Aki a pincébe vitte le a kultúrát

– A Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett. Mikor kezdett el kacérkodni a színházi pályával?

 – Világéletemben színész szerettem volna lenni. Az általános iskola után a szentesi gimnázium drámatagozatára akartam menni, de anyukám nem engedte. Bátyám radnótis volt, így kerültem abba az iskolába. Tizenhat éves, második osztályos gimnazista voltam, amikor a Szegedi Nemzeti Színházban megalakult a tánckar. Már egy ideje táncoltam, az első órára anyukám vitt el, mert szerinte nem volt ritmusérzékem. Korábban versenyúszó voltam, de tizenhárom évesen abbahagytam, így csak a tánc maradt nekem. Olyan jól ment, és annyira szerettem, hogy titokban jelentkeztem a színházi tánckarba, ahol azonnal szerződést ajánlottak nekem. Csak egy probléma akadt: még kiskorú voltam. A szerződésre ezért én kanyarítottam oda anyukám nevét. Ez tavasszal történt, az esetet csak nyáron mertem otthon elmondani. Akkor kaptam életem első pofonját. Szerencsére hamar megenyhült anyukám, a magántanulósításomat már együtt intéztük. Négy évig voltam a tánckar tagja, és kisebb-nagyobb szerepeket is kaptam színésznőként. Mivel nem akartam táncos maradni, elmentem a színházból, és húszévesen Budapestre költöztem. Gór Nagy Mária színtanodáját végeztem el, mert a színművészetire nem sikerült bekerülnöm. Ezután kaptam szerződést Kecskeméten.

– Szeretett színészkedni kiskorában?

– Unokatestvéremmel, Farkasházy Rékával nagymamám ceglédi házában sokat bolondoztunk. Elhitettük a környékbeli fiúkkal, hogy van egy ikertestvérem. Orsi volt a jó, Terike a rossz lány. Az István, a királyt is szerettük eljátszani, a főszerepeket magamnak sajátítottam ki, Réka volt az összes mellékszereplő.

Újév színpadfestéssel

– A Szegedi Pinceszínházat 2001-ben alakították meg volt férjével, Kancsár Józseffel. Miért nem volt megelégedve a kecskeméti szerződéssel? Hiszen végre egy komoly társulatnál kapott színészként szerződést.

– Már nem elégített ki, hogy csak szerepeket játsszak, és a honvágy is gyötört. Pestet sem tudtam soha megszeretni: igazi lokálpatrióta vagyok. Kecskeméten már működött az Üzemszínház, Szegednek viszont nem volt stúdiószínháza a nagyszínház és a kisszínház mellett. Ekkor kezdtünk el ebben gondolkodni, és a Horváth Mihály utcában hamar rá is találtunk a megfelelő helyszínre. Eladtuk a pesti lakásunkat, és az összes pénzünket a helyiség bérleti jogának megvásárlására költöttük. Emlékszem, 2001. december 31-én egész nap dolgoztunk, festettük, csinosítgattuk a színpadot. Az újévre is ott koccintottunk. Anyukámnál laktunk, kölcsönt vettünk fel, nem tudtuk, hogyan jön be ez a vállalkozásunk Szegeden. Az első bemutatónk Darvasi László Vizsgálat a rózsák ügyében című darabja volt, amit akkor még sehol nem mutattak be az országban. Szerencsére fogékonyak voltak rá a szegediek. Voltak nehéz periódusaink, például anyukámnak kellett kifizetnie a villanyszámlát, mert már jöttek volna lekapcsolni az áramot, de szerencsére túljutottunk a nehézségeken, és szép lassan beletanultunk, hogyan is kell egy színház gazdasági ügyeit intézni.

– Öt állandó taggal működik a Pinceszínház. Mennyire nyereséges a vállalkozásuk, ma már nincsenek anyagi gondjaik?

