Szeged és környéke

2013.06.26. 22:35

Az FBI nyomoz egy szegedi cégtulajdonos ellen?

Szeged - Büntetőeljárást indított az FBI-nál egy szegedi informatikai cég a társaság egyik tulajdonosa ellen, aki a menedzsment állítása szerint létfontosságú iratokat semmisített meg az utolsó munkanapján. A társaság honlapján olvasható közlemény szerint több milliárd forint tűnt el, a cégvezetők többsége lemondott, a stratégiai igazgató Nizzába utazott. <br>

Szabó C. Szilárd

„Nem akarunk nagyra nőni, mert amiben jók vagyunk, azt el tudjuk végezni így is" – nyilatkozta még 2005-ben a Napi Gazdaságnak [namelink name="Gál György"]. A szegedi Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. ügyvezetője évtizedekig dolgozott a szegedi egyetemen, mielőtt 1990-ben önálló céget alapított társaival. Az egyetemen ismerkedett meg az IBM-technológiákkal, amelyek forgalmazása lett a vállalkozás fő profilja.

Idővel a Polygon az IBM legnagyobb magyarországi üzleti partnerévé vált. Jelentős bevétele volt szerverüzemeltetésből, hardverforgalmazásból, különleges szoftverek, bankok és bankkártyák informatikai rendszerének fejlesztéséből. A cég stabil, egyre bővülő ügyfélkört alakított ki a magyar bankvilágban, valamint az IBM-gépeket üzemeltető vállalatoknál és intézményeknél. Folyamatosan növelte árbevételét, amely 2006-ra elérte a 4,5 milliárd forintot. Az Opten céginformációs rendszerben fellelhető legutolsó adat szerint 2011-ben 2,3 milliárd forint volt a vállalkozás árbevétele.

Demján kártyázni kezd címmel 2007-ben arról adott hírt a Heti Világgazdaság, hogy DAIS Információtechnológiai Zrt. néven új céget alapított a multimilliárdos [namelink name="Demján Sándor"] nevével fémjelzett Euroinvest Közép-európai Befektetési Zrt. A 20 millió forint jegyzett tőkéjű társaság kisebbségi tulajdonosa a Polygon Kft. A DAIS vezérigazgatója, Makszin Norbert akkor úgy jellemezte az üzletet, hogy a pénz találkozott a technológiai tudással, és a már létező WestEnd-kártyához hasonlóan egységes vásárlói kedvezményeket akarnak kialakítani és bevezetni a Demján-csoport által épített valamennyi plázában. A DAIS Zrt.-ben igazgatósági tag [namelink name="Osvárth Zoltán"], aki tavaly ilyenkor váltotta a Polygon ügyvezetői székében Gál Györgyöt.

A Polygon székháza a Kálvária sugárúton. Fotó: Schmidt Andrea

A Polygon székháza a Kálvária sugárúton.
Fotó: Schmidt Andrea

Polygon itt, Polygon ott. A Polygon székházat építtetett magának az ezredfordulón a Kálvária sugárúton. Az Agóra főbejáratával szemben álló Polygon-székházon azonban nem olvasható a Polygon Kft. neve. Igaz, a cégtáblákon szereplő társaságokban is tulajdonos a Polygon. A BitLab Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.-nek 75 százalékban, a Silverlake System Europe Kft.-nek pedig 49 százalékban tulajdonosa, de a céginformációs rendszerből kiderül, más társaságokban, például az InfoPólus 2009 Kft.-ben is van 14 százalékos részesedése.

A cég, amely tudomásunk szerint százmilliókat nyert uniós pályázatokon, komoly beszállítója a szegedi egyetemnek, amellyel pár éve közösen fejlesztett ki vállalati szuperportált. Az egyetemi számítóközpont optikai kábeleinek áthelyezésére kiírt közbeszerzési pályázatot, a több mint 1 milliárd forintos munkát a Polygon Kft. nyerte meg. 2011 júliusában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közzétette azoknak a szállítóknak a listáját, amelyek 2012-ben összesen 25 milliárd forint értékben szállíthattak informatikai eszközöket és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat a központosított közbeszerzés alá tartozó intézményeknek. A hetvenegy udvari beszállító között ott volt a Polygon is.

Tiltólistán a szegedi egyetemen

Néhány napja [namelink name="Majó Zoltán"], a Szegedi Tudományegyetem gazdasági és műszaki főigazgatója az intézmény szállítói, vevői tartozásának konszolidációja érdekében azonnali intézkedésként elrendelte, hogy 2013. december 31-éig az egyetemi vezetők közül senki sem kötelezheti el magát, senki sem köthet szerződést a Polygon Kft.-vel, mert a cég „szolgáltatás teljesítése ellehetetlenült".

Amerikai bérlő 2112-ig. Május vége óta csupán egy közlemény olvasható a társaság honlapján (polygon.hu). Ebben egyebek mellett az áll, „a társaság korábbi menedzsmentjének regnálása idején álláspontunk szerint több milliárd forint tűnt el, ezért az új befektető tanácsára válságmenedzsmentre volt szükség". Írnak még a közleményben „az OTP társasággal szemben alkalmazott gazdasági csapásáról", illetve arról, hogy „a társaságnál dolgozó egyik kolléga utolsó munkanapján létfontosságú iratokat semmisített meg a szegedi fejlesztőközpontban (...), ezen kolléga ellen büntetőeljárást indítottunk mind Magyarországon, mind az FBI-nál". Pár napig név szerint szerepelt ez a kolléga – aki egyébként a Polygon egyik tulajdonosa – a közleményben. Később törölték a nevét, és azt is, melyik üzletágat igazgatta. Azt is meg lehet tudni a tájékoztatóból, hogy a Kálvária sugárúti központnak 99 évig, 2112. május 21-éig egy amerikai tulajdonú cég a kizárólagos bérlője. Azt is közlik, hogy a társaság igazgatóinak többsége lemondott, a stratégiai igazgató Nizzába utazott, Osvárth Zoltán ügyvezető pedig, aki megadta elérhetőségét, türelmet kér.

Nem cáfol, nem erősít, csak fenyeget. Mi történt a Polygonnál? – kérdeztük e-mailben Osvárth Zoltántól, akitől egy, az interneten is keringő, Csányi Sándornak címzett levélről is érdeklődtünk, amelyen aláíróként az ő és [namelink name="Makszin Norbert"] stratégiai igazgató neve szerepel. Az ügyvezető lapunknak írt válaszában egyebek mellett azt írta, „a Polygon Informatikai Kft. a továbbiakban nem nyilatkozik semmilyen újságírói kérdésre, vagy megkeresésre, sem cáfolni, sem megerősíteni nem kíván semmilyen kétes vagy igaz híresztelést". Az ügyvezető még azt is írta, hogy „minden hamis vagy félreértésre, esetleges pánikkeltésre törekvő sajtóközleményt elutasítunk. Bárminemű valótlan állításra azonnali jogi válaszokat adunk." Másokat is megkerestünk a cégtől, de senki sem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!