Szeged és környéke

2016.03.24. 12:23

Betörték a vitrint, 1,5 milliónyi ékszert vittek el Szegeden

Úgy tudjuk, körülbelül 30 darab ékszerről lehet szó, a vitrint az elkövetőknek nem sikerült teljesen kiüríteniük.

K. G. G.

Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást, ismeretlen tettes ellen.

Korábban írtuk:

Nem sokkal ezelőtt nagy mennyiségű ékszert vitt el egy ismeretlen a Tisza Lajos körúti, Dugonics térnél található BÁV zálogfiókból. A rendőrök nem sokkal ezelőtt érkeztek a helyszínre két kocsival. Helyszínen tartózkodó riporterünk azt látja, hogy a zálogfiók bejáratához legközelebb levő vitrint valaki egy erős tárggyal betörte és onnan ékszereket zsákmányolt.

Fotók: Karnok Csaba

Úgy tudjuk, körülbelül 30 ékszerről lehet szó, becsült értékük 1,5 millió forint. Az is látszik, hogy nem vittek el mindent az elkövetők - magában a vitrinben „csupán" 30 ezer forintos kár keletkezett. Riporterünk korábban ebben a fiókban gyakran látott biztonsági őrt, aki segített a betérők eligazításában is. Most nem lát mást, csak telefonáló női alkalmazottakat – és persze a rendőröket.


Borítókép: Karnok Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!