a legnagyobb magyar költőnek tartunk. Szívem szerint Széchenyivel értek egyet, de a történelmi valóság mást hozott: kirobbant a szabadságharc, ami komoly áldozatokkal járt, de ez nem volt hiábavaló, mert a kiegyezéssel meglett az eredménye. Őszinte örömömre szolgált, amikor 1989-90-ben végre szabadon ünnepelhettük március 15-én. Az viszont elszomorít, hogy manapság a legnagyobb nemzeti ünnepeinken sem vagyunk képesek méltósággal emlékezni.