Szeged és környéke

2017.12.06. 19:40

Balázsékat hozta a Mikulás Szegedre - galéria

Szeged - Miközben az üvegstúdió előtt Jani és Balázs stand upolt, Feri a tömegben faggatta az embereket, mit hozott nekik a Mikulás. Mint kiderült, volt, aki pálinkát kapott, más pedig csak este tudja meg, mi került a csizmájába.

Munkatársunktól

– Sokkal többen vannak most, mint egy reggeli kitelepülésen. Lehet, hogy délután kellene ilyeneket csinálnunk! – jegyezte meg a hideg idő ellenére összegyűlt több száz fős tömegnek [namelink name="Sebestyén Balázs"] kedd nem sokkal 17 óra után a Dóm téren, miközben videózta az érdeklődőket. Az ismert műsorvezető társaival, Rákóczi Ferivel és Vadon Janival ugyanis rendhagyó módon délután jelentkezett élő adással, a Balázsék Extrával a Rádió 1-ben a szegedi karácsonyi vásárból.

Balázsékat hozta a Mikulás Szegedre. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA



– Az árusok most biztos utálnak, mert szerintem itt áll előttünk mindenki, bár lehet, hogy ők is itt vannak. Arra számítottunk, hogy közben itt vásárolgatnak meg forralt boroznak az emberek, de hát itt állnak – mutatott az üvegstúdió elé –, úgyhogy akkor dolgoznunk kell – magyarázta, mosolyt csalva a hallgatóság arcára, akik természetesen a rádiósokra és műsorukra voltak kíváncsiak. Közben kiderült, egy Ábel nevű rajongójuk csak azért utazott Pestről Szegedre, hogy Janival együtt vonatozhasson, és átadhassa neki saját Mikulás-ajándékát. A közös utazás ugyan nem jött össze Ábelnek, de a Dóm téren végre átadhatta a csomagot.


Miközben az üvegstúdió előtt Jani és Balázs stand upolt, Feri a tömegben faggatta az embereket, mit hozott nekik a Mikulás. Mint kiderült, volt, aki pálinkát kapott, más pedig csak este tudja meg, mi került a csizmájába. Egy biztos: a szegedieknek Balázsék extraprodukcióját hozta a Mikulás – és ezt a tömeg sok nevetéssel honorálta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!