Szeged és környéke

2008.05.26. 20:19

Beültetések és műtétek, aranyárban

Szeged - Évente ezermilliárd forintnál is több közpénzt fizet ki az OEP – így közvetve maguk az adófizetők – a betegek gyógyítására. Kíváncsiak voltunk, valójában miből is áll össze ez a döbbenetes összeg, amikor a legdrágább beültetett eszközök és beavatkozások után érdeklődtünk.

Tombácz Róbert

Bár a különféle, egyszer használatos implantátumok ára többnyire borsos, meglepő módon nem a legdrágábbakért fizette ki a legtöbbet tavaly a Csongrád megyei egészségbiztosító – derült ki a MEP adataiból. A legdrágább, gyógyászati implantátumként elszámolt „eszköz" maga a vesetranszplantációhoz használt donorvese. Ezért 4 millió 200 ezer forintot fizet a MEP, 2007-ben 41-et jelentettek nekik a szegedi sebészeti klinikáról – tudtuk meg Schleining Ibolyától, a MEP vezetőjétől. Ez összesen 172,2 millió forintnyi közpénzt jelent. Ezzel szemben a megyei egészségügyi „drágasági toplistán" csak ötödik helyre futotta a koszorúér-betegségben szenvedők kezelését segítő úgynevezett gyógyszerkibocsátó koronária sztentnek, ami darabonként 489 ezer forintjába kerül a biztosítónak – viszont 360 darabot ültettek be belőle a régiót ellátó szegedi klinikai központban. Ez összesen több mint 176 millió forint – azaz esetszáma miatt több mint a régiós veseátültetések összköltsége.

A hallássérültek belső fülébe épített cochlearis implantátum egy mesterséges érzékszerv, ami tökéletes hallást biztosít. Az eszköz darabja 1 millió 921 ezer forint Fotó: Segesvári Csaba

A hallássérültek belső fülébe épített cochlearis implantátum egy mesterséges érzékszerv, ami tökéletes hallást biztosít. Az eszköz darabja 1 millió 921 ezer forint
Fotó: Segesvári Csaba

Biztos második helyen áll viszont a drágaságban az úgynevezett cochlearis implantátum, amit a hallássérültek belső fülébe építenek be. Az eszköz darabja 1,921 millió forint, és 26-ot ültettek be belőle tavaly Szegeden, a Dél-Alföld legnagyobb fül-orr-gégészeti centrumában. Ez valójában egy mikroprocesszorral vezérelt mesterséges érzékszerv, ami tökéletes hallást biztosít, ha süketen született kisgyermekeknek vagy korábban halló felnőtteknek ültetik be – magyarázta Kiss József Géza, a szakklinika tudományos tanácsadója. Mint azonban hozzátette: a közel kétmilliós összeg csak az eszköz külső egységére vonatkozik – a belső egység további másfél millióba kerül.

Kézsebészet olcsón, titáncsavar drágán

A legolcsóbbnak a kisebb kézsebészeti beavatkozások számítanak a MEP adatai szerint. Ezekre 2007-ben egyenként 3800 forintot fizettek, és 210-et jelentettek belőle a megyében. Simonka János Aurél, a szegedi traumatológiai klinika vezetője szerint ugyanakkor egyes rutinszerűen – például csípőtáji törések rögzítésére – használt rozsdamentes acél- vagy titánötvözet csavarok ára darabonként 120-130 ezer forint is lehet.
A „verseny" bronzérmesének az implantálható kardioverter-defibrillátor számít, ami egy olyan pacemakerszerű eszköz, amit a súlyos szívkamrai ritmuszavarokkal küzdőknek ültetnek be – mondta el Sághy László, a szegedi II. belgyógyászati klinika és kardiológiai központ szakorvosa. A ritmusszabályozás mellett a készülék „figyel" is, és – ha kell – például áramütéssel indítja újra a páciens hirtelen leállt szívét. Ez az eszköz átlagosan 811 ezer forintba kerül az egészségbiztosítónak, 2007-ben 138-at ültettek be belőle Szegeden. Ezzel összköltségben is harmadik helyre került közel 112 millió forinttal.

A lista negyedik helyére az 574 ezer forintba kerülő „maxillofaciális belső fixációs eszközök" kerültek. Ezeket akkor használják, ha valakinek például baleseti sérülései miatt rögzíteni kell az arc- vagy állcsonttörését. Mivel ilyenekből tavaly hatot használtak a megyében, összesen „csak" 3,4 millió forintnyi közpénzt igényelt.

Tizenhárommilliárdos betegség

Elképesztő számra bukkantunk a MEP adatai között: eszerint a „vázizomrendszer kötőszöveti megbetegedéseit" 8932-szer kezelték tavaly a megyében. A jelentés alapján összesen 12,8 milliárd forintba került a fenti gyűjtőfogalom alá besorolt, izmokkal, inakkal, kötőszövetekkel kapcsolatos kórok kezelése. Második helyre került az egy kilogramm alatt született újszülöttek ellátása, erre összesen 447,4 millió forintot fizetett ki a MEP. Itt esetenként átlagosan 1,598 millióba került a kezelés, és összesen 280 esetben volt rá szükség. Önmagában az úgynevezett „gastroinvestialis veleszületett rendellenesség kezelése 18 évnél fiatalabbaknál" számít a legdrágábbnak: bár csak 18 esetet jelentettek, egyenként átlagosan 4 millió 39 ezer forintba került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!