Szeged és környéke

2019.05.06. 17:57

A Tótékat még a zenészek is szeretik

Kenessey Jenő és Örkény István műveinek operaváltozatát mutatták be az Eiffel Műhelyházban. A Tóték most debütált először, a zenéjét Tóth Péter szerezte, az SZTE Zeneművészeti Karának dékánja.

Tóth Anett

Schlanger András, Bognár Róbert, Várady Szabolcs és Tóth Péter ült össze annak idején, hogy Örkény István Tótékjából opera lehessen. Először összerakták a darab vázát prózai formában. Ezt versekbe szedték, s az alapján Tóth Péter már meg tudta írni az opera zenéjét.

 


– Hét hónapba telt, attól kezdve, hogy megvolt a szövegkönyv. Az ötlet egyébként László Boldizsártól származik – meséli a zeneszerző. – Öt-hat éve keresett meg, hogy mit szólnék, ha ezt megvalósítanánk. Az őrnagy szerepét kifejezetten rá is írtam, az ő hangjára.


Ágika, a kis naiva pedig a felesége, Nánási Helga. Szegedi hang is felcsendül, Vajda Júlia is szerepet kapott a darabban, amelyet április 26-án mutattunk be.Hosszú küzdelem volt, mire bemutatták a darabot. Az Operaház igent mondott a megkeresésre, de a művet az Eiffel Műhelyház Bánffy termében mutatták be, az pedig késve készült el.


– A csúszás előnye, hogy a zenészek és az énekesek is már egy éve készen álltak – mondta viccesen Tóth Péter.


Az arany meg az asszony Kenessey Jenő egyetlen műve az opera műfajában, ugyanakkor egyike a 20. század első felében nagy sikerrel futott magyar műveknek. Ezzel együtt mutatták be a Tóték operaváltozatát. Káel Csaba rendezte a két művet. – Mire a két operának vége, már lassan éjfél. Ennek ellenére sikerrel játszották négy alkalommal. Nagy öröm volt számomra a keddi telt ház, a hatalmas taps.

 


Még a lépcsőn is ültünk, s a szakmabeliek is gratuláltak. A zenészek is szerették a darabot, jókedvűen muzsikáltak. Tonális zenéről van szó egyébként. Nem kell megijedni, nem a közönség bosszantása a cél, hanem a szórakoztatás. Gyors, sok benne a groteszk zenei elem.


Az se jó, ha túl erős a zene, vagy fordítva, a szöveg. Szerintem itt megtaláltuk az összhangot. A jogörökösöknek is tetszett a mű. Úgy vélték, új dimenzióba került az Örkény-dráma. Hangulatos, sírós-nevetős, és elgondolkodtató. Amilyen a Tóték. A jövő évadban is játsszák majd, hét alkalommal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!