Szeged és környéke

2013.07.08. 22:04

Bártfai György: öröm látni, ha a fiatalok sikeresek

Szeged - A szegedi nőgyógyászati klinika intézetvezető-helyettese, Bártfai György Batthyány-Strattmann-díjat vehetett át egy héttel ezelőtt az emberierőforrás-minisztertől. A professzor életműdíjáról azt mondta: benne vannak a kollégái is, akik segítették, támogatták ambícióit. Két év múlva vonul nyugdíjba, de utána is aktív életet szeretne élni: kutatni, tanítani.

Timár Kriszta

Az egészségügyben adható egyik legmagasabb szintű, legrangosabb kitüntetést, Batthyány-Strattmann-díjat vehetett át a napokban [namelink name="Bártfai György"], a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikájának professzora. A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság terjesztette fel a díjra, amelyet [namelink name="Balog Zoltán"] emberierőforrás-minisztertől vehetett át.

– Van ennek a díjnak egy pozitív oldala: elmondhatom, hogy valamit elértem. Ugyanakkor életműdíj, amelyet egy pályafutás végén ítélnek oda. Ebbe egy kicsit szomorú belegondolni – fogalmazott Bártfai professzor. Természetesen nagyon örült a kitüntetésnek. Mint mondta, eddig nem kényeztették el túl sok elismeréssel. – Az életműben benne vannak a segítők is: kollégák, munkatársak, döntéshozók, akik támogatták ambícióimat. Nekik is köszönhetem azt a hatalmas megtiszteltetést, hogy olyan díjat vehettem át, amely az orvoslás etalonjáról kapta nevét. Batthyány-Strattmann László kiváló szakember volt, egyfajta magyar Albert Schweitzer.

Az életműdíjban a professzor szerint kollégái is benne vannak, akik támogatták ambícióit. Fotó: Karnok Csaba

Az életműdíjban a professzor szerint kollégái is benne vannak, akik támogatták ambícióit. Fotó: Karnok Csaba
Bártfai György 1969-ben végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Stockholmban endokrinológiát, Amerikában a lombikbébiprogramról tanult. Végigjárva a ranglétrát 2000-ben szerezte meg professzori címét, egy évvel korábban az MTA doktori címét. Több szakterületen is kiváló eredményeket ért el: foglalkozik a meddőség kivizsgálásával és annak kezelésével, a magzati szívműködés monitorozásával és nőgyógyászati endokrinológiával.

Életműdíj a legjobbaknak

A Batthyány-Strattmann László-díj egy életműdíj azok számára, akik szakmai vagy közszolgálati munkájukkal hozzájárultak az egészségügyi és szociális, valamint családvédelmi ellátás fejlesztéséhez évtizedes kimagasló teljesítményükkel vagy eredményükkel. A kitüntetésben évente legfeljebb 50 ember részesülhet. A díjat az egészségügyi miniszter adományozhatja (többnyire ajánlás alapján) illetve adja át. A vele járó pénzjutalom a tárgyév január 1-jei köztisztviselői illetményalap tízszerese.

– Európai kutatási pályázatot is sikerült Szegedre hozni: nyolc éven keresztül foglalkoztunk a férfiöregedéssel, illetve azzal, melyek azok a tényezők, amelyek az életminőséget időskorban befolyásolják. A WHO-val is aktív kapcsolata van a klinikának, számos kutatóprogramjukban szintén részt vettem – sorolta legjelentősebb tudományos munkáit.

A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaságnak, amely felterjesztette a díjra, közel 20 évig vezetőségi tagja, egy ciklusban elnökhelyettese, két ciklusban elnöke volt, jelenleg tiszteletbeli elnöke.

– Kongresszusokat, felméréseket és továbbképzéseket szervezünk, kortárs oktatók segítségével pedig egészséges életmódra neveljük a fiatalokat. A társaság másik fő profilja, hogy a várandósgondozásban részt vevő egészségügyi dolgozókat továbbképezzük – beszélt ottani munkájáról.

A 68 éves professzor tíz éve a szegedi nőgyógyászati klinika intézetvezető-helyettese. Törvény szerint 70 éves koráig dolgozhat, amit – ha egészsége engedi – ki is szeretne használni. – Aktív ember vagyok, vannak elképzeléseim, hogy mivel foglalkozom majd utána amellett, hogy a családomra nyilvánvalóan több időm jut. A tudományos munkát és az oktatást például nem szeretném abbahagyni. De a főszerepet át kell adni a fiataloknak, hiszen nem jó, ha az ember 70 éves kora után is azt gondolja, hogy pótolhatatlan és ő a legokosabb. Azt gondolom, öröm látni, ha a fiatalok, tanítványok sikeresek, eredményeik túlmutatnak eddigi tevékenységemen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!