Szeged és környéke

2008.08.04. 22:55

Alpesi víz nyerte a tesztet az Alföldön

Szeged - Az elmúlt öt évben 50 literről 105 literre nőtt az egy főre jutó ásványvízfogyasztás, pedig Magyarországon semmi probléma sincs az ivóvíz minőségével. Valószínűleg sokan divatból isznak palackozott vizet. A szegedi víz tisztasága is megfelel az uniós előírásoknak.

Kancsár Tímea

– Ez biztosan csapvíz. Rögtön felismerem. Nincs utóíze, nem édeskés, azaz egyáltalán nem mű – mondta Puskás László. A szegedi Kárász Csárda tulajdonosa egyetlen korty után megmondta, hogy milyen vizet töltöttünk a poharába. Ugyanígy reagált az A Cappella cukrászda üzletvezetője, Bodorné Kispéter Edit is. A két üzletvezetővel ezenkívül három ásványvizet és az Anna-forrás vizét kóstoltattuk meg: tudnak-e különbséget tenni az italok íze között. Tudtak.

– Ennek nincs selymes íze. Ez meg olyan, mintha csapvíz lenne. Na igen, ez más, mint a többi, más kőzeteken mehetett át, az eddigieknél sokkal selymesebb, lágyabb, nem az átlagos ízvilág – hasonlítgatta Puskás László a Theodora Kékkúti, a Szentkirályi és az Evian ásványvizet. Az utóbbi, francia ásványvíz a legdrágább, majdnem duplaannyiba kerül fél liter, mint a többiből. Editnek is ez ízlett a legjobban.

Bodorné Kispéter Edit és Puskás László a csapvizet rögtön felismerte. Fotó: Karnok Csaba

Bodorné Kispéter Edit és Puskás László a csapvizet rögtön felismerte.
Fotó: Karnok Csaba

– Kicsit kénes, édeskés, és erős utóíze van. Nem ismerem fel, de az biztos, hogy a szomjat oltja – jellemezte az Annát az A Cappella üzletvezetője. A Kárász Csárda tulajdonosa sem ismert rá a szegedi forrásvízre, ami nem csoda, hiszen nem ízlett neki, ő inkább marad a csapvíznél. Úgy gondolja, az a legegészségesebb.

Míg 2002-ben 50 liter ásványvizet fogyasztott egy ember Magyarországon, addig 2007-re ez a szám már több mint a duplájára emelkedett, azaz 105 liter jutott egy személyre. Az adatok arra engednek következtetni, hogy egyre kevesebben isznak csapvizet, pedig a víz minősége jó.

Öt év alatt kétszeresére nőtt a magyarok ásványvízfogyasztása.

Öt év alatt kétszeresére nőtt a magyarok ásványvízfogyasztása.
– Az ivóvíz minőségét az Unióban meghatározott normákhoz igazítják. A szegedi csapvíz mély rétegekből, több száz méterről tör a felszínre, fúrt kutakon keresztül. Ezért nagyon tiszta és biztonságos. Természetesen a vízben található alkotórészektől függően, területenként változik a víz íze. A szegedi például oldott kalciumban gazdag, mivel üledékes mészkőrétegekből származik. Akik állandóan ezt fogyasztják, észre sem veszik, de viszonylag meleg – magyarázta Kovács Ferenc kistérségi tisztifőorvos. Azt is elmondta, hogy szerinte az emberek divatból isznak ásványvizet, és nem azért, mert bármi okuk lenne tartani a vezetékes víztől.

Tévhit

A közhiedelem szerint káros, ha huzamosabb ideig csak egyféle ásványvizet iszunk. Ez tévhit, hiszen egyikben sincs olyan töménységben egyetlen hatóanyag sem, amitől bajunk származna, vagy éppen hirtelen meggyógyulnánk. Miközben sokan az egészséges életmód jegyében vásárolják az ásványvizeket, tonnaszám halmozzák a környezetre káros műanyag PET-palackokat.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!