Az örök érdekvédő és a józan paraszti ész

– Van-e még valaki az országban, aki csak megközelítőleg is olyan hosszú ideig, 45 évig állt egyfolytában a kereskedőket és vendéglátósokat képviselő érdekvédelmi szövetség élén?
– Nincs, ez egyedüli jelenség. Ami annak is köszönhető, hogy hűséges típus vagyok, pedig lett volna más lehetőségem is az életben.

– Az életrajzából kiderül, hogy 1963-tól a szegedi városi tanácsnál, a mostani polgármesteri hivatalban dolgozott. Hogy került onnan 5 év elteltével a Kisoszhoz?
– A tanácsnál az első főnököm, a kereskedelmi osztály vezetője keresett meg egy olyan ajánlattal, hogy nem akarok-e a Kisosz vezetője lenni. Visszakérdeztem: mi az a Kisosz? Amiért igent mondtam, az azért volt, mert tudtam, ott nem parancsol majd senki, illetve lesz főnököm, de Pesten. Másrészt mondták, hogy évi 80 forinttal nő majd a fizetésem, míg a városnál nem kecsegtetett hasonló perspektíva. Gondoltam, átmegyek egy-két évre az érdekképviselethez, és majd jobb fizetéssel visszatérek a tanácshoz. De aztán nem mentem vissza, az egy évből 45 lett.

– Miért?
– Úgy működött a Kisosz, mint egy egyéni ügyvédi iroda: magánkereskedők ügyeivel foglalkoztam, mindenkit ismertem, mindenkivel jó kapcsolatban voltam. Pont 1968-tól, ahogy odakerültem, kapott nagyobb lehetőségeket a szakma az új gazdasági mechanizmusnak köszönhetően. Érdekképviseleti javaslat nélkül senki sem válthatott ki engedélyt: néztük a képzettséget, a megfelelő anyagi hátteret. Két szakmát korlátoztak, a divat- és az autóalkatrész-kereskedést, a többiben mérlegeltük, hogy ugyanabban az utcában ne nyithasson a konkurencia. Csak érdekességképpen: a divatszakmában Ökrösék, Várkonyiék, valamint az Anna-kötöde jelentette a választékot Szegeden.

– A rendszerváltás előtt 21, azt követően 24 évig vitte az érdekképviseletet. Mi változott?
– 1990-től a korábbi magánkereskedők és kisiparosok vállalkozók lettek. A múlt rendszerben ők még a megtűrt réteget képviselték, akik hézag- és hiánypótló szerepet töltöttek be, főleg a városok peremkerületeiben kaphattak működési engedélyt, de aztán bárki számára kinyílt a piac. Az érdekképviseletnek azonban folyamatosan nagy volt az elismertsége. A jogszabály-előkészítésekben rendszeresen részt vettünk, több ismerettel rendelkeztünk, mint a tanácsi, önkormányzati apparátus, sokszor én tartottam előadásokat a jegyzőknek.

– Amikor újságírókat tájékoztatott, az volt a szokása, hogy leemelte a polcról a Magyar Közlöny aktuális példányát, és hivatkozott a jogszabályra.
– 1968-tól beköttettem az összes Magyar Közlönyt, az iroda máig őrzi őket. Az internettel azonban minden megváltozott, az utolsó egy-két év napi jogszabályváltozásairól nem is beszélve. Hiszen még a 90-es években is éltek 1972-es jogszabályok. És míg korábban az érdekképviseletet minden jogszabály előkészítésébe bevonták, komoly hatástanulmányokat mutattunk be, hónapokig vitáztunk, ez az utolsó két év jogalkotására nem jellemző...

– Ha önt a sajtó bármilyen témáról megkérdezte, mindig a hétköznapi ember nyelvén magyarázta el a folyamatokat. És mindig a józan paraszti észre hivatkozott.
– Ennek az volt az oka, hogy mindig megkérdeztem annak a szakmának a véleményét, amelynek a képviselőjét a probléma érintette. Akárcsak az újságírásban: mindkét fél véleményét meg kell hallgatni. És amit megtanultam: az érdekképviseleti munkában nem szabad politikailag elkötelezettnek lenni. A Kisosz tagjai között lehet szélsőbalos vagy szélsőjobbos egyaránt: senkit sem lehet megsérteni. Ugyanezt vallom az esélyegyenlőséggel kapcsolatban is. Például máig nem értem, miért kell pont a kereskedőnek pénztárgépet venni, és miért nem kell a többi szakmának. Miért éppen azt akarja figyelni a NAV, hogy a kisboltban beütik-e az összes tételt? Hogy mondjam a kisboltosnak, hogy öreg, üsd be a két kiflit, a 36 forintot, mert különben baj lesz, amikor azt látja: 2010 májusa óta simán föl lehetett venni 26 millió forintot költségtérítésként minden bizonylat nélkül. Félreértés ne essék: nem azt mondom a kereskedőimnek, hogy csaljanak nyugodtan, hanem azt igyekszem elérni, hogy ne arra a rétegre „szálljanak rá", amelyik ezer feltételnek próbál megfelelni.

– Mivel telnek majd a napjai?
– Nem leszek tipikus nyugdíjas, hiszen továbbra is dolgozom az országos Kisosznál és a kamarában. Kertbolond vagyok: ki nem állhatom, ha a házban kell ücsörögni. Úgyhogy valószínűleg most már nem csak a hétvégeken jut idő a portára.

Névjegy
[namelink name="Martonosi István"] 1940-ben született Sándorfalván. A szegedi Kőrösy József Közgazdasági Technikumban érettségizett 1958-ban, majd 1963-ban az egyetem jogi karán szerzett diplomát. Először a szegedi városi tanács kereskedelmi, majd pénzügyi osztályán dolgozott: 5 év elteltével váltott, és a Kisosz megyei titkára lett – a posztot idén január 1-jéig töltötte be, az utolsó évtizedben nyugdíjasként. Eközben többször, hosszabb-rövidebb ideig megbízott országos elnök is volt. Jelenleg a Kisosz országos elnökségének tagja, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi tagozatának elnöke. Munkáját 5 miniszteri kitüntetéssel, a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, Klauzál Gábor-díjjal, legutoljára a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje Polgári Tagozatával ismerték el. Feleségével 43 éve él boldog házasságban. Két gyermeke közül István a Szeplaszt Kft. kereskedelmi igazgatója, Nikolett közgazdász, köztisztviselő. Két unokája pezsdíti fel a hétköznapokat.

A hét embere. Sorozatunkban olyan közismert vagy épp ismeretlen embereket mutatunk be, akik köztünk élnek, és sokat tesznek környezetükért, életükkel, történetükkel példát mutatnak a közösségnek. Olvasóink segítségét is várjuk ehhez: arra kérjük önöket, javasoljanak szerkesztőségünknek interjúalanyt – a szomszédból, a másik faluból –, ha úgy látják, az illető megfelel ezeknek a kritériumoknak. Javaslataikat e-mailben a [email protected] címre, postai úton a Délmagyarország Kiadó, 6729 Szeged, Szabadkai út 20. címre várjuk.