Szeged és környéke

2019.07.24. 13:15

ÁGOTA Bál és fergeteges hangulat az ÁGOTA tábor első napjain - fotók

Sok megyéből érkeztek az ÁGOTA országos találkozójára. A hét éves kisgyermektől a 18 éves fiatalig közel négyszáz állami gondozott várta a "tíznapos mennyországot" Doboz-Szanazugon a 23. ÁGOTA táborban.

Munkatársunktól

Az első nagyobb programok közt kiemelkedő volt az ÁGOTA bál, amely alapvetően a gyermekek szocializációját segíti és óriási élményt is jelent egyben. A program előzményeként az önkéntesek sokat beszélgetnek a fiatalokkal az életüket aktuálisan érintő témákról. Ilyenkor természetesen szóba kerülnek a bekerülés előtti körülmények és az a korábbi szokásvilág, melyben felcseperedtek sokan. A gyermekek kevés alkalommal találkozhattak olyan kérdésekkel, hogy bizonyos esetekben mit illik, hogyan kell viselkedni különböző társas helyzetekben. Ugyanakkor olyan témák is előkerülnek, hogy mit jelent kulturáltan szórakozni, hogyan adhatjuk meg a tiszteletet a többi embertársunknak. Egy ilyen bálon, a tábor apraja és nagyja ünneplőbe öltözik, és a nap korábbi szakaszában a különböző programokon elsajátított ismereteit mutatja be az este során. Ezek közé tartozik a tánc és annak számtalan klasszikus formája. Legyen az akár a tangó, vagy keringő.

ÁGOTA Bál és fergeteges hangulat az ÁGOTA tábor első napjain - GALÉRIA

Nem csak a tánc elsajátítására van mód profi szakemberek bevonásával, de arról is szó esik, hogyan kell felkérni valakit egy társas táncra. A másiknak megadható tisztelet és viselkedési szabályok összessége érvényesül az ÁGOTA bál programján. Az első napok élményei közé tartozott a sok vendég megérkezése is, akik ellátogattak a gyermekek közé. Elindultak a sportvetélkedők, a játékok, a csoportok ismerkedős gyakorlatokon vettek részt, majd este óriási buli koronázta meg a napot. Az ÁGOTA bállal elindultak a hagyományosnak tekinthető nagyobb programok is. Több ilyen is lesz. A 23. országos tábor egészen emelkedett hangulatban vette kezdetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!