Szeged és környéke

2013.09.04. 15:32

Borfesztivállal zárul a szegedi nyár

Idén lesz a harmadik alkalom, hogy a Bor tér zárja Szeged fesztivál szezonját. A Bor tér 3. szeptember 18-tól öt napon keresztül lesz a kiállító hatvan borász szegedi székhelye, ahol a kilátogatók több száz féle minőségi borból válogathatnak majd.

Delmagyar.hu

A nedűk mellett sajt, pálinka, kürtöskalács, lepény és számtalan egyéb finomság is kóstolható. A színpadokon népszerű zenészek előadásában jazz és folk zene szól majd, mely kiváló aláfestése a szép őszi napok hangulatának – mondta [namelink name="Licsicsányi Ilona"], a rendezvényt szervező Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatója.

A rendezvény 18-án fél hétkor nyílik, mely előtt egy órával, több száz népviseletbe öltözött táncossal kísért szüreti felvonulás indul a Széchenyi térről a Kárász utcán át a Dóm térig, ahol a zenészek és a néptáncosok már vidám szüreti mulatsággal várják a nézőket, táncolni vágyókat.

Az őszi bormustra idei kiállítása egy 1900-as évek derekán üzemelő, korhű szegedi kocsmabelsőt varázsol a Dóm térre. A kocsmában és a hozzá kapcsolódó plakát kiállításon kiemelt hangsúlyt kap a szikvíz, előállításának eszközei, története - melyet a szegedi Bánffi család neve fémjelez - illetve a bor és a szóda sokszínű kapcsolata – foglalta össze a kiállítás megálmodója, Mód László néprajzkutató.

Licsicsányi Ilona kiemelte, hogy az öt nap alatt a korszak jellemző kocsmasportját, a sakkot is kipróbálhatják azok, akik leülnek a sakkasztalok mellé. Ehhez kapcsolódva 21-én, szombaton 15 órától a szegedi kötődésű Papp Petra, női nemzetközi nagymester, felnőtt női magyar bajnok harminc táblán ad sakk szimultánt, amihez már várja a kihívóit.

A rendezvény utolsó napján a hagyományőrzőké a színpad: a Hóra Kisebbségi Hagyományőrző Összművészeti Fesztivál a környezetünkben élő nemzetiségek kultúráját mutatja be színes program keretében.

A Bor tér egyik kapcsolódó programja a PowerTech ÁRKÁD Racing autós bemutató, melyre a Huszár Mátyás rakparton kerül sor szeptember 21-én. Az egész napos program kiváló autók felvonultatásával igyekszik megismertetni az érdeklődőket az autósport több szakágával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!