Alkotmánybíró lett Balogh Elemér

Megválasztotta az Alkotmánybíróság tagjának tegnap az országgyűlés Balogh Elemért, a Fidesz jelöltjét. A szegedi jogtörténész megbízatása kilenc évre szól. Balogh Elemér (képünkön) és Holló András megválasztásával hosszú idő után ismét teljes lett a taláros testület.
Eskütétel a Parlamentben. Fotó:MTI

Balogh Elemér jogtörténész alkotmánybíró-jelöltségét egyhangúlag támogatta a tegnapi meghallgatáson a parlament alkotmány- és igazságügyi bizottsága. A Szegedi Tudományegyetem jogi karának tanszékvezető egyetemi tanára lapunknak elmondta, hogy barátságos, kollegiális hangulatban zajlott a meghallgatása.

Fodor Gábor szabad demokrata képviselő Balogh Elemér függetlenségét firtató kérdésére a jelölt azt válaszolta: vannak olyan helyzetek az ember életében, amikor karakteresebb pozícióba helyezik. Ez történt a 2002-es önkormányzati választáson is, ahol a Professzorok Batthány Körének független polgármesterjelöltjeként indult, jobboldali támogatással. „Ettől azonban még – hangsúlyozta Balogh Elemér lapunknak – konkrét helyzetekben objektív tudok maradni.” Elmondta, hogy Botka László szegedi polgármester felkérésére három éve dolgozik a városi közgyűlés jogi és ügyrendi bizottságában külső szakértőként.

A parlament titkos szavazásán mindkét jelölt megkapta a szükséges kétharmados támogatást, és ezzel három és fél év után teljessé – tizenegy főssé – vált az Alkotmánybíróság.

A 47 éves, kilencgyermekes jogász professzor nem költözik a családjával Budapestre, mert mint mondta, ezer szállal kötődnek Szegedhez. A törvény szerint tudományos, oktató és művészeti tevékenységet folytathatnak az alkotmánybírák. Ennek megfelelően Balogh Elemér továbbra is megtartja az óráit a szegedi egyetemen. A jogtörténész elmondta: a büntetőjoggal kapcsolatosan végez kutatásokat, így elsősorban ilyen témájú ügyekben, valamint önkormányzati és oktatási kérdésekben kapcsolódik be az Alkotmánybíróság munkájába, ahol reményei szerint a jogtörténeti nézőpont is fontos szerepet kap majd.