Szeged és környéke

2013.03.05. 20:37

Balástya a vízilovak hazája

Több mint ezerötszáz vízilóból nyílt kiállítás Balástyán. A Tanodában bárki ingyenesen megtekintheti az egykori művelődésiház-igazgató, Kiss István kollekcióját, amely halála után 20 évvel is folyamatosan gyarapszik.

Timár Kriszta

„A vízilovak igazi hazája Balástya" – állt a falusi művelődési ház egykori igazgatójának irodája ajtaján. [namelink name="Kiss István"] nem véletlenül írta ez ki: tizenöt éven keresztül gyűjtött mindent, ami ezt az állatot ábrázolta. Halálakor, 1990-ben 450 darabos volt a kollekció, amely azonban azóta is gyarapodik. Nem véletlenül hívta a szeretet gyűjteményének.Családtagok és barátok hordták össze a világ különböző pontjairól, hiszen tudták, örömet szereznek egy-egy új darabbal. Éppen ezért életében és azután is többet jelentett ez, mint tárgyak összessége. Ahogyan fogalmazott egy korabeli televíziós interjúban: egy csodálatos szakma mellékterméke.

Egy buta kis faviccel kezdődött minden egy táborban, amelyből néhány hét alatt vízilóőrület lett. A művelődésiház-igazgató ott döntötte el, hogy Torontáli Renátával, az akkor még orvostanhallgató, ma csengelei doktornővel versenyben gyűjtenek vízilovat. A nyertes az lesz, aki többet gyűjt nyugdíjig.

Balástya a vízilovak hazája. Fotó: Frank Yvette - galéria


Bár Kiss István immár húsz éve elhunyt, kollekciója azóta is szaporodik. Mára több mint 1500 darabos. Felsorolni lehetetlen, mikből áll, hiszen anyagában és jellegében is teljesen eltérő darabokról van szó. Tésztából, üvegből, aranyból és cukorból készült vízilovak is helyet kaptak benne, a rengeteg plüss között pedig akad szökőkút, vécékefe, lábtörlő és társasjáték is.

– A legkülönlegesebb darab talán az a plüss, amelyiknek egy óra van a hasában. Akkor állt meg, amikor édesapám meghalt – mesélte Kiss Máté, aki jelenleg a gyűjtemény tulajdonosa. Különleges az a mamusz is, amelyet utoljára kapott életében, legtöbbet pedig nyilván az aranyból készült állat ér.

A kispadláson, dobozokban tárolt kollekciót most néhány hétig bárki megtekintheti, egy pályázatnak köszönhetően ugyanis kiállítást rendeztek be a balástyai Tanodában. Az ingyenes tárlat amellett, hogy közkinccsé tette a mindenki által tisztelt igazgató gyűjteményét, gyarapodott is ezáltal, hiszen megnyitásakor három új darabot hoztak hozzá.

– Valószínűleg vízilógyűjtő dinasztiákat indítottam útjára, a kollekció pedig egyszer múzeumban kap helyet – mondta 21 évvel ezelőtt Kiss István. Szavai most valósággá váltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!