Az egyik túl meredek, a másik nem kihívás - szánkópályát teszteltünk Szegeden két óvodással

Ahonnan származom, kétfelé vezettek az utak, vagy fel vagy le: hegyvidéken szinte minden szánkópálya. Amikor hosszabb ideig borította hótakaró a Vértest, nem csak a városi összefagyott, jeges pályákon, meredekebb utakon szánkóztunk, de a hegyre is felmentünk műanyag zsákokon csúszni. Szegeden ehhez a paradicsomi állapothoz képest nehéz a dolgunk, ám ahogy a havazás kezdetén megjelent cikkünkből kiderül, lehet találni jó helyeket, és extrém csúszóalkalmatosságokat is. Most olyan pályát kerestünk, ahol egy három és fél és egy öt és fél éves gyerek és a szüleik sem félnek.

Szeged korcsolyázótava volt a "kácsafészek"

A Mátyás téren laktunk több évig, ezért a játszótér melletti kis lejtőn csúsztak a gyerekeim életükben először. Arra, hogy egy totyogóst az ember megismertessen a szánkózással, nem kell nagyobb domb - sőt, nem is ajánlott. Az idei első havazásnál a nagyobbik lányom már látványosan unta a Mátyás téri mini szánkópályát. Jóformán csak fejen állva nem csúszott le a játszótér melletti lejtőn, annyira nem volt már neki kihívás.

A tesztalanyok: Luca 5 és fél, Kata 3 és fél éves. Hová menjünk szánkózni?

A nagylány már azt is jobban élvezte a csúszásnál a Mátyás téren, ha a testvérét húzhatja.

Tulajdonképpen a töltésre indultunk, amikor véletlenül megtaláltuk a következő nevezőt az Ady téri parknál, a TIK és a bölcsészkar között. Éppen szánkóztak is ott páran: ez a lejtő a park hátsó részénél nagyobb, mint a Mátyás téri, de azért nem nagyon sokkal. Már ennyi szintkülönbséget is nagyon értékeltek a lányok, és a fának siklást úgy is meg lehetett úszni, hogy még tanulják a szánkó irányítását, mert volt elég hely. Egy öt-hat éves gyereknek már ez sem akkora történet, de a kisebbik nagyon jól szórakozott.

Az Ady téren egykor korcsolyázótó volt, most más téli sportot próbáltunk.

Valamivel nagyobb volt a lejtő....

...de Luca ezt is hamar megunta.

Az Ady tér helyén tavacskát találtunk volna még száz éve, kácsafészeknek hívták egykor, egyike volt a sok kis állóvíznek Szeged területén. A legenda szerint ebben a tóban, amely az alsóvárosi templomtól a mai Ady térig húzódott, rejtették el a templom kegyképét, amely majd száz év után került elő. A területnek korábban is volt köze a téli sportokhoz: a „csöpörke", ahogy Alsóvároson a tavacskákat nevezték, később korcsolyázótóként funkcionált telente – egy 1889-es térképen már így találjuk meg. 1920-ban feltöltötték, sportpályát építettek oda, majd a TIK épült meg az egykori korcsolyaparadicsom helyén. Azt nem tudjuk, hol szánkóztak a régi szegediek, de azt tudjuk, hogy volt igény a szánkóra: egy 1923-as hirdetésben a Délmagyarországban például 1,2 és 3 személyes ródlikat kínáltak, az újságoldalt itt megnézhetik.

Szánkópálya, 12 kilométer hosszan

A töltésoldalon mindenhol csúsznak, ahol csak lehet, de a legjobb pályája egyértelműen az újszegediek kedvence a régi vasúti híd lábánál. Az ember nem robog be az ártéri erdőbe, ha odafigyel és jó helyről indul, de ha jó a lendület, majdnem a Tiszáig siklik. Nagy kár, hogy már/még nincs ott híd, mert kicsit bonyolult átjutni Alsóvárosból autó nélkül – ezért megpróbálkoztunk a boszorkányszigeti töltéssel is. A töltés rossz oldala egyébként egyben a jó is. Nehéz olyan részt találni, ahol nem félünk, hogy a gyerekek becsapódnak a fák közé, viszont végighúztam őket szánkóval a behavazott Boszorkányszigeten, szakadó hóban. A téli erdő csendje olyan hatással volt rájuk, hogy ők is csendben maradtak egy ideig, és áldás ez a fáradt szülőnek.

Igazi jó pályát hátrébb találtunk, a régi vasúti víztoronnyal egy vonalban. Ahol a sóderbányába vezető egyik út megy befelé az erdőbe, van egy sáv, ahol nincsenek fák – ott tényleg biztonságosan lehet csúszni. A kisebbik gyerek csak egyszer vállalt egy közös siklást, túl meredeknek találta a töltésoldalt. A nagylányt viszont alig lehetett rávenni, hogy elinduljunk haza, miután már besötétedett.

