Ahogy nem tetszik: Keresztes Attila Shakespeare-bemutatója bukás

Szegény Shakespeare forog a sírjában! – mondta a bemutatót követő döbbent csendben egy idősebb hölgy félhangosan, de azért sokak számára elég jól hallhatóan a kisszínház nézőterén. [namelink name="Keresztes Attila"] mai értelmezésben állította színpadra az Ahogy tetsziket. [namelink name="Fodor Viola"] jelzésszerű fekete-fehér díszlete sem a hercegi udvart, sem az ardennes-i erdőt nem próbálja megidézni, egyetlen fehér székkel és egy oszloppal szinte üres térben zajlik a játék. Nem ezzel és nem is a „modernizálással" van baj, sokkal inkább a szereposztással és a rendező néha öncélúnak tetsző ötleteivel.

Célia és Rosalinda Bianca Imelda Jeremias talpig fekete jelmezében, bakancsban két emós, mai lányként lép a színre: előbbi egy kis plüssmackóval játszadozik, jelezve infantilizmusát, utóbbi a fejhallgatójából bömbölő zenével zárja ki a külvilágot. Sodródó, depresszióra hajló mai fiataloknak tűnnek, amúgy is bonyolult viszonyukat még egy jelentőségteljesnek beállított leszbicsókkal is árnyalja a rendező. [namelink name="Lass Bea"] már az első jelenetben lejátssza a Rosalindaként halovány, unalmas, a szöveget is olykor érthetetlenül mondó Gidró Katalint. Lass Bea érdekesebb, színesebb, intenzívebb, természetesebb, többet mutat meg magából. [namelink name="Gidró Katalin"] telitalálatos alakításai – például a Háztűznéző Agafjája, az Édes Anna vagy a Liliom Julikája – után már a sokadik olyan figurát játssza Szegeden, ami nyilvánvalóan nem neki való. Magánügy, hogy férje, [namelink name="Bodolay Géza"] főrendező otthon a tündérkirálynőt látja benne. Az viszont közügy, hogy a színpadon soha nem lesz az, sem pedig igazi díva vagy a végzet asszonya, ezért pozícióval való visszaélés és felháborító arcátlanság a város közpénzből működtetett egyetlen színházában rendszeresen az ő játékával büntetni a közönséget.

Gidró Katalin Rosalinda és Szívós László Orlando szerepében – hiányzik az ellenállhatatlan vonzerő. Fotó: Kuklis István
A paraszti sorba taszított nemes Orlandót kopaszra nyírt fejjel alakító [namelink name="Szívós László"] sok minden, csak nem „szép lovag"; inkább megreked jólelkű, bárdolatlan fajankónak. Az eredeti darabot ráadásul úgy meghúzta a rendező, hogy alig maradt szövege, így nem sok lehetőséget kap, hogy bizonyítson. A szerelmesek között nem működik a kémia, vágy és epekedés helyett legfeljebb támogató együttérzést láthatunk, mintha ilyen világban őszintén, szenvedéllyel szeretni sem lehetne. Van egy potenciális Orlando-karakter a színpadon: [namelink name="Rédei Roland"], de rá nem a hőssé váló szépfiú, hanem a irigy, aljas báty, Olivér szerepét bízták. A kiábrándult mizantróp, méla Jaques figuráját hosszú, fekete papi reverendában, mezítláb Báhner Péter alakítja: [namelink name="Boros Csaba"] szívdobbanásokkal végződő repetitív zenéjére melankóliával kevert cinizmussal adja elő a nevezetes „Színház az egész világ"-monológot. Gömöri Krisztián jóízűt ripacskodik: fekete-fehér tollboát lengetve, magas sarkú, fűzős lakkcsizmában kacagtatóan riszálva és affektálva lubickol Le Beau udvarmester szerepében. Az udvari bolondot, Próbakőt [namelink name="Sorbán Csaba"] As You Like It feliratú piros pólóban, ébresztőórával a nyakában, elváltoztatott hangon és olyan modorosan játssza, hogy szinte nevetés nélkül hallgatják a nézők. A száműzött herceget alakító Jakab Tamás és a hatalmat bitorló öccsét megformáló [namelink name="Rácz Tibor"] megmutatja, hogyan lehet a sziporkázó Shakespeare-szöveget úgy mondani, hogy legalább érteni, követni lehessen.

A commedia dell’arte világát idéző, groteszk, karikatúraszerű figuraként jelennek meg a pásztorlányok és a pásztorok: [namelink name="Szilágyi Annamária"] (Juci), Csorba Kata (Phoebe), [namelink name="Pataki Ferenc"] (Silvius), [namelink name="Hodu Péter"] (Vili). Közben Célia kis plüssmackója óriási játékmedvévé növekszik, és egy ember nagyságú lila nyúl is fokozza a színpadi szürreált. Legalább lehet valamin egy kicsit nevetni. A száműzött herceg kíséretéből itt basszusgitárral, tangóharmonikával, rumbatökkel felálló Voice Hunter Boys rockbanda lett, amelynek kőkemény tagjai zsebkendőbe szipogva érzékenyülnek el, amikor a szerelmesek végre egymásra találnak.

Keresztes Attila értelmezésében végül csak a magánéleti boldogság adatik meg az ardennes-i erdőben ünneplő „emigránsoknak". Shakespeare eredeti fináléját a zsarnok varázslatos megigazulásáról elhagyják. A politikában nem győz a jó, nincs happy end.