Szeged és környéke

2017.07.17. 14:05

Az ötgyermekes család már csomagol a Cserepes soron

Újabb épületet bonthatnak le a Cserepes soron, mivel az önkormányzat megegyezett az egyik lakás tulajdonosával a vételárban. Az ötgyermekes család költözhet, a tömb többi lakója bérlakást kaphat.

Szlavkovits Rita

– Ne nézzen körül, már csomagolunk – Boldizsár Tibor és felesége az öt gyermekkel hamarosan költözhet, Bakson vásárolhatnak házat. Erről nemrégiben döntött a pénzügyi bizottság.


A Cserepes soron álló tizenhat ingatlanból, amelyekben összesen hatvannégy lakás volt, hármat már márciusban lebontottak. A lakások felében önkényesek és jogcím nélküli lakók élnek, a többiekkel próbál megegyezni az önkormányzat: a tulajdonosokkal egyezkednek a vételárban, a bérlőknek szociális lakásokat ajánlanak fel.

Ez itt nem élet

– Anyukámtól örököltük ezt a házat – mutat körbe Boldizsár Tibor. – Szépítgettük, mindent megcsináltunk, ahogy tudtunk, de a környezet az borzasztó – az ötgyermekes házaspár négy évvel ezelőtt költözött a Cserepes sorra.


– A kislányunk négyes-ötös tanuló, a fiam is megállja a helyét a Hanságiban, egy vendéglőbe jár dolgozni – Boldizsár Tibor szerint nemcsak a normális lakhatással, de az oktatással is nagy lépéseket lehet tenni, hogy ne nézzék le, ne közösítsék ki őket. Szeptembertől Julika, Tibor felesége tanul, hogy leérettségizhessen.


– Jó lenne, ha minél többen tanulhatnának a romák, ebben elkel a segítség.


– El kell felejtenünk sok szörnyűséget, nem akarjuk, hogy a gyerekeink is ebben a környezetben nőjenek fel – a családfő szerint a környezet és a minta, amit a család mutat, nagyon sokat számít.


Boldizsárék megegyeztek az önkormányzattal, hogy az kifizeti a háromszobás lakásuk árát, nagyobb összeget kapnak, mint amennyit korábban ajánlottak, a család költözhet.

 

Galéria kép

Zökkenők

– Nem lesz az olyan egyszerű – Sándor Ferencné hiába menne, az épület többi lakásában, ahol az ő tulajdona van, önkényesek laknak.


– Nem tudom, hogy mi lesz a megoldás, addig nem bontanak, amíg itt vannak? – néz rám kérdőn az asszony, aki a vizet is inkább lezárta, mert a szomszédok rákötöttek egy slagot, onnan vették a vizet. – Inkább én sem használom, veszek a boltban ásványvizet – legyint a nő.


– A szomszéd szólt, hogy az interneten árverezik a lakásom – Farkas Andrea nem látja a kiutat, hiába van a tulajdonában a lakás. Azt állítja a nő, hogy szüleitől örökölte az ingatlant adóssággal együtt, ezért kerülhetett árverésre.


– Gyorsan bementem, engedték a részletfizetést, százhúszezret kell fizetnem havonta, de miből? – Andrea nem látja, hogyan szabadulhat a csapdából.

Bérlők

– Mehettünk volna egyszobásba


– Valéria ötödmagával lakik egy kétszobás bérleményben.


– Ezzel megegyező alapterületű lakást ajánlott az önkormányzat, de csak egy szobát. Hogyan lakjak egy szobában a fiatalokkal?


– Valéria is költözne már, de szerinte bármennyire is elviselhetetlen a Cserepes sor, a lakásukban mégis van fürdőszoba és két külön helyiség.


– Az olyan lakásért, ahova költöznénk, több százezer forint különbözetet kérnek a bérleti jogért, de azt meg honnan tudnánk kifizetni?


– Kovácsék bíznak benne, hogy rövidesen találnak valamilyen megoldást számukra is.


A még meglévő lakások felében jogcím nélküliek vagy önkényesek laknak. Azt a házat, amelyről múltkori cikkünkben írtunk, és amelyben az idős, beteg házaspár lakott, már lebontották, az időseket egy másik lakásba költöztették át, de továbbra is jogcím nélkül élnek ott. Több család gyerekekkel él a telepen mindenféle jogcím nélkül, az önkényesek sem tudják, hogy mi lesz velük.

Segítségre van szükségünk

– Kié a birka? – kérdezem a kapuban álló, mosolygó fiút. – Nem szabad? – kérdez vissza rögtön aggodalmasan. Amikor biztosítom arról, hogy nem tilos, megkönnyebbül, és megoldódik a nyelve. – Én nem itt lakom, hajléktalan vagyok, de jövök mindennap segíteni rendet tenni a ház körül


– Kovács István börtönben született Tökölön, majd állami gondoskodásban élt. Már egy elvonón is túl van, kábítószerezett korábban, de ma már jól van.


– Megpróbálok segíteni, ahol tudok, nagyon sok szenvedés van itt – magyarázza a férfi. – Segítség nélkül

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!