– Csak a jegybevételekből nem tudnánk finanszírozni a havi kiadásokat. A szegedi önkormányzattól is kapunk egy kis támogatást, de alapvetően a különböző vállalkozásoktól kapott társasági adóból tartjuk fent magunkat. Ezt a támogatást kell beosztanom az egész évre. És persze pályázunk is mindenre. A Nemzeti Kulturális Alap nagyon sok színházat támogat, tőlük nagyjából ötszázezer forintot kapunk. Egy darab pedig néha belekerül hat-nyolc millióba is. Így a pénzhiány miatt akadnak néha kényszerhelyzetek. Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című darabját például költségtakarékosságból én rendeztem. Ez volt az első rendezésem, és nem is kacérkodtam soha ezzel a szerepkörrel, de a pénz nagy úr. Élveztem nagyon, mert belevihettem a számomra fontos dolgok megmutatását is. Nem a poénokra próbáltam kihegyezni az egészet, hanem a párkapcsolat buktatóira akartam felhívni a figyelmet. A férfi–nő kapcsolat nagyon érdekel: a ki nem mondott szavak, amikor két ember elmegy egymás mellett, ahelyett, hogy leülnének megbeszélni a dolgokat. Be is jelentkeztem egy párkapcsolatiprobléma-megoldó tanfolyamra, hogy még jobb legyek ebben a témában. Nagyon sok pár ment szét a környezetemben, köztük az én házasságom is tönkrement Józsival. Hat éve váltunk szét, egy ideig még együtt próbáltuk csinálni a színházat, de tavaly tavasszal kilépett a Pinceszínházból. Hogy itt hagyta amit felépítettünk, az én életemben is komoly változást okozott. Nagyon megijedtem, hogy egyedül maradtam a színház vezetésével. Meg kellett tanulnom nyitni a külvilág felé, hiszen addig csak a háttérből irányítottam az ügyeket.

Az állatok barátja

– Kinek kéri ki a véleményét, mielőtt színpadra állít egy darabot? Mennyire keménykezű vezető?

– Szerintem jó fej vezető vagyok. A darabok kiválasztásánál szeretek másokat is meghallgatni. Ádám Tamás jelezte még tavaly, hogy szeretné megrendezni a Szomorú vasárnapot. Ezt be is vettem a munkatervünkbe, a bemutatója a következő Várjátékokon lesz. Az önkormányzattal való szerződés miatt sok mindenre kell figyelnem. Kell lennie ősbemutatónak, gyermek- és kortárs darabnak is. Olyanoknak, ami bevonzza a nézőket. Idén olyan darabokat állítunk színpadra, amik filmként már sikeresek voltak.
 

– Kétgyermekes családanyaként hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a gyerekekkel?

– Sokkal több a szabadidőm, mintha egy társulatban dolgoznék szerződéses színésznőként. Amíg a gyerekek iskolában vannak, addig próbálok elintézni mindenféle hivatalos ügyet. Ezután megyek értük, és viszem őket versenyúszásra.

 – Közösségi oldalán látszik, hogy nagy állatbarát. Befogadnak kóbor állatokat, ám most éppen a saját macskájuk tűnt el.

– Készítettem is húsz plakátot, hogy aki látta Petikét, hozza vissza, mert nagyon hiányzik a gyerekeimnek. Hamuszürke, a nyakán és a hasán van egy folt. Remélem, befogadta valaki. Egyszer már történt vele ilyen, akkor visszahozták. Tizennégy évesen kikönyörögtem magamnak egy skót juhászt. Imádtam, jött velem mindenhová, a kezem között halt meg, amikor a kislányommal már terhes voltam. Amikor Ábellel voltam terhes, a bátyámtól kaptam egy golden retrievert. Aztán volt, hogy egyszerre tizenegy macskánk is volt. A nyári Várjátékokon az előadásokra is vittünk belőlük egy nagy dobozban. Ábel kiabálta a szünetekben, hogy „ingyenmacska elvihető" – el is vitték mindet.

A nagy kedvenc: Popper Péter

– A gyerekeiből színész lesz? Fia a Keménykalap és krumpliorrban idén már debütált is a színpadon.

– Úgy tűnik, hogy most mindketten színészek szeretnének lenni. Ebben a szakmában nőttek fel, már kiskoruk óta vittük őket az előadásokra. Miriam kicsit zárkózottabb, de Ábel még engem is meglepett, hogy milyen otthonosan mozog a színpadon.

– Mit szeret csinálni szabadidejében?

– Sokat futok, ez a sport teljesen kikapcsol, segít levezetni a a feszültséget, és a kocogás alatt nagyon sok jó ötlet is megfogalmazódik bennem a munkámmal kapcsolatban. A táncszeretet sem múlt el az életemből: mostanában zumbára járok. A nehéz időszakokban ez is sokat segített nekem. Nem tervezek hosszú távra, anyagiak terén nagyon kiszámíthatatlan egy színház működtetése. Addig csinálom, amíg igény van rá. Egy társulathoz már nem mennék vissza, a pszichológia mindig is érdekelt. Ha nem lesz már a színház, talán ebben tudnám elképzelni a jövőmet. Nem is áll távol egymástól a két terület. Nagy kedvencem Popper Péter, aki imádta a színházat. Ő mondta: Sokkal többet lehet tanulni egy drámából, egy versből az emberi léleknek a színességéről és amplitúdóiról, mint a pszichológiai könyvekből. Igaza volt: egy színdarabban olyan dolgokat él át az ember összesűrítve, mint más egy élet alatt.