Szeged és környéke

2008.09.26. 23:56

Botka: Nem érzitek, hogy röhejesek vagytok?

Szeged - Magyar Anna slágertéma volt tegnap a szegedi városi közgyűlés ülésén, ahol az ellenzék szerette volna felelősségre vonni Székhelyi József leköszönt színigazgatót egy revizori jelentés miatt, amely pazarlást tárt fel a teátrumban.

Szabó C. Szilárd

– Milyen a munka a megyeházán?
– Ütős!

A kereszténydemokrata [namelink name="Juhász Gyula"] sütötte el a fenti viccet tegnap még a közgyűlés előtt. [namelink name="Magyar Anna"] és a megyeházi incidens slágertéma volt a nyári szünet utáni első városi képviselő-testületi ülésen. [namelink name="Botka László"] polgármester Katona Gyula (MSZP) dörgedelmes, Juhász Gyulához intézett felszólalása kapcsán például azt mondta: a Fidesznek addig nincs oka felháborodni, amíg Katona Gyula oda nem megy Juhász Gyulához, és le nem csavar neki egy fülest. A kormánypárti oldalon előkerült egy kick-box fejvédő is, amit Iványi Aurél (MSZP) hozott magával az ülésre.

A közgyűlésről szóló online tudósításunkat itt olvashatja.

Napirend előtt Haág Zalán (KDNP) hazug Botka–Gyurcsány párosról, fenyegető gazdasági és szociális válságról, Hüvös László (Fidesz) frakcióvezető pedig ködös városvezetői elképzelésekről szónokolt. A polgármester válaszul közölte: „mi hat éve Szegedről, önök pedig hat éve csak rólam beszélnek, eddig egyetlenegy építő jellegű javaslatot nem tettek". Felszólalt Kenyeres Lajos! Az SZDSZ-es politikus ebben a ciklusban még nem kért szót, most hat percben dicsérte a panelprogramot.

Vidám ellenzékiek: Kalmár Ferenc, Farkasné Pocsai Blanka és Póda Jenő a közgyűlésen. Fotók: Frank Yvette

Vidám ellenzékiek: Kalmár Ferenc, Farkasné Pocsai Blanka és Póda Jenő a közgyűlésen. Fotók: Frank Yvette
A több mint 6 milliárdos újszegedi fürdőberuházásról nagy vita támadt. [namelink name="Gyimesi László"] (Fidesz) a 6 milliárdos hitelfelvétel és a 13,7 milliárdos jelzálogjog-bejegyzés kapcsán ingatlanpanamáról, [namelink name="Oláh János"] (Fidesz) pedig arról beszélt, hogy a városvezetés „a pénz és korporációs oligarchiát szolgálja ki". Az ellenzékiek azt kifogásolták, hogy a hitelt a fürdőberuházásra alakult, 80 százalékban városi tulajdonú projektcég, a Ligetfürdő Kft. veszi fel (20 százalékban a Hunguest Hotels a tulajdonos), és önkormányzati ingatlanokra jegyzik be a 13,7 milliárdos jelzálogjogot. Botka László alaptalan vádaskodásnak nevezte a Fidesz által mondottakat. Hangsúlyozta: a 3 milliárdos uniós támogatásra, amit elnyertek, keretbiztosítási jelzálogot, előfinanszírozási hitelt kell biztosítani, ez uniós szabály; 3 milliárd forint hitelre pedig készfizető kezességet vállal a Hunguest, amely 25 szállodájából fedezné a hitelt, ha fizetésképtelenné válna a cég. „Ez képtelenség! Nem érzitek, hogy röhejesek vagytok?" – mondta az ellenzéki morajlásra a polgármester, aki úgy felhúzta magát, hogy kiviharzott a teremből, s átadta az ülés vezetését [namelink name="Solymos László"] (MSZP) alpolgármesternek.

Leselkedő

Csapó Balázs (Szegedért Egyesület) tegnap kicsit paposra vette a figurát, legalábbis az öltözékét illetően. Sötét zakóban, galambszürke ingben, alatta fehér pólóban jelent meg az ülésen, ahol délelőtt elmélyülten olvasgatta az előterjesztéseket. A képviselő egy órás késéssel tért vissza az ebédszünetről az ülésterembe, ahol tovább folytatta az olvasgatást. Délután a változatosság kedvéért újságot böngészett, és a nyílt ülésen nem szólt hozzá a vitához. 

[namelink name="Póda Jenő"] (Fidesz) a színház kapcsán egy 66 oldalas revizori jelentésről beszélt, amely pazarlást tárt fel Székhelyi József igazgatósága alatt az intézményben. Szerinte emiatt kell most 47 millió forint támogatást adni a teátrumnak, nem pedig a szervezeti átalakításra, ahogy az az előterjesztésben áll. Póda szerint felelősségre kell vonni a leköszönt direktort a hanyag pénzkezelés miatt. Solymos László azt hangsúlyozta, hogy a személyi felelősség nem volt megállapítható a színház gazdálkodásában. A testület megszavazta a teátrumnak a 47 millió forintot.

Barátságos áron szeretne a város közel 200 hektár mezőgazdasági területet venni az államtól az M5-ös és az M43-as kereszteződésében, közel a logisztikai központhoz. Az adásvételről az állami vagyontanács árajánlata után, várhatóan év végén tárgyal majd a közgyűlés, most csak megerősítette vásárlási szándékát a testület.

Hülvely István véleménye

– Nem értem a fürdőberuházással kapcsolatos közgyűlési vitát, a felvetésekben semmi új nincs. Annak viszont nagyon örülök, hogy egy év után végre legalább már az nem vitatéma, hogy 80 százalékban az önkormányzat a tulajdonos – kommentálta a tegnapi közgyűlési vitát Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. – Jó lenne, ha a szerződéseket mindenki elolvasná, aki az ügyben nyilatkozik, azokban ugyanis benne volt az is, hogy jelzálogot kell adni az üzletrészre, amiről most döntött a közgyűlés. A beruházáshoz körülbelül 7 milliárd forintra van szükség, ebből 3 milliárd állami támogatás, 3 milliárd hitel, 1 milliárdot pedig tagi kölcsönként és tőkeemelésként a Hunguest Hotels tesz be. A 3 milliárdos uniós támogatásra a szabályok szerint 120 százalékos garanciát kell adni a beruházás elkészültéig, majd azt követően 50 százalékos garanciát még 5 évig. Ez mindig kötődik az ingatlanhoz és az adott projektcéghez. Van még egy 3 milliárdos technikai hitel, amit pusztán azért kell felvenni, mert a magyar kincstár nem utalja az állami támogatást időben, 60 napra, márpedig nekünk fizetnünk kell a vállalkozóknak. Amint az állami támogatás megérkezik, ez az előfinanszírozásra felvett hitel automatikusan „kiütődik". Ha mégis időben megérkezne az állami támogatás, ezt a hitelt fel sem kell vennünk. A Hunguest Hotels egyébként készfizető kezességet vállal az egész hitelfelvételre. Az önkormányzat – ha egyáltalán valamit – legfeljebb azt az ingatlanmennyiséget kockáztatja, amit beapportált a projektbe, mi viszont az egész Hunguest Hotelst.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!