A töltés már jobb mókának bizonyult - de itt a kistestvér a meredek lejtő miatt, anya meg az ártéri fák miatt félt.

A 12 kilométer hosszú, 6 méter koronaszélességű szegedi körtöltést az 1879-es Nagyárvíz után kezdtek el építeni. Létrehozták a 0-pont fölötti 10 méter koronamagasságú körtöltést és a Tisza-parti új fővédvonalat. Kialakították a 700 cm-es szinten a nagykörutat, a 820 cm-es szinten a kiskörutat. A körutakat összekötő és a városba bevezető sugárutak is kiemelt szintűek, és a körtöltéstől befelé haladva - a körutaknak megfelelően - emelkedik a magasságuk. Szeged árvíz előtti terepszintjét 16,1 millió köbméter jó minőségű földdel töltötték fel, a körtöltés övezte területnek mintegy felét takarja mesterséges földtömeg – de a város még így is a Nagyárvíz szintje alatt fekszik. A zöld folyosóként működő körtöltés melletti erdős sávokban, ártéri erdőkben számos ritka növényfaj telepedett meg – télen a szánkózók veszik birtokba a lejtőket, hiszen az Alföldön minden domb kincs.

Pont arra való, amire használják

A vértói szánkódombra óvoda után mentünk ki: mire odaértünk, besötétedett, mert a nagylánynak hányingere volt a tömött villamoson és le kellett szállni. Félúttól szánkón húztam őket, az arcomba csapkodott a szakadó jeges hó – milliószor bántam meg, hogy elindultunk. Annál jobb volt végül az élmény: mivel már sötét volt, nem szánkóztak olyan sokan, de ki van világítva a környék. Ésszel csúsztak az emberek – felnőttek is, műanyag csúszkákon vagy totyogós gyerek mögött, szánkón. A pályával még én is elégedett voltam, aki hegyvidéken töltötte kemény gyermekkorát. Hosszú, de nem túl meredek, egyik gyerek sem félt rajta, és biztonsággal le lehetett volna fékezni a szánkót.

Amikor idekerültek a székelykapuk, sokan aggódtak a szánkózók testi épségéért, de a problémát remekül megoldották egy földsánccal, amit ilyenkor belep a hó. Ha nekimegy valaki, nagy baja nem lesz, és nem tud becsúszni a kapuk közé. Itt inkább a zsúfoltságból, ütközésből adódó balesetveszély miatt aggódhat a szülő a hétvégéken - de most szellős volt a pálya.

Sötétben jutottunk ki a Vértóhoz, de jobb helyet biztosan nem találunk - és ki van világítva a szánkódomb.

Ha már ennyi földet töltöttek Szegedre, nem igaz, hogy nem tudtak ide építeni egy hegyet is, vagy legalább egy szánkódombot – fordul meg az ember fejében, ha nem tudja, hogy igenis tudtak. A vértói domb ugyanis eredetileg is szánkódombnak készült, olvastuk a wikipédián, ahol részletesen közlik a Vértó nem túl dicsőséges történetét. Bálint Sándor szerint a közeli vágóhídról belefolyó vérről nevezte el így a nép, de a korabeli térképeken nincs nyoma a szőlőskertes környéken vágóhídnak – hivatalos neve Vöröskereszt-tó lenne, de ezt nemigen használták. Dögkútként – egyben kolerafertőzés-gócként - viszont szolgált a tó még a 20. század elején is. Gyűlt benne a szennyvíz, oda hordta a lakosság az elhullott állatokat, amíg el nem kezdték feltölteni egy részét. Az 1970-es évek elején kezdték építeni a tavat körülölelő lakótelepet – Magyarország egyik legnagyobbját –, a házak egy része az egykori tómederben áll. A domb területén is víz volt egykor, amelyet direkt szánkódombnak építettek a lakótelep mellé – de nem bánjuk, hogy már nincs.

- Sose szánkózzunk sípályán! - ez a veszély Szegeden nyilván nem fenyeget minket.

- Jól gondoljuk meg, hol csúszunk le, válasszunk biztonságos terepet!

- Pálya közepén ne álljunk meg, mert nekünk ütköznek!

- Mindig a pálya szélén sétáljunk vissza a dombtetőre!

- Szánkózás közben figyeljünk az előttünk, mellettünk haladókra!

További jó tanácsokat találhatnak a gyerekek, kamaszok biztonságos szánkózásáról itt és itt.