Szekeres Máté 1994. december 5-én született Szegeden. 2013-ban érettségizett a Vedres István Szakközépiskolában. Dolgozott a Délmagyarországnál, a BorsOnline-nál és az RTL Híradónál is. Szabadidejében színházba jár, tagja volt a domaszéki színtársulatnak. 2011-ben harmadik helyezést ért el a Szegedi képek, szegedi arcok című fotópályázaton, ugyanebben az évben megnyerte a Településem kincsei című fotópályázatot, március 27-én, hétfőn, a 35. Magyar Sajtófotó Pályázat díjkiosztóján André Kertész Nagydíjat vehetett át. Szívesen utazik, szereti megismerni más kultúrák művészetét és gasztronómiáját.
– Mióta fotózol? Mikor volt a kezedben először fényképezőgép?
– Gyerekkoromban lehetett, hogy nyaraláskor kézbe vettem egy filmes gépet, de ez még nem hagyott bennem nyomokat. Végzős voltam a Vedresben, amikor kitaláltam, hogy fotográfia szakra akarok menni egyetemre. A rajzolást és az építészeti pályát dobtam a fotózásért. A középiskolában az iskolaújság fotósa lettem. Mindig szerettem volna a megismételhetetlen pillanatok részese lenni. Szeretek embereket, izgalmas, különleges helyszíneket megismerni. Mindezt megadta a fotográfia. A Délmagyarországnál töltött nyári gyakorlatom is ezt igazolja. Fotóriporter-gyakornokként rengeteg érdekes helyre bejutottam. A Szegedi Vadasparkban vidrakölyköt fogtam és simogattam. A Szegedi Ifjúsági Napokon a kedvenc zenekaraimhoz mehettem be a nagyszínpad mögé. Ezek 17 évesen hatalmas dolgok voltak számomra. Egyik barátom meg is jegyezte akkoriban, hogy tiszta Chicago az életem.
Történet a fotó mögött
– Domaszéki vagy, most hol élsz, és mivel foglalkozol?
– Közel négy éve Budapesten élek. 2013-ban tanulni jöttem a fővárosba a Metropolitan Egyetem Művészeti fotográfia szakára. A záróvizsgám van hátra, de közben elkezdtem egy grafikusképzést is. A tanulmányaim mellett vállalkozóként fotózok, illetve a VERSE Kulturális és Ifjúsági Egyesület fotósaként, művészeti vezetőjeként tevékenykedem. A maradék szabadidőmben a Magyar Szervátültetettek Szövetségének dolgozom önkéntesként mint fotós.
– Melyik az első fényképed, amire büszkén emlékszel?
– Fába vésett virág címmel egy székely kapu részletét ábrázoló képpel első helyezést értem el a Településem kincsei című Csongrád megyei fotópályázaton. Dóczi Anikónak ajánlottam a képet, aki pályám kezdetén segített, és rábeszélt, hogy induljak a pályázaton.
 |
– Szerinted milyen egy jó fotó?
– Akkor jó egy fotó, ha azt többször visszanézi a szemlélő, érzelmi töltést ad, és ha elgondolkodik a mögötte lévő történeten.
Közel engedték magukhoz
– Hogyan választod a témát?
– Egy új témánál próbálom elképzelni, mi lehetne benne képileg izgalmas. Elgondolkodom azon is, hogy a történet érdekes-e annyira, hogy más kíváncsiságát felkeltse, ne csak az enyémet. Majd utánanézek a témának, és mérlegelem, melyik szálon érdemes elindulni. Ha megvan az elképzelés, hogy milyen képeket szeretnék látni a végén, elkezdek dolgozni.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a díjnyertes fotósorozatod szereplőjével?
– A diplomamunkám miatt kezdtem a transzplantáltak világával foglalkozni. Édesanyám ápolónő a szegedi sebészeti klinika transzplantációs osztályán. Megkerestem orvosokat, a klinika igazgatóságát, hogy ezen a témán szeretnék dolgozni. Azt akartam elérni, hogy olyan családdal tudjak dolgozni, akiket nem zavar a jelenlétem, és közel tudnak engedni az intim, érzelmes pillanatokban is. Sikerült megtalálnom őket. Abigéléket nem zavarta a fényképezőgép. Olyan pillanatokat tudtam elkapni, ami másokkal nem sikerült volna.
Mindent meglőtt
– Mennyi idő, míg olyan bizalmas kapcsolatot tudsz kialakítani az alannyal, hogy ennyire személyes fotók készülhessenek?
– A sorozat szereplői gyorsan elfogadták, és megértették, mit szeretnék, és hogy akkor is fotózok majd, ha nekik kellemetlen az a pillanat. Az első alkalommal nem fotóztam, csak beszélgettem velük, meséltem magamról, és hogy mit szeretnék. Pár nap alatt elfogadtak.
– Hány fotó közül választottad ki a díjnyertes sorozat darabjait?
– A Vesebeteg című sorozat 10 képből áll. A diplomamunkám ennek bővebb változata lesz, ami már 20 képes. Hivatalos címe Vesére várva lett, igazából ez is Abigélről szól, de előtérbe kerülnek a gyermekei, az édesanyja és a férje is. Összesen körülbelül 3500 képet és 15 videót készítettem. Az elején megfordult a fejemben, hogy multimédiás tartalmat készítek a témából, de ezt technikai okok miatt elvetettem. Mindent, minden szemszögből meglőttem, ami egy ekkora volumenű munkánál kell, ezért sikerült ilyen magas számot produkálni.
