Szeged és környéke

2019.08.13. 16:55

Az új bútorok fogadására készülnek, önkéntes takarítók a dóci templomban

Az új kenyeret már új berendezés mellett szentelik fel a dóci templomban. A Németországból érkezett padok bepakolása előtt tegnap önkéntesek takarítottak ki.

Munkatársunktól

A Facebookon toborzott önkénteseket a templom tegnapi takarításához és mai berendezéséhez Ficsorné Klára alpolgármester. Az első napon a nőket, a második napon a férfiakat várta.


– Néhány hónapja adományként új templomi padokat kaptunk, így le tudjuk cserélni a kissé már kopottas ülőkéket – mesélte az alpolgármester. – Egy falubeli rokona áll kapcsolatban azzal a vitézi renddel, amelynek köszönhetjük ezt a felajánlást. Úgy gondoltuk, hogy a szombati újkenyér-szentelést már az újonnan berendezett templomban tartjuk, ehhez azonban szükség volt segítő kezekre. Először is takarításhoz, hiszen ha már kiürítjük a templomot, ez jó al­kalom arra, hogy szőnyegtől az ablakokig mindent megtisztítsunk.

Tegnap reggel 9 órától a nagy hőség ellenére is folyamatosan gyűltek az önkéntesek. – Olvastam a felhívást, és mivel ma ép­­pen ráértem, jöttem – mondta Hamza Hajnalka. A padokat pil­­lanatok alatt félrehordták, a szőnyegeket feltekerték és az önkormányzathoz vitték tisztításra. A szobrok alól kivették a te­­rítőket, hogy kimossák, majd feltakarítottak és ablakot pucoltak. Az új padokat viszont már a férfiak hordják majd be ma délelőtt, azok ugyanis nagyon ne­­hezek. A feleslegessé vált temp­­lomi berendezést István atya felajánlotta: ha van olyan templom, ahol szükség van rá vagy hasznát veszik, elvihetik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!