Szeged és környéke

2014.03.04. 20:37

A világ tetejére ugráltak a mórahalmi kötelesek Párizsban

Szeged - A mórahalmi ugróköteles lányok ismét bizonyították, hogy nemcsak a világ elitjébe tartoznak, hanem vezetik azt. Az Mg’s férficsapatokat maga mögé utasítva végzett az első helyen egy párizsi tornán.

Munkatársunktól

Február végén rendezték meg Párizsban a Nemzetközi Kétköteles Bajnokságot, ahol a mórahalmi [namelink name="Martyin Lászlóné"] tanítványai maguk mögé utasították az egész világot.

– Az 1800 fő befogadására alkalmas Charlety Stadion adott helyet a világversenynek, ahová 12 országból érkeztek válogatott sportolók. A férfi- és női csapatok nem különültek el – számolt be a viadalról az edző.

Elmondta, hogy a mórahalmi különítménynek nem volt könnyű dolga, de a [namelink name="Farkas Csamangó Petra"], [namelink name="Duka Lili"], [namelink name="Sztankovics Zsanett"] és [namelink name="Dobó Erika"] alkotta Mg’s csapat ismét bizonyította, hogy a sportágban élen járnak a mórahalmiak.

A világ tetejére ugráltak a mórahalmi kötelesek Párizsban. Fotó: DM/DV


Az éjszakába nyúló versenysorozat megpróbáltatásai ellenére a felnőttek között induló csapat tagjai korábbi, gyermek, majd ifjúsági korcsoportban szerzett bajnoki címükhöz méltóan, minden versenyszámban az élen jártak, gyorsaságiban nem találtak legyőzőre. A zenés produkciós kategóriában csak az Mg’s csapata volt képes felvenni a versenyt a férfiak akrobatikus, sok erőelemet tartalmazó gyakorlataival. Hibátlan produkciójuknak köszönhetően ebben a számban 3. helyezést értek el, maguk mögé utasítva Dél-Afrika férficsapatát is.

– Így összesítésben az első helyen végeztünk, ami óriási siker. A mi teljesítményünkhöz nincs szükség milliárdos beruházásokra vagy külföldi játékosok honosítására. A kötélugró fiatalok nem tartanak igényt a sokadik világbajnoki aranyserleg után kijáró prémiumra sem. Ők azok, akik szabadidejüket és energiájukat nem kímélve, egészen kicsi koruk óta hajtják a kötelet, töretlen lelkesedéssel gyakorolnak, hogy még jobbak lehessenek. Az ugrókötél egy jelkép, sportolóink világszerte ismertté tették Mórahalmot, cserébe pedig csak annyit kérnek, hogy ott lehessenek minden világversenyen – mondta Martyin Lászlóné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!