Szeged és környéke

2013.03.03. 21:46

Algyővel házasodik Tiszasziget

Tiszasziget, Algyő - Csütörtökön írta alá Herczeg József, Algyő polgármestere és Ferenczi Ferenc, Tiszasziget alpolgármestere a közös önkormányzati hivatalról szóló megállapodást.

Munkatársunktól

– Mindkét település szerdai képviselő-testületi ülésén elfogadták, hogy alapítsunk közös hivatalt. Minden szükséges papírt eljuttattunk az államigazgatási szerveknek, így péntek óta így működünk – mondta lapunknak [namelink name="Ferenczi Ferenc"]. Megírtuk, az új önkormányzati törvény szerint a 2000 fő alatti kistelepüléseken március 1-jétől megszűnik az önálló polgármesteri hivatal, így a jegyzői munkakör is. A megye 60 települése közül 25 kistelepülést érintett ez a kötelező intézkedés.

A szabályok szerint a településbokroknak egy járáshoz kell tartozniuk, maximum egyetlen település közigazgatási területe választhatja el egymástól a közösködőket, ami azt jelenti, hogy legfeljebb a második „szomszéddal" szerződhetnek. Úgy kell partnert vagy partnereket választaniuk, hogy a lélekszámuk összeadva meghaladja a 2000-et. Ferenczi Ferenc hangsúlyozta, a tiszaszigetiek továbbra is a polgármesteri hivatalban intézhetik az ide tartozó hivatalos ügyeiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!