Szeged és környéke

2011.03.20. 19:36

Amerikában és Cipruson is zenéltek

Sándorfalva - Szerepelt mozifilmben, és zenélt a Ki mit tud?-ban a Sándorfalvi Budai Sándor Citerazenekar. Külföldi fellépéseiknek köszönhetően Franciaországtól Amerikáig, Angliától Ciprusig ismerik művészetüket.

Bobkó Anna

[namelink name="Budai Sándor"] naplójában arról ír, hogy a hosszú téli estéken, unaloműzés gyanánt az "ügyes kezű faragcsáló embörök" citerát készítettek, hogy azon zenéljenek. A hangszer egyre-másra szaporodott a településen, és egy-két évtized alatt nem volt olyan ház, ahol „né lött volna citera".

Sorsszerű volt, hogy ahol ennyi citerázó ember él, ott előbb-utóbb zenekart is alapítanak – 1956-ban Budai Sándor hozta létre, hosszas szervezkedés után.

– Az együttes szép sikereket ért el. Csak néhányat említve: 1978-tól sorozatban nyerték el a Csongrád Megyei Kiváló Együttes címet. 1985-ben megkapták a Népművelési Intézet Nívódíját, 1973-ban a Nemzetközi Aranypáva folklórversenyen megnyerték a nemzetközi első díjat, valamint a Hazafias Népfront különdíját is, amit a közönségszavazatok alapján ítéltek oda – hallottuk Erdélyi Józseftől, a Sándorfalvi Budai Sándor Citerazenekar művészeti vezetőjétől, aki legénykorában került a zenekarhoz. Csatlós Ferenc és Szél István még gyermekként az alapítókkal zenélt. A „következő nevelésből" került ki [namelink name="Terhes József"], [namelink name="Muhari László"] és [namelink name="Hegedűs István"], más tájegységről származik [namelink name="Rodler László"], a legfiatalabb pedig [namelink name="Csatlós Máté"], [namelink name="Juhász Levente"] és [namelink name="Muhari Dávid"].

Szerepelt mozifilmben, és zenélt a Ki mit tud?-ban a Sándorfalvi Budai Sándor Citerazenekar.

Szerepelt mozifilmben, és zenélt a Ki mit tud?-ban a Sándorfalvi Budai Sándor Citerazenekar.
Fotó: DM/DV

A citerások a népszerű televíziós műsorban, a Ki mit tud?-ban is szerepeltek: 1984-ben az elődöntőig jutottak. Négy évvel később a televíziónézők szavazatainak köszönhetően bekerültek a döntőbe: a hangszeres kategóriában első helyen végeztek. Jutalmuk egy tíznapos egyiptomi körutazás volt: jártak Kairóban, Alexandriában, Luxorban, Asszuánban és a piramisoknál.

Több filmes felkérést is teljesítettek: 1968-ban például zenéltek Jancsó Miklós Fényes szelek című mozijában, tíz évvel később pedig a Szinetár Miklós által rendezett Rózsa Sándor című tévésorozatban. Külföldi fellépéseket is szívesen vállalnak: 2008-ban Franciaországban turnéztak, de zenéltek már Angliában, Cipruson, Görögországban és Törökországban is, sőt 1995-ben New Yorkban. Rendszeresen fellépnek a szegedi hungarikumfesztiválon és a sándorfalvi böllérnapon is.

Utánpótlás-nevelés

– A helyi művészeti iskolában oktatnak ugyan citerázást, de az alapok után már a világhírű sándorfalvi stílust kellene tanítani a gyerekeknek, mert a kettő nem ugyanaz – szögezte le [namelink name="Erdélyi József"], akitől megtudtuk: toborzást indítanak a gyerekek körében, minden olyan fiatal jelentkezését várják, aki már valamilyen citerás előképzésen részt vett. A jelentkezőt meghallgatják, amennyiben alkalmasnak találják arra, hogy majdan a Sándorfalvi Citerazenekar tagja legyen, akkor szívesen foglalkoznak vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!