Szeged és környéke

2011.06.27. 22:18

Árok osztja ketté Szeged belvárosát

Szeged - Észak–déli irányban kettészelték a szegedi belvárost a villamospálya felújítási munkálatai. A Kelemen és a Zrínyi utcában pallókon kelnek át az emberek egyik oldalról a másikra.

Fekete Klára

Nem sokkal több mint egy hete kezdődött el a Kelemen és a Zrínyi utcában az 1-es villamos vonalának felújítása. És amit korábban nehezen tudtak elképzelni az emberek, hogy a város szívében is ugyanaz történik majd, mint a Tisza Lajos körúton kívül – árokásás, sínek felszedése, zaj és por, közlekedési nehézségek –, az mostanra bekövetkezett.

Szétnéztünk az észak–déli irányban szinte hajszálpontosan kettéosztott szegedi belvárosban, milyen az élet az árkok mentén. A Széchenyi téren a nagypostától indultunk el, be-benézve a terekre, utcákba. A Klauzál téren a szokásos nyüzsgést tapasztaltuk, két teraszon is ugyanúgy ültek az emberek, mint máskor: igaz, fejüket inkább a Kárász utca felé fordították.

Vannak, akik a pallókon kelnek át, mások a köveken. Fotó: Karnok Csaba

Vannak, akik a pallókon kelnek át...
Fotó: Karnok Csaba

Egyelőre nincsenek korlátok a Kelemen utcán, bárhol átevickélhet az ember egyik oldalról a másikra. Az Oroszlán utcai, a volt és leendő villamosvonalat keresztező palló most amúgy sem funkcionál, félrehúzták a járdára, a legközelebbi „gyalogoshíd" pedig a Somogyi utcában található. Mi is arrafelé vettük az irányt, megemelve a kalapot 4 vendéglátóegység tulajdonosa előtt, akik ugyanúgy kirakták a teraszokat az építkezés közvetlen közelébe, mint békeidőben. Igaz, kettő közülük nem közvetlenül a villamospálya mellett található, hanem pár méterrel beljebb, a Kölcsey és a Somogyi utcában.

Mellesleg a Somogyi utcai, a Fekete Ház előtti átkelő emlékezteti a szemlélőt a leginkább arra, hogy két részre szakadt a city. Csúcsforgalomban úgy várakoznak a gyalogosok az átkelőnél a sorukra, mint a hídfőkben az araszoló autók. A biciklisek sem kímélik a tipródó embereket, mivel eszükbe sem jut leszállni a kerékpár nyergéből.

...mások a köveken. Fotó: Karnok Csaba

...mások a köveken.
Fotó: Karnok Csaba

– Nagyon keresik Attila sírját – szólít meg egy régi ismerős, és mélyen az egyik gödörbe néz. Vele együtt próbáljuk elképzelni, hogyan tapossák majd egymás sarkát hamarosan azok, akik itt, valamint az Eötvös utcai hídon át a szabadtérire igyekeznek.

A szállodát is építik

Múlt hétfő óta munkaterület a Somogyi-könyvtár mögötti terület is, a volt sörkert helyén szálloda épül. Már belemartak az aszfaltba a munkagépek, a kőkerítés egyes darabjai is hiányoznak. Az 5 szintes hotel 2012 októberére készül el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!