Szeged és környéke

2019.08.15. 20:42

Aki csak tudott, hangszert ragadott a rocktáborban, ahol a woodstocki fesztiválra is emlékeztek

Újra megrendezte a szegedi rocktörténeti műhelytábort Pleskonics András, Plesi. A zenészek ezúttal a MÁV-kollégiumban jöttek össze, és megemlékeztek az 50 évvel ezelőtti legendás woodstocki fesztiválról.

Suki Zoltán

Idén augusztus 14. és 16. között rendezi meg a Védőháló Egyesület a rocktörténeti táborát. Pleskonics András, Plesi a tábor ötletgazdája a Délmagyarországnak elmondta, hogy idén sem csak Szegedről érkeztek fiatalok a táborba. Többen érkeztek például a szomszédos Békés megyéből. Onnan jött a nyári Utcazene Fesztivál győztese, Zséka is.


– Teljesen véletlenül futottunk össze Plesivel az Utcazene fesztivál eredményhirdetésekor. Szakadt az eső, behúzódtunk előle egy helyre, és ott találkoztunk. Amikor kiderült, hogy nyertem, Plesi azonnal meghívott a táborba – mondta a fiatal zenész.

A woodstocki fesztiválra is emlékeztek az idei rocktáborban - GALÉRIA. Fotó: Karnok Csaba

A napközben folyó nonstop zenehallgatást, és örömzenélést idén is rövidebb ismertetők és elemzések kötik össze, olykor pedig közös kreatív játékok, etűdök, helyzetgyakorlatok kaptak főszerepet. A tábor munkája nem korlátozódik kizárólag a zenére, hanem az általános kortárs műveltség, a művészeti alkotással és befogadással kapcsolatban mutat be modelleket, élményszerző gyakorlatokat.


Az idei tábor legfontosabb témája pedig egy megemlékezés, azaz inkább az emlékezés az 50 évvel ezelőtti legendás woodstocki fesztiválra úgy, hogy az ott elhangzott témákat dolgozzák fel a zenészek.




 

Címkék#rock#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!