2014.05.25. 11:28
Ambrus Attila: Kell még 30-40 év, hogy szakember legyek
Szeged – A Hídi vásár kellős közepén ő is ott árul. Az egykori viszkis rabló kerámiatárgyai ottjártunkkor szépen fogytak, de volt, aki csak azért lépett oda hozzá, hogy gratuláljon neki a sikeres újrakezdéshez.
– A múltamról nem akarok beszélni. Lezártam, letöltöttem a büntetésemet, nem akarok a rablásokra visszagondolni...
– Pedig a régmúlttal kapcsolatban egyet akartam kérdezni...
– Régmúlt?
– Igen, hogy álmában néha áll-e még jégkorongkapuban?
(Elmosolyodik.)
– Nem, viszont nem olyan régen egyszer voltam megint jégen, és nagyon jó érzés volt visszakerülni abba a közegbe, amelyben Magyarországon tíz, Erdélyben hat évig benne voltam. Igazából soha nem voltam tehetséges kapus...
Ambrus Attila: Szeretnék ide rendszeresen visszajárni. Fotó: Schmidt Andrea
– Azért az Újpest kapujába nem állhatott akárki a kilencvenes években...
– „Hólapát" voltam igazából. Tartalékok tartaléka voltam csak, így visszatekintve szerintem csapnivaló volt a sportmúltam. Pedig a maximumot próbáltam akkor is nyújtani. Hogy ez mire volt elég, már egy másik kérdés.
[namelink name="Ambrus Attila"] ma még árul a Hídi vásárban, ha siet, még ott találja. Ezen kívül a Facebook-oldalán lehet követni, éppen hol, melyik vásáron árul.
– Ez huszonnégy órás műfaj. Elég sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy előállítsam a termékeimet...
– Ide a szegedi Hídi vásárra hány hetet készült?
– Ami itt van most, az két-három hét munkája. Már voltam tavaly is, így idén egy kicsit könnyebb volt a felkészülés: tudtam, mi fogyott jobban, abból hoztam többet. Szeretnék ide rendszeresen visszajárni, hagyománytiszteletből is. Nem nagyon jártam korábban Szegeden, a börtönben pláne nem voltam, nem is szeretnék menni... (Nevet.)
– Pedig szerveznek rendszeresen „tanulmányi kirándulásokat"...
– Nem, köszönöm! Nem érzem hiányát, hogy lássam...
– Mennyi ideig dolgozik egy-egy kerámiával?
– Van, amin akár két hetet is dolgozom. Például egy nagy padlóvázán, amelyből szintén van itt egy. De mellette az „apróságok" hamar, akár néhány perc alatt is megvannak.
– Mindent maga csinál? A festést az égetést is?
– Így van. Van egy segédem, aki olykor besegít, de a termékeim jelentős részét a festéstől az égetésig, az öntést is én csinálom. Van saját kemencém, bérelek egy műhelyt. Meg tudok mindent csinálni. A pénzt folyamatosan visszaforgatom. Igyekszem folyamatosan fejlődni, de úgy gondolom, kell még 30–40 év, hogy azt mondhassam, szakember vagyok.
– Milyen kerámiatárgyakat szeretünk venni, mire mekkora a kereslet?
– A kisebb dolgok érdeklik az embereket. Most a tálak, a laposüvegek fogynak jobban. Azt nem mondom, hogy húszpercenként adok el egy padlóvázát, mert nem lenne igaz. Olyan dolgokat vásárolnak inkább tőlem, amit valóban lehet használni. Van pár díszkerámiám is, de a többség nem ezeket keresi.
– Mennyire nagy biznisz ez? Van még erre is pénze az embereknek?
– Úgy gondolom, minőségi, kézzel készült munkákat árulok. Nem vagyok olcsó keramikus, de amit megcsinálok, az rendben van. Mindig azt mondom: ötvenmillió alatt nem csalok. Ha én itt a vásárban valakinek eladok valamit, arra garanciát vállalok. Nincs értelme becsapni az embereket akkor, amikor az ember kétkezi munkából él. „Okosságokon" nagyban érdemes gondolkodni, de azokról már leszoktam... Amióta szabadultam, tiszta a lelkiismeretem.
