Szeged és környéke

2019.02.21. 17:23

Ázik az Aba-Novák freskó - Vizsgálják, mitől vizesedik a Hősök kapuja

Nincs köze az egykori Ságvári gimnáziumban zajló felújítási munkálatoknak a Hősök Kapuján látható vizesedéshez, mely rongálja az Aba-Novák freskót. Lapunk megkeresésére azonban az egyetem elkezdte kivizsgálni az esetet.

Munkatársunktól

Ahogy arról beszámoltunk, vizesedés és vízszivárgás nyomai látszanak a Hősök Kapuján. Az úttest feletti rész egy darabjáról már a vakolat is elkezdett lepörögni. A gravitáció pedig lefelé húzza a vizet, így a belső íven található Aba-Novák freskót is rongálja.


A hatalmas vízfolt a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola épületéből tört elő, ezért megkerestük a fenntartó egyetem sajtóosztályát. A problémáról tudomást szerezve pénteken [namelink name="Fendler Judit"] kancellár és [namelink name="Csóti Ferenc"], a Szegedi Tudományegyetem műszaki igazgatója megtekintették a helyszínt.

„A Szegedi Tudományegyetem kiemelten kezeli az érintett épület vizesedési okának megfigyelését, hiszen intézményünk kiemelt értékként tekint a város egyik legimpozánsabb műemlékére" – áll a sajtóosztály lapunknak küldött válaszában. „2018. július végén elvégeztük az összes olyan csapadékvíz-elvezetési lehetőség speciális kamerarendszerrel történő átvizsgálását, amely érintheti a freskót. Akkor semmilyen beázásra adó okot nem találtak a szakemberek. Ettől függetlenül haladéktalanul gondoskodtunk az érintett területen felmerült probléma okának feltárásáról és megoldásáról. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában jelenleg zajló felújításoknak semmi köze az épület falán lévő károsodáshoz, mivel a felújítások nem érintik a freskó feletti területet."


A freskó felett található épület egyébként egyetemi vagyonkezelésben lévő állami tulajdon, a műalkotás azonban nem az egyetem kezelésében van. Alapító okirata alapján a Szegedi Aba-Novák Közalapítvány a fenntartó. A közalapítványt a szegedi önkormányzat hozta létre, kuratóriumi elnöke [namelink name="Haág Zalán"] önkormányzati képviselő.


Péntek délután kerestük az ügyben őt is és az önkormányzat sajtóosztályát is, mit szólnak a freskót veszélyeztető helyzethez. 


- A Közalapítvány két éve saját forrásból restaurátorral mérette fel a freskó állapotát. Az akkori szakvélemény szerint a freskó jobb állapotban volt, mint amire a ezredfordulón zajló helyreállítása során számítani lehetett. Az érintett felületen ugyanakkor minimális vizesedés volt tapasztalható, ezért az okok haladéktalan elhárítását kértük a Szegedi Tudományegyemtől, ami az akkor kapott tájékoztatás szerint meg is történt. A mostani helyzettel kapcsolatban csak a sajtóból van korlátozott információm, de felvilágosítást kértem a SZTE vezetésétől. Ennek ismeretében tudunk majd konkrét lépéseket tenni - nyilatkozta megkeresésünkre Haág Zalán, az Aba-Novák Közalapítvány kuratóriumi elnöke.


Korábban


Komoly károkat szenvedhet egy vízszivárgás miatt az Aba-Novák freskó a Hősök kapuján - hívta fel lapunk figyelmét Sándor János András, a Szegedet Építő Polgárok Egyesület elnöke. Mint mesélte, szerdán vette észre a környéken járva a hatalmas felvizesedést a kapu külső ívén. Onnan már a vakolat is elkezdett lepörögni. A gravitáció pedig lefelé húzza a vizet, így a freskóval borított belső felületen is több helyen elkezdett látszani a vízfolyás.

A következő napokra ismét téli időt jósolnak a meteorológusok. Ha a freskó alatt lévő víz megfagy, hatalmas károk keletkezhetnek a több milliárd forintnyi értékű, egyedi és különleges méretű alkotásban

– mondta el a festmény szakirányon dolgozó igazságügyi szakértő-jelölt. Kiemelte: ha a mostani sérült felületek eltűnnének, már az is több tízmillió forintos veszteséget jelentene.

Ázik az Aba-Novák freskó. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA

A hatalmas vízfolt a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola épületéből tört elő, ahol információink szerint éppen a vizesblokkokat újítják fel. Megkerestük a fenntartó Szegedi Tudományegyetemet, ha megkapjuk a választ a kérdéseinkre, közöljük.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!