Szeged és környéke

2014.09.04. 22:11

Belehalt a vacsorába Róbert

Ópusztaszer - Gombát szedett az ópusztaszeri Karakás-erdőhöz közeli tanyáján élő M. Józsefné Zsuzsa, amelyből pörköltet készített magának és szomszédainak: a testvérpár férfi tagja a barátja volt. A pörköltbe valószínűleg gyilkos galóca is került, a két nőt az orvosoknak sikerült megmenteniük, ám a férfin már nem tudtak segíteni.

Kiss Gábor Gergő

Vélhetően gyilkos galóca is került abba a gombapörköltbe, amelyet augusztus 4-én az ópusztaszeri tanyavilágban főzött meg vacsorára M. Józsefné Zsuzsa. A pörköltből a szakácson kívül a barátja, [namelink name="Búza Róbert"] és annak nővére, [namelink name="Búza Ibolya"] is evett. Már másnap hajnalban rosszul lettek, előbb az 54 éves Zsuzsát, később 43 esztendős barátját és annak 52 éves testvérét vitték be a mentők a kórházba. Ibolya gyomrát a szegedi klinikán kimosták, egy hétig infúzión volt, vért kapott. Öccse állapota azonban romlott, ezért augusztus 12-én a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház mérgezési osztályára kellett szállítani, ahol augusztus 21-én meghalt.

– Jelenlegi adataink szerint a nő két ópusztaszeri tanyaszomszédjának főzött a szedett gombából vacsorát. Az elsődleges szakértői vélemények szerint a pörköltben mérges gomba is volt – közölte érdeklődésünkre [namelink name="Szenti Szabolcs"] rendőrségi szóvivő.

A gombapörköltet a nő a barátja házában főzte, Ibolya ugyan segített neki, de a nyomozás eddigi adatai szerint csak akkor kapcsolódott bele az előkészületekbe, amikor a gombákat Zsuzsa már megpucolta, így a szárakat már nem látta. Ibolya tésztaköretet főzött a gomba mellé, majd este hétkor mindannyian megvacsoráztak. Ibolya hajnalban lett rosszul, hányt, hasi fájdalmai voltak, reggel mégis elment napszámba dolgozni, ahol folyamatosan rosszul volt. Otthon lefeküdt, majd öccse ébresztette fel azzal, hogy rosszul van, orvosra van szüksége.

– Ki kellett mennünk a tanyánktól az útra, hogy megtaláljanak minket a mentők. Az volt a szerencsém, hogy én szinte mindent kihánytam, így a méreg nem szívódott fel. Mikor kimosták a gyomrom, már szinte semmi nem volt benne – mesélte az ópusztaszeri tanyavilág mélyén élő Ibolya csütörtökön. A hatgyermekes asszonyt augusztus 22-én engedték haza a klinikáról, szeptember 1-jén már újra napszámba állt: csütörtök reggeltől késő délutánig dolgozott a paprikásban.

Ibolya az öccsét veszítette el a végzetes vacsora miatt – mégsem haragszik a pörköltet főző Zsuzsára. Fotó: Schmidt Andrea

Ibolya az öccsét veszítette el a végzetes vacsora miatt – mégsem haragszik a pörköltet főző Zsuzsára. Fotó: Schmidt Andrea
– Zsuzsával egy kórteremben voltunk, de azóta nem találkoztunk egymással. Egyáltalán nem haragszom rá, nem tudhatta, hogy milyen gomba került a pörköltbe, hiszen ő is evett belőle. Hiányzik az öcsém, nem is tudom, mi lesz az üresen maradt tanyájával. Az ő házában főztünk mindig, mert csak itt volt gáztűzhely. Gombát magunktól eddig sosem készítettünk, mert nem értünk hozzá, de ezek szerint Zsuzsa sem. A vacsora másnapján még elmentem dolgozni, s bár nem éreztem jól magam, végigcsináltam a napot. Az sem biztos, hogy valóban került mérges gomba a pörköltbe, az orvosok azt mondták, elég, ha egy ehető gomba egy mérges mellett nő – magyarázta az asszony.

Ibolyát csütörtökön meglátogatta kollégiumban lakó fia is. Nándi elmondta, hogy a vacsora másnapján a tanyán járt, akkor még volt a gombapörköltből, de nem volt kedve megkóstolni. Amikor látta, hogy anyja és nagybátyja nem érzi jól magát, egyből a gombára gyanakodott, de mivel Zsuzsa ekkor még nem volt rosszul, nagybátyja nem hitt neki.

Ibolyát már a rendőrök is meghallgatták, nekik azt mondta, hogy a gombapörköltben semmilyen furcsa ízt nem érzett. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének gyanúja miatt nyomoz. Amennyiben a szakértői vélemények is kimondják, hogy a férfi halálát gombamérgezés okozta, a rendőrök várhatóan meggyanúsítják az életveszélyen már szintén túl lévő Zsuzsát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!