Bátyi Zoltán - Ilyennek szeretlek, Szeged!

Ez van, ha két – az ortodox szegediek szerint – gyüttment találkozik (bár ő itt született, de a szülei nem, így még bizonyos nézetek szerint ő is az, én meg pláne): kiülnek a Széchenyi térre, mert azt nem lehet eltéveszteni, és viszonylag könnyen megtalálják egymást. Így aztán Bátyi Zoltánnal, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkárával a városháza előtti szökőkúton napoztunk. Persze ő mesélt is.

Bátyi, a gyerek a téren

– Mondhatnám, hogy csodaszép épületek veszik körül. Vagy hogy mindig is ápolt, gondozott volt a parkja, de nem ez a fontos, hanem az, hogy ez a város találkozóhelye. Itt mindenkivel össze tudsz futni, akivel életed során akár csak egyszer is találkoztál. Ezen a pontján a városnak biztosan lehet érezni azt a bizonyos szegediséget. Ez azt a közvetlenséget, segítőkészséget jelenti, szeretik a városukat, büszkék rá, ugyanakkor ez a büszkeség és lokálpatriotizmus nem csap át pökhendiségbe, felsőbbrendűségi érzésbe. Sajnos nagyon sok tanult szegediben is érzem, tapasztalom ezt, és ez nem jó – mondta lapunk egykori munkatársa.

Ilyennek szeretlek, Szeged!

Ön milyennek látja, szereti Szegedet? Várjuk fotóit, történeteit! Mutassa meg, Önnek mi a legkedvesebb a városban!
No de vissza a térre: Bátyi elmondta, ő külvárosi gyerek volt, Rókuson nőtt fel, így nagyon sokat jelentett neki, amikor „bejött" a Széchenyi térre. – A külvárosiaknak hétvégi program volt itt sétálni. Ha megkeresnél egy Tarjánban, Móravároson vagy Rókuson lakó szegedi családot, és megkérnéd, mutassa meg a régi családi képeit, biztos lehetsz benne, rengeteg Széchenyi téren készült képet vennének elő. Akkor lettél nagy gyerek, amikor egyedül bemehettél a szökőkút szobraihoz, amikor bemászhattál Tisza Lajoshoz, Vásárhelyi Pálhoz, beülhettél a csónakba. Bennem is élnek ezek az élmények, a hintázás a városháza előtti vastag díszláncon például. De a térhez tartozik nekem a május elsejei felvonulás is. Kamaszként mindig itt találkoztam a haverokkal, és itt dőlt el, hova megyünk. És nagyon sok „banda" csinálta ugyanezt. Innen indultunk el moziba, amiből egy ugye a téren volt, kettő meg a közelben (Vörös Csillag, majd Korzó, ma már Korzó Zeneház, a lebontott Fáklya a Horváth Mihály utcában, és a Szabadság, ami most ugye Belvárosi Mozi). De innen sétáltunk át Újszegedre a Tóth vendéglőbe, vagy csak "ide", a Bárkába, ahova a kamaszokat is beengedték. De a 2-es villamos is innen indult a SZEAC-pályához, csüngtek az emberek a meccs előtt a szerelvényeken, alig lehetett felszállni. Itt hallgattam az öregek történeteit is Szegedről, de aki adott magára, az a szerelmével a nagyposta vagy a Stühmer előtt találkozott. Ez Szeged fő tere.

Ezt kéne csinálni

– Ami nem tetszik a téren, az a PEZ-cukorka: Klebelsberg Kunónak ilyen szobrot csinálni, hát... Ezt nagyon sajnálom. Ahogy azt is, hogy kis túlzással már minden fel van újítva és mindenhol díszburkolat van, de ezt a teret eddig valahogy elkerülték a renoválások. És be kell látnunk azt is, sajnos mostanra eljutott oda a tér, hogy a platánfák közül egyre több a balesetveszélyes, haldokló fa, amiket – bármennyire is vérzik nekem is a szívem értük – előbb-utóbb ki kell vágni. És ha hozzányúlnak a térhez, akkor szerintem ide is mélygarázst kellene építeni. Ezt sokan szentségtörésnek tartják, de Nyugat-Európában ez bevett szokás. Mondjuk ott valószínűleg a közműtérképek is jobb „állapotban lehetnek", de tény, az autókat arrafelé, így „tüntetik el" a belvárosból – sorolta észrevételeit a sajtótitkár.