Szeged és környéke

2016.04.27. 16:30

Bortól borig tart az idei szegedi fesztiválszezon

Szeged - Borfesztivállal kezdődik két hét múlva pénteken a szegedi fesztiválok főszezonja, és azzal is ér véget szeptember közepén. A kultúrára szomjazók az idén 85. jubileumát ünneplő szabadtéri játékokon szórakozhatnak.

Arany T. János

A város egyik vonzereje


– Szeged egyik vonzereje a turizmus és a fesztiválok. A minőségi rendezvények rengeteg embert vonzanak, akik városunk jó hírét viszik, a turisták pedig feltöltik a hoteleket, szálláshelyeket – fogalmaz Elekes Zoltán, a Magyar Fesztivál Szövetség alelnöke. Egyetért vele Ács Szilvia, a szegedi Tourinform-iroda vezetője, aki azt mondta, jól látszik a statisztikákon, hogy a fesztiválok idején megnő a Szegeden eltöltött vendégéjszakák száma. A borfesztivál idejére például majdnem minden szálloda telt házas.

Két hét múlva, május 13-án, pénteken nyílik meg a Széchenyi téren a XXII. Szegedi Borfesztivál. 150 pincészet kínálja a borait tíz napon át több helyszínen. A szervező, a Szegedi Városkép és Piac Kft. azt ígérte, hogy idén még jobban ügyelnek a tisztaságra és a biztonságra.


A borfesztivál után másfél héttel, június 3-án, pénteken kezdődik Szeged nosztalgiafesztiválja, a Deja Vu, amely kinőtte a korábbi helyszínt, a Postás- sporttelepet, és az újszegedi Partfürdőre költözik. A bulin jó néhány retró sztár biztosan ott lesz: Dr. Alban, a Rednex, Ice MC, a Fun Factory, a C-Block és a Corona. A bérlet 8900 forint, a napijegy most még 3490, május elsejétől 3990 forint.


 Július 22. és 30. között rendezik meg a THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely tavaly ünnepelte negyedszázados évfordulóját. A szervező MASZK Egyesület célja a kísérletező, innovatív alkotóközösségek bemutatása. Az elmúlt 25 évben huszonhat ország több mint százharminc színházi alkotóműhelye mutatkozott be a fesztiválon Szegeden.

 

Minden évben tízezreket vonz a Szegedi Ifjúsági Napok. A fiatalok nem csak a Partfürdőn költik a pénzt. Archív fotó: Kuklis István

Minden évben tízezreket vonz a Szegedi Ifjúsági Napok. A fiatalok nem csak a Partfürdőn költik a pénzt. Archív fotó: Kuklis István

Idén 85 éves a Szegedi Szabadtéri Játékok. Magyarország legnagyobb csillagtetős színházi fesztiválját 1931-ben alapították, azóta összesen 425 produkciót láthatott 1295 előadásban közel 4 millió néző a Dóm téren. Július elsején A bolygó hollandival nyitnak. A nyomorultakat újra láthatja a közönség július 29-én és 30-án. Az évad szenzációja a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben születő produkció, az Ének az esőben augusztus 12-én, 13-án, 14-én, 19-én és 20-án. A tavalyi évad nagy durranása, a Tévedések vígjátéka közkívánatra, egy alkalommal visszatér: augusztus 27-én ez az előadás zárja az évadot. A jegyárak nem emelkednek: a legolcsóbb belépő 2900, a legdrágább pedig 15 ezer 750 forintba kerül.


Augusztus közepén, 11. és 14. között hungarikumok foglalják el a Széchenyi teret a Hungarikum Fesztiválon. A Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN) augusztus 24–28. között rendezik meg a Partfürdőn. A bérletek augusztus 23-áig 15 ezer 990, utána 18 ezer 990 forintba kerülnek. A fellépők között ott lesz a tavalyi év közönségkedvence, a Dubioza Kolektiv. Fellép még Jasmine Thompson angol énekesnő, a 2Unlimited, a Boban Markovic Orkestar, a Wellhello, a Budapest Bár, a Magna Cum Laude, a Quimby és még sokan mások.


A SZIN után egy héttel, szeptember első hétvégéjén – másodika és negyedike között – a szórakozó ifjúság helyett a halé lesz a főszerep a Tisza két partján, ahol huszadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Tiszai Halfesztivált.


Borral kezdődik, és azzal is ér véget a főszezon: az őszi borfesztivált, a Bor teret hagyományosan a Dóm téren rendezik meg szeptember 14. és 19. között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!